Misztikus tükrök

A tükröket évezredek óta misztikumok és babonák lengik körbe. Egyesek szerint csapdába esett lelkek lakoznak benne, mások állítják, hogy a párhuzamos dimenziók között közlekedhetünk általa.
Valószínűleg mindenki hallotta már pl., hogy ha eltörjük az 7 év balszerencsét hoz. Ez a babona egészen a Római Birodalomig nyúlik vissza, akkoriban ugyanis úgy gondolták, hogy az életünk 7 évente megújul, a tükör eltörésével azonban károsítjuk a lelket. Az ókori rómaiak és a görögök már használtak tükör gyanánt fényes felületet, amelyet isteni tárgynak tekintettek, később a tükröt is annak tartották, csodálattal szemlélték tükörképüket, ahogyan a vizek tükrében megláthatták önmagukat. A vizek felszínén felvillanó fényekről azt hitték, hogy a szemlélők lelkei. Meglehetősen rosszallóan tekintettek arra, aki követ dobott a vízbe, még mielőtt a nézelődő megláthatta volna magát benne, mert ezzel „összetörte” az illető lelkét megjelenítő tükörképet, és balszerencsét hozott a számára. Ez a hiedelem később a tükörre is érvényes lett, ezért ha megbetegszik az ember, azt tanácsolják, az összes tükröt el kell távolítani, vagy le kell takarni, nehogy a lelke is megsérüljön.
Az üvegtükör előtt a kínaiak bronzból készítették tükrüket, a teliholdat jelképező bronztükör nélkülözhetetlen volt számukra, nemcsak szépítkezéshez használták, hanem szertartások, temetések alkalmával is hasznát vették. A néphit szerint a bronztükör távol tartotta a démonokat. S mivel a bronztükröt varázserejűnek vélték, házasságkötések alkalmával sohasem hiányozhatott a menyasszonyok nyakáról. A Távol-Keleten a tükörhöz hasonlítják a nő lelkét. Tibetben a halál ura illetve a holtak bírája, kezében tartja a karma tükrét, amelyben megmutatja, hogyan cselekedtek életükben az elhunytak. Püthagorasz (i.e. 580-500), görög matematikus és filozófus, azt mondta, ha belepillant tükrébe. meglátja a jövendőt. Hippokratész (i.e. 460-377) az ókor híres orvosa, a tükröt mindentudónak tartotta, mely mutatja a múltat, jelent és a jövőt.
A magyar néphiedelemben ugyancsak fontos szerepet kapott a tükör, gyakorta használták a gonosz távoltartására, tükörrel akadályozták meg a gyerekek, vagy állatok megrontását. Szerelmi jóslások során, a neves napok közül Luca napján az eladósorban lévő leány tükörben láthatta meg leendő párját. A halottak szemére, nehogy kísértsenek, tükördarabkát tettek. Valamikor az emberek azt gondolták, hogy a tükröknek lelkük van, s ha a tükör összetörik, megsérül a másik énjük. Az összetört tükör, a világ szinte minden táján, szegletében, így nálunk is balszerencsét hoz. A magyarok azt mondják, hogy azt a házat, amelyben összetört a tükör, hét évig elkerüli a szerencse. A babonások szerint, ha a házban a tükör elmozdul, vagy leesik magától, és darabokra törik, valaki hamarosan meghal a családban. Nem szabad lámpa vagy gyertyafénynél a tükörbe nézni, mert aki ezt nem tartja be, megbetegszik és meghal, de szerencsétlenség is érheti a ház népét. A házban, amikor halott van, a tükröket le kell takarni, vagy a fal felé kell fordítani, mert aki megnézi magát a tükörben, az lesz a következő halott. Zivatar idején ugyancsak be kell fedni a tükröket, mert magukhoz vonzzák a villámokat. A lousianai cajunok azt gondolják, ha valaki villámláskor grimaszol a tükörbe, annak úgy marad az arca.

Misztikus átjáró
Nem csak a rómaiak hittek a tükör misztikus erejében, a kínaiak is különös legendákat fűztek hozzá. Az ősi kínai mítoszok szerint, a tükrök mögött alternatív univerzumok rejlenek, melyeket nem evilági lények uralnak. A tükrök egyfajta portálként üzemelnek, melyeken szabadon lehet átjárni. Tulajdonképpen ezen az elképzelésen alapul maga a jósvilág is, hiszen a tükröt, vizet, vagy éppen az üveggömböt, hallucinációk megjelenítésére használják  a jósok.

Az árnyéklélek
Egyes ősi kultúrák úgy vélik, hogy a tükörben úgy nevezett árnyék lelkek jelennek meg, melyek megmutatják az adott személynek a valódi jellemét. Ez a hiedelem alapozta meg a vámpírok, és démonok legendáját, mely szerint ezeket a természetfeletti lényeket azért nem lehet látni a tükörben, mert nincs lelkük.

Csapdába esett halott lelkek
A zsidó vallásban rendkívül fontos, hogy minden tükröt letakarjanak a házban a 7 napos gyászidőszak alatt, ha valaki meghalt. Azt mondják, ha a tükör nincs letakarva, a halott lélek csapdába esik, és nem tud távozni a túlvilágra. Már az ókorban is szentül hittek ebben, akkoriban úgy vélték, ennek a tárgynak a segítségével a szellemet csapdába lehet csalni.

Az egyik leghíresebb tükrökkel kapcsolatos városi legenda Bloody Mary története, mely az észak-amerikai flórklórban terjedt el. Állítólag Mary egy gyerekgyilkos anya szelleme, aki beleőrült tettébe, ezért saját kezűleg vetett véget életének. A hiedelem szerint, Mary akkor bukkan fel a tükörben, ha háromszor kimondják a nevét. Ám sokan állítják, hogy mindez nem elég, megidézéséhez éjfélkor kell a nevét kimondani,  egy sötét szobában, ahol 13 pislákoló gyertya ég.

Ablak a jövőbe?
Egy másik érdekes hiedelem, hogy a tükörbe nézve megpillanthatjuk a jövőnket. Ehhez nem kell mást tenni, mint éjfélkor egy nagy tükör elé állni, miközben a hátunk mögött ég egy gyertya. Fontos, hogy semmi más fényforrás ne legyen a szobában. A legenda szerint, ekkor tükörképünk átalakul jövőbeni arcunkká.

A hálószoba tabu
Nem csupán a hiedelmek állítanak példát arra, hogy a tükör balszerencsét hoz a hálószobában, de maga a Feng shui sem javasolja.  Egyesek szerint, pl. számos párkapcsolati probléma, és félrelépés okozója. Legyen bármilyen praktikus, legjobb ha nincs egy helységben veled éjszaka alvás közben. Ha lehet, inkább takard le, vagy vidd át másik szobába, így a hiedelem szerint, megakadályozhatod, hogy a szellemek átjáróként használják.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok