2015. augusztus 31., hétfő

Gyermekek a túlvilágról

Az elvetélt és a kereszteletlenül meghalt gyermekek szellemeivel kapcsolatos történetek különböznek a „hagyományos” kísértethistóriáktól. A kertek alatt vagy az árokparton, faládában elhantolt csecsemők kísértetei általában a szülői háznál kóborolnak, vagy elhagyott sírjukban szomorkodnak a végítélet napjáig.

Az ártatlan csecsemő meggyilkolása évszázadokon át olyan elítélendő cselekedetnek számított, amely mind a gyermek, mind az anya vezeklését maga után vonta. Az általános európai hiedelem alapján az elvetélt gyermekek lelkei éjszakánként a szülői ház környékén sírdogálnak, a magzat szándékos vagy akaratlan elpusztításáért bűnhődő anya pedig a tábortűznél melegedő pásztorok és favágók előtt fázó asszonyként tér vissza a szellemvilágból, és addig kell vezekelnie, amíg meg nem találja elhajtott gyermekét.

Túlvilági keresztelő

Talán még rosszabb sors vár a kereszteletlen gyermekekre, akik a „halottak társadalmába” befogadó temetésben sem részesültek: egy sírkert félreeső kerítése mellett, a temetőárok szélén vagy egy terebélyes fa alatt hantolták el őket dísztelen faládában, rongyba csavarva vagy cserépedényben. A keresztség nélkül eltávozott csecsemőknek csupán egyetlen pénzdarabot vagy szenteltvizet „ajándékoztak”, hogy a túlvilágon Keresztelő Szent János végezze el az elmaradt szertartást. A keresztelés néha a valóságban is előfordult a gyermeki kísértetekkel való „képzelt” találkozás révén: a túlvilágról visszafordult apróságoknak általában valamilyen ruhadarabot – fehér kötényt, zsebkendőt vagy erre a célra előkészített keresztelőinget – dobtak oda, amit szenteltvízzel öntöztek meg.

A népi hiedelem szerint a kereszteletlenül maradt gyermekek kísértetei rendkívüli temetkezési helyükön, ritkábban az eresz alatt, a ház körül éjszakánként síró láthatatlan lényként vagy bolyongó lidércfény alakjában jelennek meg, esetleg elhagyott hantjukban keseregnek a végítélet napjáig. A halott gyermekek sírjáról szedett fű egykor a szerelmi varázslatban is szerepet kapott: a babonás leányok abban a reményben készítettek főzetet a mágikus tulajdonságokkal felruházott növényekből, hogy a hűtlen legény visszatér hozzájuk. Ha pedig az anya egy kis zacskóban a nyakában hordta gyermeke sírföldjét, állítólag könnyebben el tudta felejteni a szörnyű tragédiát.

Örök bolyongásra ítélve

A Brit-szigeteken a „spunky”-nak nevezett, szüntelenül búslakodó túlvilági lényeket tartják a meg nem keresztelt gyermekek kísérteteinek. Ezeket a szánalomra méltó, szerencsétlen apróságokat a szárazföldön és a tengereken is gyakran lehet látni, mivel egészen addig kell bolyonganiuk, amíg nem találkoznak egy olyan emberrel, aki nevet ad nekik. A Skóciában elterjedt hit szerint a túlvilági gyermekek időről időre népes összejöveteleket rendeznek, amelyeken kölcsönösen vigasztalják és bátorítják egymást. Nyugat-Angliában pedig előszeretettel változnak fehér lepkévé, mert így észrevétlenül mozoghatnak az emberek között. Szokásuknak megfelelően Mindenszentek napján este egy-egy templomban gyűlnek össze, ahol az időközben elhunyt gyermekek árnyaival társalognak.

Míg a legtöbb gyerekszellem csak ritkán mutatja meg magát, a váratlanul vagy erőszakos módon eltávozott fiatal lelkek rendszeresen visszatérnek a földre, és a bosszúvágytól, elkeseredettségtől hajtva, félelmetes teremtmények alakjában kísértik szüleiket vagy rokonaikat. A Romániában Varcolac, Szerbiában és Boszniában pedig Drekavac néven ismert, kereszteletlen gyermekekből lett démonok leggyakrabban farkasemberre vagy vámpírra emlékeztető, gonosz lény testében jelennek meg, betegséget és halált hoznak az élőkre, és – a kísértetek átmeneti állapotával szemben – soha nem juthatnak el a megváltást jelentő mennyországba.