Hihetetlen csodák ,amire a tudomány sem tud magyarázatot

Az akitai Miasszonyunk
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 1. kép
A Japán Akita városától nem messze található Szűz Mária-szobor 1973 óta hozza zavarba a tudósokat. A szent ereklye a józan ész összes szabályának ellentmondva rendszeresen könnyezik, amivel nem is lenne semmi probléma, ha a tudósok az állítólagos könnycseppeket laboratóriumi körülmények között vizsgálva rá nem jöttek volna, hogy a könnycseppeknek vélt folyadék
valóban emberi könnycseppek.
Ezután talán mondanunk sem kell, hogy amikor később a szobor jobb keze is elkezdett vérezni, a vizsgálatok megállapították, hogy valóban vér folyik Szűz Mária kezéből.

 Szűz Mária megjelenik egy irodaépületen
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 2. kép
De nem az akitai eset volt az utolsó, amikor a szent anya csúnya tréfát űzött a józan ész híveivel: 1996-ban a floridai Clearwater egyik irodaépületének ablakán kezdett el kirajzolódni Szűz Mária képe, amely az idő múlásával elmosódott alakból egyre inkább kivehető formát kezdett ölteni. Hogy hogyan végződött volna a történet, azt sajnos soha nem fogjuk megtudni, mert egy lelkes ellendrukker nemes egyszerűséggel belőtte a vászonként funkcionáló ablakot egy csúzlival.

 Torinói lepel
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 3. kép
Talán mind közül a leghíresebb “csoda” a torinói lepel, amellyel a hagyomány szerint Jézus testét takarták le a keresztre feszítése után, az anyag pedig valószínűtlenül pontosan megőrizte a letakart holttest vonásait, sőt, még a sebeit is. Bár a leplen az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag az összes létező vizsgálatot elvégezték, a tudósok soha nem tudták minden kétséget kizáróan cáfolni, hogy Jézus halotti lepléről lenne szó, sőt, arra sem találtak magyarázatot, hogy hogyan őrizhette meg a lepel ilyen pontosan az alatta fekvő holttest vonásait.

 Egy halott fiú vizet kér
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 4. kép
Tragikus történet a brazil Kelvin Saltosé, aki egy gyilkos tüdőgyulladás következtében tragikusan fiatalon, mindössze kétévesen veszítette életét. A legmegrázóbb dolgok viszont még csak ezután következtek: a virrasztás alatt édesapja karjába vette a halott fiát, és Istenhez fohászkodott a feltámadásáért, mire néhány pillanattal később a gyászolók szeme láttára a fiú valóban feltámadt, és kért egy pohár vizet – a történet sajnos itt nem ért véget, ugyanis a fiú pillanatokkal később már ismét halott volt.

 A hetven évig éhező jógi
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 5. kép
Talán a legnagyobb vihart kiváltott “csoda” egy indiai jógi, bizonyos Prahlad Dzsáni nevéhez fűződik, aki saját bevallása szerint hetven éven keresztül egyáltalán nem evett és nem ivott.
A jógit többször is szigorú megfigyelésnek vetették alá, hogy megbizonyosodjanak állítása valóságtartamáról, és a kutatások minden alkalommal igazolták, hogy igazat mondott – igaz, a megfigyelők hitelességével és elfogulatlanságával kapcsolatban komoly aggályok merültek fel, egyesek szerint ugyanis a kutatási eredményeket egyszerűen meghamisították.

Zuhanás 47 emelet magasból
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 6. kép
A 37 éves Alcedes Moreno nem volt kifejezetten szerencsés, amikor egy meghibásodott ablakmosó platform miatt testvérével együtt lezuhant egy New York-i felhőkaroló 47. emeletéről. A két férfi a betonon ért földet, ám míg Alcedes testvére azonnal szörnyethalt, a férfi túlélte a zuhanást, és három héttel később (éppen karácsony napján) felébredt a kómából. Bár a zuhanás következtében Alcedesnek szinte egy ép csontja sem maradt, a férfi csodával határos módon szinte teljesen felépült, és egy évvel később már újra képes volt önállóan járni.

  A legmagasabb zuhanás
Hét hihetetlen csoda, amire a tudomány sem találja a választ - 7. kép
A Guinness Rekordok könyve tele van őrült teljesítményekkel, de kétségkívül mind közül Vesna Vulovic tartja a legbizarrabb rekordot: az akkor 22 éves stewardess gépét 1972-ben lőtte le tévedésből a csehszlovák légierő tízezer méter magasban, ennek következtében pedig úgy alakult, hogy Vesna akaratán kívül felállította az ejtőernyő nélküli legmagasabb ugrás rekordját. A tudósok szerint Vesna szerencséje az volt, hogy már a zuhanás pillanatában elájult, így elkerülve a végzetes szívrohamot, de hogy hogyan élte túl a hihetetlen zuhanást, az a mai napig rejtély – ami biztos, hogy bár a zuhanás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, később teljesen felépült. Vesna egyébként eléggé peches volt, hiszen eleve csak tévedésből szállt fel a lelőtt gépre, de legalább azzal vigasztalódhat, hogy ezt a rekordját már valószínűleg soha senki nem fogja megdönteni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok