Az ördög tenger

Hol volt, hol nem volt, míg el nem nyelte a Sárkány-háromszög – kezdhetnénk a mesét a Csendes-óceán egy bizonyos területéről. Arról a sajátos erők uralta régióról, amely éppen a Föld Bermuda-háromszöggel átellenes részén helyezkedik el, s ahol időnként ugyancsak eltűnnek hajók és repülőgépek. Csak egy biztos, hogy senki nem tud bizonyosat: kik, illetve mik borzolják a kedélyeket a Sárkány-háromszögben már évszázadok óta. Van ott valami? Esetleg valaki?

A Japán délkeleti partjai, a Fülöp-szigeteki Luzon északi csücske és Guam között elterülő óceáni vidékről több mint háromezer éve keringenek legendák. A japán tengerészek, akik Ma-no Uminak, vagyis Ördög-tengernek nevezték el a lidérces események helyszínét, a halászhajók eltűnéséért évszázadokon át a tengeri szörnyeket, a nyughatatlan sárkányokat okolták, amelyek időnként felmerülnek a felszínre, megragadják a hajókat és lehúzzák őket a mélybe.

A Sárkány-háromszögnek is nevezett Ördög-tenger furcsa és rejtélyes eseményeit Japánban és a közeli szigeteken jóval azelőtt ismerték, mielőtt a Bermuda-háromszög foglalkoztatni kezdte a világot. Egy Kr. e. 900-ból származó kínai legenda szerint az egyik sárkány víz alatti palotája a Kiangcsu tartománybéli Sucsoutól öt napnyi hajóútra található, egy kis sziget alatt. Erre a környékre még szélcsendes időben is veszélyes volt kerülni: a közel merészkedők titokzatos hangokat hallottak, éjszakánként pedig különös fény vakított.

Napjainkban, háromezer év múltán 200 ezer tonnásnál is nagyobb hajók tűnnek el ezeken a vizeken, olajjal, szénnel vagy egyéb rakománnyal. S többnyire nem maradnak utánuk sem túlélők, sem roncsmaradványok. Semmi, amiről következtetni lehetne arra, mi is történt.

Titokzatos halálesetek

Az egyik legvitatottabb és legérdekesebb eset a Berge Istra, vagyis a „Zöld Óriás” története, hiszen 228 ezer tonna vízkiszorítású hajóról volt szó. Nem sokkal azelőtt, hogy 1975. december 29-én elsüllyedt volna a Mindanao-árokban, rádiós tisztje beszélt a feleségével. Azt mondta neki, hogy az idő jó, a tenger nyugodt. Néhány perccel később rejtélyes robbanás rázta meg a levegőt, és a Berge Istra azonnal merülni kezdett. A legénység harminc tagja közül kettő élte túl a szerencsétlenséget.

S persze nem ez volt az egyetlen eset, amikor gigantikus méretű hajóknak veszett nyoma a Csendes-óceán e kifürkészhetetlen vidékén. 1971. november 12-én például egy libériai hajó, a 14 ezer tonnás Banaluna Kokurabe útban Kokura felé tűnt fel, 2846 tonnányi mágnesvasérccel. Az alapos kutatásnak sem sikerült a hajó vagy harmincöt fős legénységének nyomára bukkanni.

1977 februárjában egy panamai zászló alatt hajózó teherhajó, a Triumph–1 tűnt el, úgy 70 kilométerre Japán partjaitól. Jogos a kérdés, hogyan képes egy modern, 8342 tonnás hajó nyom nélkül eltűnni? Hasonlóan járt az Agios Giorgis görög teherhajó is, amely 25 ezer tonna tört vasat szállított Mizushimába. Huszonkilenc fős legénységével S. O. S. jelzés nélkül süllyedt el.

Lehet, hogy a rádiója romlott el, s ezért nem kért segítséget a több mint 102 ezer tonnás Hoe Dang Wha, mielőtt 1980. július 28-án elsüllyedt? Vasércrakományával valahol a Mindanao-árok északi részén tűnt el, miközben Japánból Koreába tartott. Utolsó rádióközlése jó időt és zavarmentes utat jelzett. Miért tűnt el mégis huszonkilenc emberrel a fedélzetén egy 2,6 millió dollár értékű hajó? Kéthetes megfeszített kutatás sem vezetett eredményre, így végül – mint még több száz hasonló esetben – azzal zárták le az ügyet, hogy „az eltűnés oka ismeretlen”.

A Bolygó Hollandi legendájára emlékeztető eset történt 1989 januárjában az Ogasawara-szigetlánctól északra, amikor egy bálnavadászhajó csaknem összeütközött egy kétárbocossal, amely ide-oda tévelygett a bálnavadász útjában. Úgy tűnt, mintha állna valaki a kormánynál, de amikor Morio Sakagami kapitány néhány társával felmászott a fedélzetre, döbbenetes felfedezést tettek. A kormányos félig bomlásnak indult holtteste lazán a kormányhoz volt kötve. Úgy tűnt, az ember már hetek óta halott. A legénység többi tagját sem elevenen, sem holtan nem találták, pedig egy ilyen hajó irányításához legalább négy-öt matróz szükséges.

A kormányost rövid tengerészkarddal ölték meg, amely még mindig kiállt a bordái közül. A kard hüvelye a fedélzeten hevert, rajta vérrel ráírva egy szó: „mélység”. Magába a kardba egy nevet véstek – Bully Bates –, de hogy ez az áldozat lett volna vagy a gyilkosa, nem derült ki. Sakagami kapitány az ügyet átadta a japán rendőrségnek, amely tanúk, gyanúsított és motívumok híján gyorsan lezárta a nyomozást.

Előfordul, hogy egy-egy hajó eltűnésére egyszerűen lehetetlen magyarázatot találni. 1967-ben a tokiói tengerészeti rádióállomás fogta a New York-i Cleveland Szállítási Vállalat 10 ezer tonnás tankhajójának adását. Közölték, hogy tűz ütött ki a gépházban, megpróbálják eloltani. A következő adásban már azt jelentették, hogy a hajó süllyed, és a legénység elhagyja. A légi felderítés olajfoltot jelentett Sasebo térségében, abban a körzetben, amit a Cleveland helyzeteként megjelölt. Miután mást nem találtak, a kutatást megszüntették, és a Japán Tengerészeti Biztonsági Hivatal értesítette a vállalatot hajója elsüllyedéséről.

A hivatal képviselőjének megdöbbenésére a vállalat ezt tagadta, közölvén, hogy a Cleveland Bombayben tartózkodik, meglehetősen távol Japántól. Amikor azonban ellenőrizték a bombayi kikötőt, kiderült, hogy a hajó már távozott onnan. De miként lehetséges, hogy Sasebóhoz olyan közel adta le vészjeleit? A bombayi kikötő meg tudta mondani, mikor távozott a Cleveland. Ahhoz, hogy a vészjelzés időpontjáig Sasebo körzetébe érkezzen, 220 kilométeres átlagsebességgel kellett volna haladnia. Egyetlen tankhajó végsebessége sem éri el ennek az egyhatodát sem. Talán teleportálódott?... Ahogyan a kérdésre nem találtak választ, úgy a hajót sem találták meg soha.

A szokatlan jelenségek tanulmányozói a furcsa tengeri történetek bő tárházát találják a Csendes-óceánban. Ilyen volt például a Melanesian, egy 130 tonnás motoros hajó utolsó útja. A Sikiana-atolltól indult megszokott, szigetek közötti szolgálati útjára, és hatvannégy fővel a fedélzetén tűnt el. Mindössze egy fadarabot, egy légtartályt és a hajó fedélzetmesterének holttestét találták meg. Mind a test, mind a tartály hatalmas nyomásnak lehetett kitéve. A kutatás során felvetődött a lehetőség, hogy a Melanesian aknára futott, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy a hajót valamilyen óriási, azonosítatlan erő zúzta össze.

Az 1958-as esztendő „rejtélyhajója” az Annette volt. A Fidzsi-szigetek egyikére indult útnak, de Vanua Levu közelében elsüllyedt. A vitorlázat a helyén állt, de a hajótestet kilyukasztotta a korallzátony. A fedélzeten mindent rendben találtak, kivéve a mentőcsónakot. Az Annetten hajózó házaspár nyilván elhagyta a hajót. A csónakot több mint száz kilométerrel távolabb sodorta partra a víz. Bár a külső motor hiányzott, az evezők megvoltak, sőt, még egy palack víz is akadt az alján. Valószínűtlennek tűnt, hogy a csónak felborult és utasai megfulladtak volna.

Repülés az ismeretlenbe

A Sárkány-háromszögben nemcsak hajók és hajósok, hanem repülőgépek is szép számmal tűnnek el. Akad közöttük hatalmas katonai gép, sok fős személyzettel a fedélzetén, és olyan kutató repülőgépek, amelyek épp az eltűnt szállítógépeket keresik tiszta égen, jó időben. Az eltűnésük előtt rendszerint nem jelentenek semmi szokatlant, sem a tengerről, sem az időjárásról, sem a repülőgép működéséről.

1939 nyarának végén valami rettenetes történt a levegőben, de az eseményt a mai napig titok övezi. Charles Berlitz kutatásai alapján mindössze annyi ismert, hogy egy katonai szállítógép – amely a San Diego-i tengerészeti légi támaszpontról szállt fel – három órával az indulás után, a Csendes-óceán felett kétségbeesett vészjeleket adott le, majd a rádió váratlanul elhallgatott. Később a gép visszavergődött a bázisra, és valahogy földet ért. A földi személyzet azonnal a géphez rohant, amelynek fedélzetén tizenkét halottat találtak. Már csak a másodpilóta volt életben, ő hozta vissza – súlyos sérülései ellenére – a repülőgépet. De néhány perc múlva ő is meghalt.

Mindegyik holttesten hatalmas sebek tátongtak. Még különösebb, hogy mind a pilóta, mind a másodpilóta kilőtte automata pisztolyának összes golyóját. Az üres töltényhüvelyeket megtalálták a pilótafülke padlóján. A repülőgép belsejében furcsa, kénes szag érződött, kívül pedig súlyosan megrongálódott, mintha rakéták találták volna el. A földi személyzet súlyos bőrfertőzést kapott, még mielőtt elhagyhatta volna a fedélzetet. Az eset csupán másfél évtizeddel később vált nyilvánossá, de soha sem derült ki, hogy mi történt a repülőgéppel és személyzetével.

1957 márciusát a tragédiasorozat fekete hónapjaként tartják számon, hiszen négy eltűnt repülőgépen összesen több mint százan utaztak. A repülési viszonyok minden esetben a szokásosak voltak, S. O. S. jelzések nem érkeztek, és a legalaposabb kutatással sem sikerült a roncsok vagy a személyzet nyomára bukkanni.

Persze a lidércnyomásos hónap előtt és után is tűntek el repülőgépek és pilóták az Ördög-tenger felett. Egyebek mellett a néhai kabarészínész, Arthur Godfrey, aki 1983-ban maga vezette kéthajtóműves gépét, amikor váratlanul elektromos rendellenességet tapasztalt. Hirtelen az összes műszere – beleértve az iránytűt, az üzemanyagmérőt és a rádiót – felmondta a szolgálatot. Egy óra múlva a készülékek – ugyanolyan érthetetlenül, ahogyan megálltak – újra működni kezdtek. Mint később kiderült, Godfrey amellett, hogy messze letért útvonaláról, fél órát „vesztett” is, amikor óráját összevetette a rádió által közvetített idővel. Lehet, hogy ilyen időeltolódás történt 1994-ben is, amikor egy pilóta régi típusú légcsavaros gépével 544 kilométert tett meg egy óra alatt – nagyjából 320 kilométerrel többet, mint amire a repülőgép képes. És még hátszele sem volt.

A közelmúltban újabb döbbenetes szenzáció sokkolta Japán lakosságát. 2006. május 13-án egy sugárhajtású vadászrepülőgép szállt fel nyolcfős személyzettel a Japán délnyugati részén található Avetsi légitámaszpontról, elérte a 4000 méteres magasságot – és ott mintha elpárolgott volna. Azonnal több száz repülőgép és hajó indult a keresésére, de azóta sem érkeztek hírek arról, hogy megtalálták volna a roncsokat. Bár a japán védelmi minisztérium csupán szűkszavú közleményben tudatta a légierő veszteségét, a szigetországi sajtó „természetesen” azonnal a Sárkány-háromszög titokzatos erőit tette felelőssé az újabb tragédiáért. Azokat a természetfeletti jelenségeket, amelyek miatt még most, a XXI. században is joggal tartják a világ egyik legveszélyesebb területének a több ezer áldozatot követelő Ördög-tengert.