Japán városi legendák II.
KUCHISAKE-ONNA :(felvágott szájú nő)
Ez egy szomorú történet egy gyönyörű nőről, akinek a férje féltékenységében egy hatalmas ollóval felvágta a szája sarkait, hogy ezzel elcsúfítsa, és biztosítsa, hogy a nő sosem hagyja el. Arról, hogy meg is ölte-e, nem sikerült biztosat kiderítenem. Talán végzett is vele az ollóval, de az is lehet, hogy később maga az asszony vetett véget bánatában az életének. A lényeg, hogy most ő isonryōként járja az utcákat, felhasított száját egy orvosi maszkkal takarva (ami Japánban nem olyan feltűnő jelenség, hiszen sokan viselnek maszkot az utcán, hogy különböző allergénektől vagy kórokozóktól óvják magukat és/vagy másokat).
A legenda tehát a következő: Éjszaka sétálgatsz, és egyszercsak egy maszkos nő áll eléd azzal a kérdéssel:"Szépnek találsz?" Ha a válaszod "NEM", helyben megöl egy hatalmas ollóval. De mivel szépnek tűnik, a válasz többnyire "IGEN". Ekkor leveszi a maszkot, és megmutatja felhasított száját, majd megkérdi:"És most szépnek találsz?" Ha a válasz "NEM", itt következik be a halál, amennyiben a válasz "IGEN", szintén előkapja az ollót, ám életedet megkíméli, csupán a szád vágja fel, hogy hozzá hasonlóan "szép" lehess te is. ^^ Kedves. A történet áldozataiként többnyire gyerekek szerepelnek. Ezzel is egyfajta "zsákos ember-mítoszt" kreálva nekik, hogy ne menjenek ki az utcára sötétedés után.
Létezik menekülés a Kuchisake-onna elől. Mégpedig úgy, hogy kitérő választ kell neki adni. Akár már az első, de a második kérdésre mindenképp válaszoljuk, hogy: "TALÁN."vagy azt, hogy "Átlagosnak talállak." vagy valami ilyesmit. Erre a válaszra nincs felkészülve, így kissé "leblokkol", addig mi meglóghatunk. Egy másik megoldás, ha válasz helyett visszakérdezünk: "És én szép vagyok?" Egyes elméletek szerint összezavarhatjuk azzal is, ha gyümölcsöket vagy édességeket dobunk felé. Szintén kevésbé logikus módszer, hogy azt mondjuk neki, nem rég lettünk eljegyezve. Állítólag ettől megszeppen, elnézést kér a modortalan viselkedéséért, és felszívódik. :D A legenda állítólag komoly pánikokat okozott az 1980-as években, és figyelmeztették a gyerekeket, hogy csoportokban járjanak haza az iskolából. Népszerű mivoltát bizonyítja az is, hogy több filmet is készítettek belőle (2007-ben pl. Shiraishi Kōji, aki később a Teketeke filmeket is rendezte).
FUTAKUCHI-ONNA
Ő a "kétszájú nő". Szintén egy japán misztikus alak, azaz yōkai. Jellegzetessége - ahogy az a nevéből is kiderül -, hogy két szája van: az egyik a rendes helyén, az arcon, ahogy minden embernek; a másik azonban hátul, a tarkóján, a haja alatt helyezkedik el. Itt a nő koponyája szétnyílik, és egy szájat formál ajkakkal, fogakkal, nyelvvel.
A rokurokubihoz, kuchisake-onnához vagy yama-ubához hasonlóan őt is az elátkozott nők közé sorolják. Nála is "az utolsó percig" rejtve marad természetfeletti mivolta.
A második száj meglétét leggyakrabban a nő táplálkozási szokásaival magyarázzák. általában olyan feleségből válik futakuchi-onna, aki ritkán és keveset eszik. Ezt ellensúlyozandó, fejének hátulsó részén titokzatos módon egy második száj jelenik meg. Míg a "normális szájon" keresztül nem táplálkozik, a "hátulsó száj" a kétszeresét eszi annak, amennyit a normális megenne. Emellett második száj gyakran mormol gonosz, fenyegető dolgokat a nőnek, és követeli az ételt. Ha nem kap enni, sivít, trágárkodik, és borzasztó kínokat okoz. Esetlegesen a nő haja egy pár kígyóként mozogva segíti élelemhez a szájat.
Egy másik történet szerint a második száj akkor alakul ki, amikor a fösvény asszonyt a férje favágás közben "véletlenül(?)" fejbe vágja egy fejszével, és a seb soha nem gyógyul be.
Megint más fáma arról szól, hogy egy anya hagyta a mostohagyermekét éhenhalni, míg a sajátját jól táplálta. Feltételezhetően a megtagadott gyerek lelke szállja meg a nőt bosszúból.
Végül íme, a legnépszerűbb futakuchi-onna történet: Egy kis faluban élt egy fösvény ember. Egyedül élt, mivel nem bírt volna ételt sem állni egy feleségnek. Egy nap azonban találkozott egy nővel, aki semmit sem evett, és elvette feleségül. Mivel az asszony nem evett, de emellett keményen dolgozott, szinte a hideg rázta a férfit, de azon is elgondolkodott, hogy vajon miért apadnak a rízskészletei. Egy napon csak úgy tett, mintha elindulna munkába, de valójában maradt, hogy kikémlelje az asszonyt. Szörnyűségére meglátta, ahogy a nő haja a feje hátulján ketté válik, majd koponyája is szétválik, hogy tátongó szája megmutatkozzon. Eleresztette haját, ami csápokként ragadta meg a rízst, és lapátolta az éhes szájba.
Aokigahara
Aokigahara (jelentése "Zöld fák rengetege", leggyakrabban csak Jukai-ként ( ~kb. "Fák tengere") emlegetik. Durván 3000 hektárnyi területen fekszik, a Fuji hegy lábánál, a belőle származó vulkanikus kőzeten.Képzeljük csak el a sűrű, szinte fojtogató fatömeget, mely a fényért és a helyért verseng, és a talajt, melyet lehullott gallyak, mohával fedett kövek, zuzmók, alig látható ösvények, kúszónövények, virágok és pókhálók borítanak. Mély, jeges-sziklás barlangok (Jég-barlang és Szél-barlang), csupasz tisztások, teljes csend, melyet csak a fák, madarak és a szél hanjgai törnek meg. A flórát fehér cédrusok, fenyők és bukszusok alkotják, míg a faunát rókák, vad kutyák és kígyók.Az erdőt alapvetően egyfajta természetfeletti légkörrel illették, gondolván, hogy szellemek, manók és egyéb rejtelmes lények lakóhelye. Az a hír járja, hogy az iránytűk elromlanak ebben az erdőben. Valójában ezt nem a hely "átka" okozza, hanem az, hogy a láva kőzete alatt hatalmas magnetikus vasrétegek helyezkednek el, ami megzavarhatja a mágneses iránytűk működését.
Pazar! Azonban sajnálatos módon rossz hírű ez a gyönyörű erdő. Állítólag a XIX. században, az ínséges időkben zajlott errefelé ubasute (~ kb. "idős asszony elhagyása"), ami azt jelentette, hogy a szegény családok itt hagyták azokat, akiket már nem tudtak eltartani - általában időseket vagy betegeket, de akár kicsi gyerekeket is. Feltehetően nem mindannyian haltak meg, és jelenlétük az erdőben hozzájárult a szellemekről, boszorkányokról és gonosz gyermekekről szóló történetekhez (akik a mai napig megjelennek japán horrorfilmekben).
Ezen felül az utóbbi időkben kifejezetten gyakori az öngyilkosságok száma a zöld rengetegban. Régóta közismert, hogy emberek halnak meg az erdőben, hiszen az utazók újra és újra holttesteket, emberi maradványokat találtak. Az 1970-es években a rendőrség évente kereső akciót indított a holttestek után. Ilymódon azonban csak néhány került elő, a legtöbbre még mindig véletlenül bukkantak. Akkoriban ez kb. 30 esetet jelentett évente. Az 1990-es évektől azonban ez a szám jelentősen emelkedni kezdett:1994 - 57;1998 - 73;2002 - 78;2003 - 100;2004 - 108.Az elmúlt években igyekeznek titokban tartani az áldozatok számát. De a Japan Times egyik számában (2011 Június 26.) egy cikkben azt állították, 2010-ben 247-en kíséreltek meg öngyilkosságot az erdőben, ebből 54-en "jártak sikerrel".A leggyakoríbb módszer az önakasztás; feltételezhetően a burjánzó ágak kínálják magukat ennyire visszautasíthatatlanul. De előfordul még gyógyszer és alkohol, érvágás, vagy télen egyszerűen csak örökre elterülni a hóban. Állítólag egy magas vízesés is van a környéken, ami népszerű "ugróhely".
A halálesetekért sokan okolják Matsumoto Seichō Nami no Tō ( ~ kb. Hullámok pagodája) és Kuroi Jukai ~ kb. Fák fekete tengere) c. regnyeit. Előbbiben egy nő végez magával, utóbbiban egy fiatal pár együtt követ el öngyilkosságot Aokigahara erdejében. A történetek talán hozzájárulhattak a statisztika növekedéséhez, de bizonyosan nem az író az egyedüli felelős. Ha további irodalmi indíttatások után kutatunk, ott van még a hírhedt bestseller,Tsurumi Wataru-tól a Kanzen Jisatsu Manyuaru ( ~ kb. Az öngyilkosság teljes kézikönyve), ami 1993-ban jelent meg, és Aokigaharát úgy nevezi: "A tökéletes hely a halálhoz".
Japán öngyilkossági rátája viszonylag magas, főként az egyedülálló, fiatal férfiak tekintetében. Részben emiatt az egyik jelenség, amire a hatóságok felfigyelnek, ha egy fiatal férfi öltönyben sétálgat Aokigahara ösvényein, ügyet nem vetve még arra sem, hogy lecserélje ruháját az irodája és jövőbeni temetője között. A hatóság itt a környező három falu, Narusawa, Ashidawa és Kamikuishiki törvényvégrehajtóit jelenti. A japán törvények szerint ugyanis a falvak felelősek a területükön talált azonosítatlan holttestekért. Márpedig az itt talált testek gyakran előrehaladott bomlási stádiumban vannak, így az azonosítás szinte lehetetlen, vagy különösen nehéz és drága. Meg kell találniuk a testeket, kihozni az erdőből, majd tiszteletteljes módon megválni tőlük, akár hamvasztással, akár temetéssel.A helyiek szerint három féle ember látogatja ezt az erdőt: a) túrázók, akiket a Fuji hegy festői látképe érdekel; b) kíváncsiskodók, akik egy pillantásnyi borzongásban reménykednek; c) azok a lelkek, akik nem terveztek visszautat.
A rendőrök amellett, hogy figyelik a "gyanús alakokat", kihelyeztek különböző figyelmeztető és meggyőző táblákat is az erdőben olyan feliratokkal, mint: "Az életed értékes ajándék a szüleidtől.", vagy:"Gondolj rájuk is: testvéreidre és gyermekeidre!", vagy: "Ne próbálj egyedül szembe szállni a gondjaiddal - kérj tanácsot!", de olyan morbid, mégis a maga módján elrettentő szöveg is előfordul, hogy: "Ha itt leszel öngyilkos, medvék fognak a hulládra rondítani!"(Finoman fogalmaztam.) Egy helyi rendőr így nyilatkozott: "Számtalan testet láttam csúnyán oszlásnak indulva, olyanokat is, melyeket vadállatok hordtak szét... Semmi szépség nincs abban, ha valaki itt hal meg."
Van még egy nyugtalanító vonzata az öngyilkossági eseteknek: a guberálók. Az erdőt járva a holtak tárcáit keresik egy városi legendával a fejükben, remélve, hogy nagy summára, értékes ékszerekre, érvényes bankkártyára és vonatbérletekre találhatnak. Valójában erre nagyon kevés az esély ahhoz, hogy megérje a kellemetlenséget és az eltévedés esetleges veszélyét. Az ötlet fő népszerűsítője Takimoto Tomoyuki 2004-es filmje, a Ki no umi ( ~ kb. Fák tengere), melyben négy ember úgy dönt, megölik magukat Aokigaharában, és út közben többszázezer yent találnak az erdőben egy tárcában.
Az erdő környékén élőknek számolniuk kell a bánat, elfogadás, a fekete humor, részvét, és vonzerő kombinált jelenségével. Egyrészről szeretik az erdőt, mely egyike Japán legszebb helyeinek, egy olyan spirituális területhez közel, mint a Fuji hegy. Másrészről tudják, hogy a Japánon kívüli világ számára Aokigahara csupán az öngyilkosságok miatt híres, és azt is, hogy az idelátogató újságírók főleg erről a témáról akarják őket faggatni. Narusawa polgármestere nemrégiben csalódottan mondta: "Talán Öngyilkos Városnak kellene titulálnunk magunkat." Nyugtalansága érthető: a világon csak egy "kedveltebb" helyszín létezik a szuicidok számára: a Golden Gate híd San Franciscoban.
ONIBABA
Neve szó szerint azt jelenti: démoni banya. Egyféle Oni ( - japán démon), mely idős asszonynak néz ki, emellett ő is olyan yōkai, aki emberekből lakmározik. Külsőre egy ráncos vénasszony. Megkülönböztető jegyei: zilált, őrült kinézet, kócos haj, aránytalanul nagy száj. Gyakran ábrázolják egy konyhakéssel, vagy egy spulni cérnával ülve. Általában eltitkolja valódi alakját, hogy látogatóiban hamis bizalmat keltsen. Azt mondják, meg nem született gyermekek vérét issza. (Magát az "onibaba" szót általánosságban is használják boszorkányokra, gonosz banyákra és hasonlókra.)
A nő, akiről állítólag az onibabát mintázták, egy barlangban vagy kis kunyhóban élt Adachigaharában , és a közelben is halt meg, egy Kurozuka ( nevű helyen. Adachigaharában létezik is egy kis múzeum, ahol az ő állítólagos maradványai találhatóak, fazekával és a késével együtt, melynek segítségével áldozataival végzett.
Egyik eredettörténetében egy kyotoi gazdag család leánygyermeke is szerepet kap. Bár már öt éves volt, emellett egészséges és boldog, születése óta egyetlen hangot sem ejtett ki a száján. A kétségbeesett, aggódó család orvosról orvosra járt, eredménytelenül. Végül egy javasasszony azt tanácsolta, hogy a gyermeket etessék meg élő magzat májával. A hajmeresztő "gyógyír" híre a dadus fülébe is eljutott, aki - miután saját, korabeli leányának adott egy oltalmazó amulettet, omamorit -, keresésre indult. A dadus kutatása egy olyan nő után, aki feláldozná meg nem született gyermekének máját, hetekig, hónapokig is eltartott. Végül fáradtan, kimerülten Adachigaharába ért. Úgy döntött, egy barlangban fog várni várandós utazókra. Évek teltek el, míg egyszer egy terhes nő közelített a barlanghoz. A dadus kétségbeesetten vetette magát a nőre, és megszerezte a magzat máját. Csak miután már teljesítette küldetését, vette észre, hogy a nő azt az amulettet viseli, amit ő adott a leányának, mielőtt útra kelt. A felismerésbe beleőrülve, onnantól kezdve yōkaiként kísértett, és az arra utazókat megtámadta, és húsukat megette. (Egyes változatokban nem a magzat mája, hanem a várandós nő mája a gyógyszer.)
Létezik egy nō ( - japán színjáték) darab, Kurozuka címmel, melyben két szerzetes megáll az onibaba kunyhójánál Adachiban. Az onibaba emberi alakjában kedvesen beengedi őket, és magányáról mesél nekik, miközben cérnát sodor. Később elmegy tűzifáért, és megkéri a szerzeteseket, hogy ne nézzenek be a ház belső szobájába. természetesen a kíváncsiság kerekedik felül, és kiderül, hogy a belső szoba tele van csontokkal és rothadó emberi hullákkal. Ekkor jönnek rá, hogy a nő Adachi réme. Épp menekülőre fognák a dolgot, amikor hazaér Onibaba, feldúltan, démoni alakjában. Nagy szerencséjükre buddhista imáiknak köszönhetően el tudnak menekülni.
UBUME
Boszorkány jellegű yōkai. Úgy tartják, az ubume olyan nő szelleme, aki a gyerekszülésbe halt bele.
Alakja egy gyermeket tart a karjai között. Az arra járónak könyörög, hogy fogja meg gyermekét, majd eltűnik. Állítólag a gyermek súlya ezután nőni kezd míg végül kiderül, hogy nem más, mint egy hatalmas kődarab vagy egy Jizō (buddhista szent szobor). /...hmm... déjà vu...
Több tudós is összefüggésbe hozta az ubumét a hitobashira ( ~kb. "emberi oszlop": szüzek áldozása épület építésekor - v.ö.: Kőmíves Kelemen) jelenséggel, olyan esetben, mikor anyát és gyermekét áldozzák fel egy jelentősebb építkezés eredményessége érdekében.
Egy korai XVII. századi történet-gyűjteményben így írnak az ubuméről: Amikor egy nő letét veszti, miközben egy gyermeket hoz a világra, maga a közöttük lévő spirituális kapocs válik szellemmé. Alakja egy csípőtől lefelé vérben ázó nő, aki zavarodottan így sír: "Obareu, obareu!" (Szüless meg, szüless meg!)
A Tokugawa-kori művészek előszeretettel festették meg ubume alakját, mint "csípőtől felfelé meztelen nő, vörös szoknyában, karján csecsemővel" ábrázolták.
NURE-ONNA
Neve szó szerint "nedves nőt" jelent (nem vulgáris :P). Egy yōkai (természetfeletti lény), mely valamiféle kétéltűnek látszik: emberi (női) fejjel és egy kígyó testével. Bár külalakjának leírása történetről történetre eltérő lehet, egy nagyjából 300 méter hosszúságú, kígyószemű, hosszú karmú és -fogú szörnyről van szó gyönyörű, hosszú hajjal. Legtöbbször vízparton látják, amint épp a haját mossa.
Szándékai nem egyértelműek. Néhány történetben szörnyűséges teremtmény, ami (aki?) olyan erős, hogy akár egy fát is szétmorzsol a farkával, és embereket eszik. Hord magával egy kisebb, gyermek-forma batyut, amit áldozata odacsalására használ. Ha egy jó szándékú ember felajánlja, hogy tartja neki a babát, átadja neki. Ha megpróbálja eldobni a batyut, mikor kiderül, hogy nem gyermek, az elkezd egyre nehezülni megakadályozva, hogy az "áldozat" elmeneküljön. Ekkor hosszú, kígyószerű nyelvével az minden vért kiszív szegény pára testéből.
Más történetekben csupán egymagában szeretné mosni a haját, és ezért agresszívan reagál, ha valaki megzavarja.
A képen látható kígyó testű nő is feltételezhetően egy nure-onna. Állítólag hat ember látta Narában, a Mikasa hegy közelében. A szemtanúk közül öten azonnal halálukat lelték. A hatodik hazajutott és elmesélte az esetet, ám megbetegedett, és három nap múlva ő is meghalt.
Ez egy szomorú történet egy gyönyörű nőről, akinek a férje féltékenységében egy hatalmas ollóval felvágta a szája sarkait, hogy ezzel elcsúfítsa, és biztosítsa, hogy a nő sosem hagyja el. Arról, hogy meg is ölte-e, nem sikerült biztosat kiderítenem. Talán végzett is vele az ollóval, de az is lehet, hogy később maga az asszony vetett véget bánatában az életének. A lényeg, hogy most ő isonryōként járja az utcákat, felhasított száját egy orvosi maszkkal takarva (ami Japánban nem olyan feltűnő jelenség, hiszen sokan viselnek maszkot az utcán, hogy különböző allergénektől vagy kórokozóktól óvják magukat és/vagy másokat).
A legenda tehát a következő: Éjszaka sétálgatsz, és egyszercsak egy maszkos nő áll eléd azzal a kérdéssel:"Szépnek találsz?" Ha a válaszod "NEM", helyben megöl egy hatalmas ollóval. De mivel szépnek tűnik, a válasz többnyire "IGEN". Ekkor leveszi a maszkot, és megmutatja felhasított száját, majd megkérdi:"És most szépnek találsz?" Ha a válasz "NEM", itt következik be a halál, amennyiben a válasz "IGEN", szintén előkapja az ollót, ám életedet megkíméli, csupán a szád vágja fel, hogy hozzá hasonlóan "szép" lehess te is. ^^ Kedves. A történet áldozataiként többnyire gyerekek szerepelnek. Ezzel is egyfajta "zsákos ember-mítoszt" kreálva nekik, hogy ne menjenek ki az utcára sötétedés után.
Létezik menekülés a Kuchisake-onna elől. Mégpedig úgy, hogy kitérő választ kell neki adni. Akár már az első, de a második kérdésre mindenképp válaszoljuk, hogy: "TALÁN."vagy azt, hogy "Átlagosnak talállak." vagy valami ilyesmit. Erre a válaszra nincs felkészülve, így kissé "leblokkol", addig mi meglóghatunk. Egy másik megoldás, ha válasz helyett visszakérdezünk: "És én szép vagyok?" Egyes elméletek szerint összezavarhatjuk azzal is, ha gyümölcsöket vagy édességeket dobunk felé. Szintén kevésbé logikus módszer, hogy azt mondjuk neki, nem rég lettünk eljegyezve. Állítólag ettől megszeppen, elnézést kér a modortalan viselkedéséért, és felszívódik. :D A legenda állítólag komoly pánikokat okozott az 1980-as években, és figyelmeztették a gyerekeket, hogy csoportokban járjanak haza az iskolából. Népszerű mivoltát bizonyítja az is, hogy több filmet is készítettek belőle (2007-ben pl. Shiraishi Kōji, aki később a Teketeke filmeket is rendezte).
FUTAKUCHI-ONNA
Ő a "kétszájú nő". Szintén egy japán misztikus alak, azaz yōkai. Jellegzetessége - ahogy az a nevéből is kiderül -, hogy két szája van: az egyik a rendes helyén, az arcon, ahogy minden embernek; a másik azonban hátul, a tarkóján, a haja alatt helyezkedik el. Itt a nő koponyája szétnyílik, és egy szájat formál ajkakkal, fogakkal, nyelvvel.
A rokurokubihoz, kuchisake-onnához vagy yama-ubához hasonlóan őt is az elátkozott nők közé sorolják. Nála is "az utolsó percig" rejtve marad természetfeletti mivolta.
A második száj meglétét leggyakrabban a nő táplálkozási szokásaival magyarázzák. általában olyan feleségből válik futakuchi-onna, aki ritkán és keveset eszik. Ezt ellensúlyozandó, fejének hátulsó részén titokzatos módon egy második száj jelenik meg. Míg a "normális szájon" keresztül nem táplálkozik, a "hátulsó száj" a kétszeresét eszi annak, amennyit a normális megenne. Emellett második száj gyakran mormol gonosz, fenyegető dolgokat a nőnek, és követeli az ételt. Ha nem kap enni, sivít, trágárkodik, és borzasztó kínokat okoz. Esetlegesen a nő haja egy pár kígyóként mozogva segíti élelemhez a szájat.
Egy másik történet szerint a második száj akkor alakul ki, amikor a fösvény asszonyt a férje favágás közben "véletlenül(?)" fejbe vágja egy fejszével, és a seb soha nem gyógyul be.
Megint más fáma arról szól, hogy egy anya hagyta a mostohagyermekét éhenhalni, míg a sajátját jól táplálta. Feltételezhetően a megtagadott gyerek lelke szállja meg a nőt bosszúból.
Végül íme, a legnépszerűbb futakuchi-onna történet: Egy kis faluban élt egy fösvény ember. Egyedül élt, mivel nem bírt volna ételt sem állni egy feleségnek. Egy nap azonban találkozott egy nővel, aki semmit sem evett, és elvette feleségül. Mivel az asszony nem evett, de emellett keményen dolgozott, szinte a hideg rázta a férfit, de azon is elgondolkodott, hogy vajon miért apadnak a rízskészletei. Egy napon csak úgy tett, mintha elindulna munkába, de valójában maradt, hogy kikémlelje az asszonyt. Szörnyűségére meglátta, ahogy a nő haja a feje hátulján ketté válik, majd koponyája is szétválik, hogy tátongó szája megmutatkozzon. Eleresztette haját, ami csápokként ragadta meg a rízst, és lapátolta az éhes szájba.
Aokigahara
Aokigahara (jelentése "Zöld fák rengetege", leggyakrabban csak Jukai-ként ( ~kb. "Fák tengere") emlegetik. Durván 3000 hektárnyi területen fekszik, a Fuji hegy lábánál, a belőle származó vulkanikus kőzeten.Képzeljük csak el a sűrű, szinte fojtogató fatömeget, mely a fényért és a helyért verseng, és a talajt, melyet lehullott gallyak, mohával fedett kövek, zuzmók, alig látható ösvények, kúszónövények, virágok és pókhálók borítanak. Mély, jeges-sziklás barlangok (Jég-barlang és Szél-barlang), csupasz tisztások, teljes csend, melyet csak a fák, madarak és a szél hanjgai törnek meg. A flórát fehér cédrusok, fenyők és bukszusok alkotják, míg a faunát rókák, vad kutyák és kígyók.Az erdőt alapvetően egyfajta természetfeletti légkörrel illették, gondolván, hogy szellemek, manók és egyéb rejtelmes lények lakóhelye. Az a hír járja, hogy az iránytűk elromlanak ebben az erdőben. Valójában ezt nem a hely "átka" okozza, hanem az, hogy a láva kőzete alatt hatalmas magnetikus vasrétegek helyezkednek el, ami megzavarhatja a mágneses iránytűk működését.
Pazar! Azonban sajnálatos módon rossz hírű ez a gyönyörű erdő. Állítólag a XIX. században, az ínséges időkben zajlott errefelé ubasute (~ kb. "idős asszony elhagyása"), ami azt jelentette, hogy a szegény családok itt hagyták azokat, akiket már nem tudtak eltartani - általában időseket vagy betegeket, de akár kicsi gyerekeket is. Feltehetően nem mindannyian haltak meg, és jelenlétük az erdőben hozzájárult a szellemekről, boszorkányokról és gonosz gyermekekről szóló történetekhez (akik a mai napig megjelennek japán horrorfilmekben).
Ezen felül az utóbbi időkben kifejezetten gyakori az öngyilkosságok száma a zöld rengetegban. Régóta közismert, hogy emberek halnak meg az erdőben, hiszen az utazók újra és újra holttesteket, emberi maradványokat találtak. Az 1970-es években a rendőrség évente kereső akciót indított a holttestek után. Ilymódon azonban csak néhány került elő, a legtöbbre még mindig véletlenül bukkantak. Akkoriban ez kb. 30 esetet jelentett évente. Az 1990-es évektől azonban ez a szám jelentősen emelkedni kezdett:1994 - 57;1998 - 73;2002 - 78;2003 - 100;2004 - 108.Az elmúlt években igyekeznek titokban tartani az áldozatok számát. De a Japan Times egyik számában (2011 Június 26.) egy cikkben azt állították, 2010-ben 247-en kíséreltek meg öngyilkosságot az erdőben, ebből 54-en "jártak sikerrel".A leggyakoríbb módszer az önakasztás; feltételezhetően a burjánzó ágak kínálják magukat ennyire visszautasíthatatlanul. De előfordul még gyógyszer és alkohol, érvágás, vagy télen egyszerűen csak örökre elterülni a hóban. Állítólag egy magas vízesés is van a környéken, ami népszerű "ugróhely".
A halálesetekért sokan okolják Matsumoto Seichō Nami no Tō ( ~ kb. Hullámok pagodája) és Kuroi Jukai ~ kb. Fák fekete tengere) c. regnyeit. Előbbiben egy nő végez magával, utóbbiban egy fiatal pár együtt követ el öngyilkosságot Aokigahara erdejében. A történetek talán hozzájárulhattak a statisztika növekedéséhez, de bizonyosan nem az író az egyedüli felelős. Ha további irodalmi indíttatások után kutatunk, ott van még a hírhedt bestseller,Tsurumi Wataru-tól a Kanzen Jisatsu Manyuaru ( ~ kb. Az öngyilkosság teljes kézikönyve), ami 1993-ban jelent meg, és Aokigaharát úgy nevezi: "A tökéletes hely a halálhoz".
Japán öngyilkossági rátája viszonylag magas, főként az egyedülálló, fiatal férfiak tekintetében. Részben emiatt az egyik jelenség, amire a hatóságok felfigyelnek, ha egy fiatal férfi öltönyben sétálgat Aokigahara ösvényein, ügyet nem vetve még arra sem, hogy lecserélje ruháját az irodája és jövőbeni temetője között. A hatóság itt a környező három falu, Narusawa, Ashidawa és Kamikuishiki törvényvégrehajtóit jelenti. A japán törvények szerint ugyanis a falvak felelősek a területükön talált azonosítatlan holttestekért. Márpedig az itt talált testek gyakran előrehaladott bomlási stádiumban vannak, így az azonosítás szinte lehetetlen, vagy különösen nehéz és drága. Meg kell találniuk a testeket, kihozni az erdőből, majd tiszteletteljes módon megválni tőlük, akár hamvasztással, akár temetéssel.A helyiek szerint három féle ember látogatja ezt az erdőt: a) túrázók, akiket a Fuji hegy festői látképe érdekel; b) kíváncsiskodók, akik egy pillantásnyi borzongásban reménykednek; c) azok a lelkek, akik nem terveztek visszautat.
A rendőrök amellett, hogy figyelik a "gyanús alakokat", kihelyeztek különböző figyelmeztető és meggyőző táblákat is az erdőben olyan feliratokkal, mint: "Az életed értékes ajándék a szüleidtől.", vagy:"Gondolj rájuk is: testvéreidre és gyermekeidre!", vagy: "Ne próbálj egyedül szembe szállni a gondjaiddal - kérj tanácsot!", de olyan morbid, mégis a maga módján elrettentő szöveg is előfordul, hogy: "Ha itt leszel öngyilkos, medvék fognak a hulládra rondítani!"(Finoman fogalmaztam.) Egy helyi rendőr így nyilatkozott: "Számtalan testet láttam csúnyán oszlásnak indulva, olyanokat is, melyeket vadállatok hordtak szét... Semmi szépség nincs abban, ha valaki itt hal meg."
Van még egy nyugtalanító vonzata az öngyilkossági eseteknek: a guberálók. Az erdőt járva a holtak tárcáit keresik egy városi legendával a fejükben, remélve, hogy nagy summára, értékes ékszerekre, érvényes bankkártyára és vonatbérletekre találhatnak. Valójában erre nagyon kevés az esély ahhoz, hogy megérje a kellemetlenséget és az eltévedés esetleges veszélyét. Az ötlet fő népszerűsítője Takimoto Tomoyuki 2004-es filmje, a Ki no umi ( ~ kb. Fák tengere), melyben négy ember úgy dönt, megölik magukat Aokigaharában, és út közben többszázezer yent találnak az erdőben egy tárcában.
Az erdő környékén élőknek számolniuk kell a bánat, elfogadás, a fekete humor, részvét, és vonzerő kombinált jelenségével. Egyrészről szeretik az erdőt, mely egyike Japán legszebb helyeinek, egy olyan spirituális területhez közel, mint a Fuji hegy. Másrészről tudják, hogy a Japánon kívüli világ számára Aokigahara csupán az öngyilkosságok miatt híres, és azt is, hogy az idelátogató újságírók főleg erről a témáról akarják őket faggatni. Narusawa polgármestere nemrégiben csalódottan mondta: "Talán Öngyilkos Városnak kellene titulálnunk magunkat." Nyugtalansága érthető: a világon csak egy "kedveltebb" helyszín létezik a szuicidok számára: a Golden Gate híd San Franciscoban.
ONIBABA
Neve szó szerint azt jelenti: démoni banya. Egyféle Oni ( - japán démon), mely idős asszonynak néz ki, emellett ő is olyan yōkai, aki emberekből lakmározik. Külsőre egy ráncos vénasszony. Megkülönböztető jegyei: zilált, őrült kinézet, kócos haj, aránytalanul nagy száj. Gyakran ábrázolják egy konyhakéssel, vagy egy spulni cérnával ülve. Általában eltitkolja valódi alakját, hogy látogatóiban hamis bizalmat keltsen. Azt mondják, meg nem született gyermekek vérét issza. (Magát az "onibaba" szót általánosságban is használják boszorkányokra, gonosz banyákra és hasonlókra.)
A nő, akiről állítólag az onibabát mintázták, egy barlangban vagy kis kunyhóban élt Adachigaharában , és a közelben is halt meg, egy Kurozuka ( nevű helyen. Adachigaharában létezik is egy kis múzeum, ahol az ő állítólagos maradványai találhatóak, fazekával és a késével együtt, melynek segítségével áldozataival végzett.
Egyik eredettörténetében egy kyotoi gazdag család leánygyermeke is szerepet kap. Bár már öt éves volt, emellett egészséges és boldog, születése óta egyetlen hangot sem ejtett ki a száján. A kétségbeesett, aggódó család orvosról orvosra járt, eredménytelenül. Végül egy javasasszony azt tanácsolta, hogy a gyermeket etessék meg élő magzat májával. A hajmeresztő "gyógyír" híre a dadus fülébe is eljutott, aki - miután saját, korabeli leányának adott egy oltalmazó amulettet, omamorit -, keresésre indult. A dadus kutatása egy olyan nő után, aki feláldozná meg nem született gyermekének máját, hetekig, hónapokig is eltartott. Végül fáradtan, kimerülten Adachigaharába ért. Úgy döntött, egy barlangban fog várni várandós utazókra. Évek teltek el, míg egyszer egy terhes nő közelített a barlanghoz. A dadus kétségbeesetten vetette magát a nőre, és megszerezte a magzat máját. Csak miután már teljesítette küldetését, vette észre, hogy a nő azt az amulettet viseli, amit ő adott a leányának, mielőtt útra kelt. A felismerésbe beleőrülve, onnantól kezdve yōkaiként kísértett, és az arra utazókat megtámadta, és húsukat megette. (Egyes változatokban nem a magzat mája, hanem a várandós nő mája a gyógyszer.)
Létezik egy nō ( - japán színjáték) darab, Kurozuka címmel, melyben két szerzetes megáll az onibaba kunyhójánál Adachiban. Az onibaba emberi alakjában kedvesen beengedi őket, és magányáról mesél nekik, miközben cérnát sodor. Később elmegy tűzifáért, és megkéri a szerzeteseket, hogy ne nézzenek be a ház belső szobájába. természetesen a kíváncsiság kerekedik felül, és kiderül, hogy a belső szoba tele van csontokkal és rothadó emberi hullákkal. Ekkor jönnek rá, hogy a nő Adachi réme. Épp menekülőre fognák a dolgot, amikor hazaér Onibaba, feldúltan, démoni alakjában. Nagy szerencséjükre buddhista imáiknak köszönhetően el tudnak menekülni.
UBUME
Boszorkány jellegű yōkai. Úgy tartják, az ubume olyan nő szelleme, aki a gyerekszülésbe halt bele.
Alakja egy gyermeket tart a karjai között. Az arra járónak könyörög, hogy fogja meg gyermekét, majd eltűnik. Állítólag a gyermek súlya ezután nőni kezd míg végül kiderül, hogy nem más, mint egy hatalmas kődarab vagy egy Jizō (buddhista szent szobor). /...hmm... déjà vu...
Több tudós is összefüggésbe hozta az ubumét a hitobashira ( ~kb. "emberi oszlop": szüzek áldozása épület építésekor - v.ö.: Kőmíves Kelemen) jelenséggel, olyan esetben, mikor anyát és gyermekét áldozzák fel egy jelentősebb építkezés eredményessége érdekében.
Egy korai XVII. századi történet-gyűjteményben így írnak az ubuméről: Amikor egy nő letét veszti, miközben egy gyermeket hoz a világra, maga a közöttük lévő spirituális kapocs válik szellemmé. Alakja egy csípőtől lefelé vérben ázó nő, aki zavarodottan így sír: "Obareu, obareu!" (Szüless meg, szüless meg!)
A Tokugawa-kori művészek előszeretettel festették meg ubume alakját, mint "csípőtől felfelé meztelen nő, vörös szoknyában, karján csecsemővel" ábrázolták.
NURE-ONNA
Neve szó szerint "nedves nőt" jelent (nem vulgáris :P). Egy yōkai (természetfeletti lény), mely valamiféle kétéltűnek látszik: emberi (női) fejjel és egy kígyó testével. Bár külalakjának leírása történetről történetre eltérő lehet, egy nagyjából 300 méter hosszúságú, kígyószemű, hosszú karmú és -fogú szörnyről van szó gyönyörű, hosszú hajjal. Legtöbbször vízparton látják, amint épp a haját mossa.
Szándékai nem egyértelműek. Néhány történetben szörnyűséges teremtmény, ami (aki?) olyan erős, hogy akár egy fát is szétmorzsol a farkával, és embereket eszik. Hord magával egy kisebb, gyermek-forma batyut, amit áldozata odacsalására használ. Ha egy jó szándékú ember felajánlja, hogy tartja neki a babát, átadja neki. Ha megpróbálja eldobni a batyut, mikor kiderül, hogy nem gyermek, az elkezd egyre nehezülni megakadályozva, hogy az "áldozat" elmeneküljön. Ekkor hosszú, kígyószerű nyelvével az minden vért kiszív szegény pára testéből.
Más történetekben csupán egymagában szeretné mosni a haját, és ezért agresszívan reagál, ha valaki megzavarja.
A képen látható kígyó testű nő is feltételezhetően egy nure-onna. Állítólag hat ember látta Narában, a Mikasa hegy közelében. A szemtanúk közül öten azonnal halálukat lelték. A hatodik hazajutott és elmesélte az esetet, ám megbetegedett, és három nap múlva ő is meghalt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése