Hétezer baktérium lakik egy átlagos háztartásban

A Coloradói Egyetem kutatói 1200 amerikai háztartásból vett pormintát elemeztek egy új tanulmányban. Felfedezték, hogy a koszban talált baktériumok és gombák főleg attól függően változtak, hogy helyileg honnan volt a minta, kik éltek a háztartásban, illetve milyen háziállatok éltek a családban.
Ez még annyira nem is meglepő. Ahogy Noah Fierer, a kutatás egyik munkatársa elmondta, azt már hosszú ideje tudják, hogy a háztartásokban felgyűlő piszok tele van mindenféle mikrobával, most azt próbálták felmérni, pontosan mi van benne.


A mintákat önként jelentkező amerikai háztartások küldték nekik. Egy előírás volt: a piszkot az ajtófélfák tetejéről kellett összegyűjteni, felmérések szerint ugyanis az a legritkábban takarított hely a háztartások nagy részében.
Az eredmények 2000 különböző gombafajt különböztettek meg. Nagy részük közismert volt, de az hamar kiderült, hogy a gombák mikrokörnyezetét nagyban befolyásolták a külső tényezők. A legtöbb gombafajt ugyanis a házon kívülről, a ruhánkon hurcoljuk be a lakásba, így aztán elsősorban az határozta meg a minták gombatartalmát, hogy honnan küldték be őket.
Az elemzés a gombák mellett 7000 különböző baktériumfajt is talált a mintákban. Mármint hétezret háztartásonként. Itt is a közismert baktériumtörzsek megjelenése volt a kevésbé meglepő, azonban a kutatás szerint csupán a minták baktériumtartalmából meg lehet állapítani, hogy a férfiak vagy a nők vannak többségben a háztartásban. Ugyanilyen fontos azt is tudni, hogy a háziállatok az eleinte gondoltnál sokkal komolyabb hatással vannak a háztartás baktériummennyiségére. A kutatók szerint minden külső hatás közül az állattartás az, ami a legkomolyabban befolyásolja, hogy milyen baktériumokkal élünk együtt.
A szakemberek ugyanakkor azt is leírták, hogy bár egy-egy baktérium vagy gomba akár betegséget is okozhat, teljesen átlagos és hétköznapi, hogy ennyi mikrobával érintkezünk naponta. „Nem kell izgulni a dolog miatt. A mikrobák mindenhol ott vannak, még a bőrünkön, és persze az otthonunkban is - a legtöbb teljesen ártalmatlan. Csak érdekes tény, hogy milyen sok mikroba van körülöttünk” - nyugtatta meg Fierer az olvasókat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok