Talányok amikre nincs magyarázat

A provincetowni fekete villám

 A rémisztő, fekete arcú figura több évtizeden keresztül tartotta rettegésben a massachusettsi kisváros lakóit. A provincetowni fekete villámként elhíresült alak gyors és hihetetlenül magas volt, a füles hegyes, a szeme pedig ezüstösen csillogott. A fekete villám képes volt néhány másodperc alatt a városka egyik pontjáról a másikra jutni, és ott rémisztgetni a járókelőket. A lény azonban nemcsak megijesztette a lakókat, hanem többeket megtámadott, letepert, miközben fura búgó hangot adott ki és gonoszul kacagott. A provincetowni feketeség kilétéről számtalan elmélet született. Egyesek szerint a II. világháborúban a környéken kikötött német tengeralattjáróról szökött meg, vagy engedték szabadon. Ennek azonban ellentmond, hogy a feljegyzések szerint már az 1800-as évek végén is a környéken ólálkodott. Mások szerint nem is emberi lény tartotta rettegésben a környékbelieket, hanem egy földönkívüli. Az 1950-es években a helyi serif a rejtély nyomába eredt, és elmondása szerint fel is göngyölítette azt. Anthony Tarvers a nyomozás eredményéről azonban csak ennyit mondott: "A fekete villám meghalt és eltemették" - nem sokkal később a serif is elhunyt, a titkát pedig a sírba vitte.

 Az elsüllyeszthetetlen ember


A XX. század elején Angelo Faticoni csodájára járt a világ. Az előadóművészként és gumiemberként fellépő férfi ugyanis elsüllyeszthetetlen volt. Angelo képes volt ólomsúlyokkal a lábára láncolva lebegni a vízen, vagy egy ágyúgolyóval zsákba kötve órákon át "lubickolni", sőt, még el is aludt a mutatvány közben - így kapta a megtisztelő Human Cork, azaz emberi parafadugó nevet. A bűvészt még a Harvard Egyetem professzorai is megvizsgálták, a szervezetében semmilyen rendellenességet nem találtak, így ők sem tudtak magyarázatot adni a képességeire.
Sokan valamilyen trükkre gyanakodtak, de az elméletek sorra megdőltek, így az "emberi parafadugó" tavakban, folyókban és medencékben lebegve turnézta végig a világot, és sosem kapták csaláson. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Harry Houdinihez is hasonlított Faticoni  megígérte a rajongóinak, hogy felfedi a titkát, de a férfi 1931-ben elhunyt. Rokonlátogatóban járt Floridában, ahol baleset érte.

  Eleanor és a szellemek
Az 1920-as évek elején Eleanor Zugun 12 éves volt, amikor a nagymamájánál vendégeskedett, és ekkor történtek körülötte különös dolgok. A nagymama házát ugyanis egy sziklaaomlás döntötte le, a szemtanúk pedig egy hatalmas víztömeget láttak a levegőben úszni a ház körül. Az eset után azt gyanították, hogy a kislányt gonosz szellemek szállták meg, és azok döntötték romba a házikót. Ezért szülei egy kolostorba küldték Eleanort, ahol ördögűző papok igyekeztek belőle kiűzni az ártó démonokat, de a későbbiekben kiderült, nem jártak sikerrel. A szertartások után Zoë Wassiliko-Serecki grófnő vette magához a gyermeket bécsi kastélyába, és fodrásznak taníttatta. A megmagyarázhatatlan jelenségeknek így a grófnő is tanúja lett, aki a semmiből felbukkanó tárgyakra, furcsa árnyakra panaszkodott. Majd elszabadult a pokol! Eleanor haját mások szeme láttára láthatatlan lények húzgálták, harapásnyomok jelentek meg rajta, és mintha ezek a sátáni erők földhöz vágták volna, vagy megdobálták különböző tárgyakkal. Ezért a nemes asszony Londonba, majd Münchenbe küldte a lányt, ahol különböző vizsgálatokat végeztek rajta - de sem csalásra, sem bármilyen rendellenességre utaló jeleket nem találtak a szakértők. Hogy pontosan mi történt Eleanorral sosem derült ki, hiszen ahogy a kislány betöltötte a 14. életévét, a "gonosz szellemek" eltűntek, és a megmagyarázhatatlan események megszűntek.

  A Guyrai ház szelleme
Az ausztrál család megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor Új-Dél-Walesbe költöztek 1921-ben. Bowenék ugyanis már az első éjszakájukat rettegésben töltötték, a falakon, az ajtókon és az ablakokon állandóan kopogást hallottak, kövek repültek a házukra, gyakran az üvegeket is betörve. A rémült család a rendőrséghez fordult, akik gyakran járőröztek éjjelenként a ház körül, de sosem találkoztak gyanús idegenekkel, sem szellemekkel - a kopogás és ablakcsörrenés azonban továbbra is része volt a família éjszakáinak. A nyomozók hamar kiderítették, hogy nem Bowenék a felelősek, nem gyerekes csíny áll a háttérben, és arról is meggyőződtek, hogy nem csak kitaláció az egész, ennek ellenére nem jutottak előrébb az ügyben.
Paranormális ügyekben járatos szakértők később arra jutottak, hogy az események a 12 éves Minnie körül történnek, ő lehet az oka a jelenségeknek, ezért a nagymamához küldték a kislányt egy időre. Arra azonban valószínűleg kevesen számítottak, hogy a megmagyarázhatatlan esetek is a gyermekkel "tartanak", a nagymama házában ugyanis minden folytatódott tovább. Amikor Minnie hazatért a szüleihez a kopogó szellemek mintha továbbálltak volna, és a családi fészek körül többet nem repkedtek a kövek.

 Baychimo, a híres szellemhajó
Békésebb vizekre eveznénk, de nem maradhat ki a Baychimo rejtélyes története sem. Az 1920-30-as években a hatalmas gőzhajó Kanada, Brit-Kolumbia és Alaszka vízi útjait járta, fedélzetén a legkülönfélébb rakományokkal. Nem is volt gond, míg 1931-ben le nem csapott a korai tél a teherszállítóra, és az a jég fogságába nem esett. Először ugyan két nap alatt "kiverekedte" magát a gőzös a jégtáblák közül, de egy hét múlva ismét jég zárta körül a hajót a Victoria-sziget partjainál. A hajótársaság ekkor egy repülőgépet küldött a 22 fős személyzet megmentésére, de a gépre csak néhányan szálltak fel, a többiek inkább a szigeten egy faházban akarták megvárni az enyhülést. Míg a legénység a hóviharok és a szörnyű fagy végében reménykedett, a Baychimo eltűnt. Mint később kiderült, a szellemhajó útra kelt, és 480 kilométert tett meg személyzet nélkül a tengeren. Évekkel később néhány bátor halász a Baychimo fedélzetére merészkedett - bár ne tették volna, hiszen egy semmiből lecsapó hóvihar miatt napokra a hajón ragadtak. A Baychimo azóta sem talált békés kikötőt, többen is látni vélték már a kísértetgőzöst, legutóbb Alaszka közelében 1969-ben. Néhány évvel ezelőtt az alaszkai kormány csapatokat küldött a Baychimo megtalálására, de sem a légi, sem a vízi felderítők nem jártak sikerrel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok