Akaratlan időutazók

Az utóbbi 150 évben legalább 200 olyan eset történt, amikor emberek véletlenül „átcsúsztak" egyik időből a másikba. Tudunk két olyan, bizonyítható esetről is, amikor egy- egy jövőből jött időutas került a földi hatóságok markába; az egyik a néhai Szovjetunióban tör­tént 1946-han, a másik 2003-ban az Egyesült Államokban .Az idő szövete talán nem olyan sűrű és erős, mint hisszük. Mi van, ha valaki időutazás részese lesz, pedig ilyesmi eszébe sem jutott? Mi van, ha „belesik egy időlyukba", és eltűnik ebből a világból? Hová kerül, mi lesz vele? Kérdések, amelyekre (még) nincs válasz. Ám az eset, ami most következik, több mint árulkodó.

Kalóztámadás 1983-ban
1983. július 12-án a Millena teherhajó az Indiai­-óceánon viharba került, elromlott a motor, a vi­har miatt a rádiókapcsolata is megszűnt a száraz­földdel, a hajó sodródott a tengeren. Egy nappal később elmúlt a vihar, derültté vált az idő, és a legénység egy hajót látott közeledni. A tenge­részek nem hittek a szemüknek: szemlátomást több száz évvel korábbi vitorlás volt, furcsán öltözött férfiak érthetetlen nyelven kiabáltak és fegyvereket lóbáltak fenyegetően. A legénység hamarosan rájött, hogy ezek kalózok és klasszi­kus módon megtámadják a Millenát. A tenge­részek a kezükbe került tárgyakkal védekeztek, ám a csata csak akkor dőlt cl, amikor a kapitány kihozta a kabinjában őrzött géppisztolyt és lőtt is vele, ugyanakkor beindították a tűzoltáshoz használatos fecskendőt. A két fegyverrel sikerült elűzni a kalózokat. Egyetlen agyonlőtt idegen maradt a fedélzeten. A hullát levetkőztették és betették egy mélyhűtőbe, majd megjavították a
motort Jött még egy vihar, nagyon hasonló az előzőhöz, villámlott, dörgött - és a kalóz teste rejtélyes módon eltűnt a hűtőből. Végre lehetett rádiózni, jelentették Bombaynak az esetet. A vá­lasz döbbenetes volt: Bombayben nagyon örül­tek, hogy megvan a Millena - hiszen már három hónapja, hogy eltűnt!
A legénység csak két nap késésről tudott Ami­kor Bombaybe értek, kitört a botrány. A hajó meg a rakomány tulajdonosa már be is perelte a kapitányt, meg voltak győződve, hogy vala­hol egy kikötőben dorbézoltak három hónapig (ami, ismerjük el, igen késéssé valószínű). Még a Times is írt az esetről, tőle szokatlan hevességgel tanácsolva, hogy az ilyen hazudós matrózokat az őrültek házába kéne zárni, ha efféle eszement történetekkel állnak elő.
Ám a tengerészek megtudták azt is, hogy a kérdéses első napon más hajóknak is gondjaik voltak a rádiózással, megszakadtak az adások, amit persze a szakértők időjárási anomáliákkal és viharokkal magyaráztak. Még jó, hogy a hű­tőbe meztelenül tették be a halott kalózt - így elővehették a ruháit és beadták vizsgálatra egy laboratóriumba. Az ottani szakértők megálla­pították, hogy ilyen öltözet a 16.-17. században volt divatos, és akkori anyagból készült Mi az igazság? Gyanúnk szerint az „időjárási anomália”, azaz nagy vihar időcsúszást, vagy dimenziócsúszást eredményezett, esetleg mind­kettőt egyszerre. Valószínű, hogy a Millena a maga fizikai valóságában visszakerült a földi múltba, az 1500- 1600-as évekbe. De erre nincs elég bizonyíték.

„Mama, hol vagy..?"
1928 novemberében Michael Norton, egy farmer 12 éves fia tűnt el. A Burton Falls közelében lévő far­mon a gyerek reggel ki­ment az istállóba a fejőszékkel és egy vödörrel a kezében, és köddé vált. Később sem került elő, a rendőrség kutyákkal is ke­restette Két nap elteltével a szülei valahonnan meg­hallották Michael hang­ját azt kiabálta:" Mama". Mintha ködben bolyongana, kereste az anyját fél órával később még egy­szer hallották a kétségbe­esett hangot:"Mama hol vagy?" Aztán többé már nem ki­abált.

Vendégek és kirándulók
1929 nyarán négy fiatal amerikai autóval járta be Franciaországot. A Tam megyei Rabastens város­ában leparkoltak a főtéren, és gyalog kerestek egy vendéglőt, ahol ebédelhetnének. Találtak is egyet, amely „A szép tiszafa" nevet viselte. A személyzet a századelőn divatos ruhákat viselte, az asztalon egy 1903-as újság hevert Az amerikaiak őrültek, hogy a húsz-harminc évvel korábbi atmoszférát éhezhetik, ettek, ittak, fizettek és elmentek. Pár nappal később ismét azon a környéken jártak, úgy döntöttek, ismét ugyanott ebédelnek. Döb­benten látták, hogy az épület romokban hever, felverte a gyom, szemlátomást régóta elhanyagol­ták... A városházán megtudták, hogy az éttermet még 1908-ban, a tulajdonos halála után bezárták és többé ki sem nyitották.
Vagyis az történt, hogy a négy turista egy föld­rajzilag és fizikai kiterjedésében egyetlen háznyi méretre korlátozott időrésbe, időlyukba került és tudtán kívül valóban 1903-ban töltött el pár órát!
Az angol Peter Bred a huszadik század máso­dik felében feleségével, Elsával egy őszi hét­végén kirándulni ment az angol vidékre. Egy tó partján verték fel sátrukat, majd sétáltak egy erdőben. Egyszer csak valami történt - de hogy mi, sohasem derült ki. Az erdős táj a két ember szeme előtt elfoszlott, megváltozott, hirtelen forró nyár lett, lábuk alatt macskakö­vek tűntek fel, egy furcsa kisvárosban találták magukat. Régies öltözetű emberek bukkantak fel, rájuk mutogattak és kiabáltak. Nyilván az ó huszadik századi ruhájuk keltett feltűnést.Elsa rájött, hogy franciául beszélnek, ezt a nyelvet ö is tanulta, szóba elegyedett hát va­lakivel és megtudták, hogy I. Ferenc király uralkodik - azaz az 1500-as évek első felében, Franciaországban voltak!
A két brit ijedten rohanni kezdett, kifutottak a városkából, remélve, hogy beérnek az erdőbe, hogy elmúlik ez a rémálom. Végül kimerültén a földre rogytak. Percekkel - vagy órákkal? -ké­sőbb Bred magához tért, és csakugyan az angol erdőben feküdt a földön. Ám a felesége nem volt sehol - és soha többé nem került elő.
Bred sokáig kereste asszonyát, mindenkinek el­mondta a történetet, persze sehol sem hitték el. Végül egy elmegyógyintézetbe került, a rend­őrség pedig azzal gyanúsította, hogy megölte és elásta feleségét. Bredet végül szabadon en­gedték, és ezt követően minden ősszel elment oda, ahol ez történt, remélve, hogy a felesége egyszer csak felbukkan. De hiába várta.

Akiknek nyomuk veszett
Rengeteg eltűnési esetről tudunk, legalább húszat-harmincat időről időre közölnek a kü­lönböző források. Ám én itt most olyanokat választottam, amelyekről 1) ritkán esik szó, 2) semmi közük az UFO-khoz és más rejtélyekhez, és 3) arról szólnak, hogy az eltűnt személyeknek kifejezetten az idővel és vagy más térrel, dimen­zióval támadt sajátos,.konfliktusa”. Amelyekben kivétel nélkül ők vesztettek. Közös még bennük az is, hogy ezek az illetők soha többé nem kerül­tek elő.
1809. november 26-án a brit diplomata, Benjá­min Bathurst Bécsből Londonba tartott. A jel­zett napon egy német kisváros, Perleberg foga­dója előtt megállt pár percre kíséretével együtt, hogy fáradt lovaikat pihentekre cseréljék. Indulás előtt körbejárta a kocsit, hogy minden rend­ben van-e a járművel - és egyszerűen szétfolyt a levegőben, nyoma veszett. Maga Napóleon ke­restette őt sokáig, mert a brit kormány őt vádolta a diplomata elrablásával - de Bathurst soha töb­bé nem került elő.
De egyszerűbb emberekkel is megesett ugyanaz. 1854 júliusában az alabamai Selmában (USA) O. Williams farmer átvágott az udvaron, hogy üdvözölje éppen érkező barátait. Az udvar kö­zepén a többiek - a felesége is kint volt - szeme láttára egyszer csak eltűnt. Napokig kerestették 300 emberrel, hiába.
1873. szeptember 2-án egy korai hosszútávfutó az angliai Coventry városából futott 40 mér­földet egy másik városba, a barátai pedig lovas kocsin követték. Egyszer csak a futó megbotlott, de mielőtt elesett volna, a levegőben szétfolyt, eltűnt.
Egy amerikai farmer kisfiának 1878 novemberé­ben, a havas udvaron veszett nyoma. Kiment a kúthoz vízért, és mivel nem tért vissza, keresni kezdték. A nyomai a hóban vezettek a kút felé, de egyszer csak abbamaradtak... Ó sem került elő.
Hasonló eset történt egyszerre három ember­rel is. 1900. december 15-én a Külső-Hebridák zord szigetvilágában egy világítótoronyban szol­gált Thomas Marshall, Donald McArthur és James Ducat. Másnap érkezett csónakon negyedik tár­suk, és a három embernek nyomát sem lelte, he­lyesebben csak a nyomaikat. De a három férfira nem találtak rá.
A huszadik század sem nélkülözte az efféle ese­teket. 1928. július 29-én a belga multimilliomos, Alfréd Loewenstein saját privát Fokker gépének utasaként repült. Menet közben bement a to­alettre és... abból már soha többé nem jött ki. Amikor kinyitották az ajtót, ő nem volt bent. Máig emlegetik ezt a rejtélyt.
Szándékosan nem említem a háborús történe­teket, mert azok esetében elég nagy az esélye annak, hogy egy, vagy több tíz, esetleg több száz ember is eltűnt, de harci cselekmények nyomán. Viszont 1945. november 12-én az amerikai Vermont állam Middle Rivers város­ában egy 75 éves idegenvezetőnek veszett nyoma az általa vezetett turistacsoport szeme láttá­ra. Ment a csoport előtt, és egyszer csak mintha belépett volna egy láthatatlanná tévő függöny vagy fal mögé...
Hadd említsek meg egy esetet, amikor nem egy mai ember élt át a múltba, hanem egy múltbeli esemény „köszönt át" ide, a jelenbe. 1955 áprilisában Susannah Stone a skóciai Tain in Ross városában késő este kocsiján hazavitte barátnőjét. Útközben a város szélén észrevet­ték, hogy ég egy ház! Közelebb mentek, és azon tanakodtak, ki kéne hívni a tűzoltókat, ám az égő ház hirtelen... eltűnt. Az emberek napokig kerestek a környéken hamut, pernyét, égett tárgyakat, bármit, de hiába. Az a tűz nem ebben a világban és sejthetően nem is ebben az időben tombolt. Ki tudja, hol - és mikor..? 1969-ben egy amerikai kisfiú a szüleivel ment kirándulni a Great Smoke Mountains vidékére. A hétéves gyerek végig a szülei mellett ment, majd egyszer csak szétfolyt, eltűnt a levegőben. Rendőrök keresték, nyomozókutyát is hoztak, de az is megtorpant ott, ahol a fiú eltűnt. On­nan tovább már nem vezettek nyomok. leg­alábbis nem ebben a dimenzióban, nem ebben az időben...
Nem tudjuk megmagyarázni ezeket a jelensé­geket ,mivel általában egyéni tragédiák is egy­ben, tudományosan tudtommal még sehol sem foglalkoztak kutatásukkal. Ehhez számos eset­nek kéne utánajárni, feltárni, mi bennük a közös, mi az egyedi. Hol, mikor, hogyan történnek? Ám erre nincs pénz, nincs kutatási keret, sót vall­juk be, talán szélesebb társadalmi igény sincsen. Az embereket csak akkor izgatja fel egy-egy ilyen esemény, ha az eltűnt áldozat családtagjuk, közeli barátjuk, ismerősük. Bizony még akkor is nehéz elhinni őket. Kételkedni csak azok nem szoktak, akiknek a szeme láttára történt az eset. Olyan, mint egy rémálom, és bizony a szemta­núkat nemegyszer félelemmel tölti el a jelenség. Csakugyan ijesztő belegondolni, hogy ez bármi­kor bekövetkezhet - velünk is...-

Lifttel a jövőbe?
Azok, akik visszatértek erről a sajátos kirándu­lásról, általában a múlt­ban jártak . Ám tudunk egy esetről, amikor egyszerre két hölgy fel­tehetően a jövőbe tett szerfölött rövid kirán­dulást.
Az amerikai Seattle (Wa­shington állam, USA) egyik kórházában esett meg a dolog 1959 júni­usában. Gladys Calvin ápolónő és kolléga­nője, Rosemary együtt mentek a lifthez, hogy az alagsori gyógyszer­raktárból felhozzanak valamit. A liftbe szállva megnyomták a legalsó gombot, a gomb lám­pája kigyulladt, ám a lift felfelé indult. Egé­szen a legfelső emelet­re vitte őket, majd ki­nyílt az ajtó. A döbbent ápolónők nem hittek a szemüknek. Ahol tar­tózkodtak, az bizony nem a kórház volt. A szokásos fehér falak helyett faberakásos fa­lakat, valamint vastag, drága szőnyeget láttak. Az egész olyan benyo­mást keltett, mintha egy jövőbeni szálloda halijába léptek volna. Ultramodern világítás, ismeretlen tárgyak... A két nő visszamenekült a liftbe. Később soha nem sikerült megismé­telni a dolgot, és a leg­felső emeleten is a kór­ház helyiségeit találták, akárhányszor mentek fel ismét. Úgy gyanítják, hogy a lift a jövőbe vitte őket, pár percet töltöt­tek abban az időben, amikor azt az épületet már nem kórházként használták, hanem vala­mikor a jövőben átépí­tették (átépítik majd!), és ők ezt látták.

A gazdátlan léghajó esete
Tengeri hajókkal sokszor megesett már, hogy le­génységének nyoma ve­szett és a hajóra találók nem tudták mire vélni, hogy még meleg az étel a konyhában, hogy füstö­lög egy szivar a hamutar­tóban, de a tengerészek eltűntek. Nos, történt egy ilyen eset léghajóval is. 1942-ben az USA nyu­gati partvidékén japán
légitámadásoktól féltek, ezért többek között San Franciscóban is léghajó­kat engedtek fel, amelyek legénysége figyelte az óceán fölötti légteret (ra­darok még nem voltak). Egy léghajó gondolájában két tiszt Cody hadnagy és Adams zászlós ült A motoros léghajó két óra hosszat körözött a város tengeröble fölött. Később viszont kezdett sodródni, majd délelőtt 1030-kor le­zuhant San Francisco egyik elővárosában. A járókelők rögtön odarohantak segí­teni, de a gondola ajtaja nyitva volt, benne a felsze­relés, sőt az ejtőernyők is, meg a tengeri mentőtutaj - éppen „csak” a két kato­na hiányzott. A léghajó egész repülése alatt a la­kosság szeme előtt volt, máig nem érteni, hogyan tűnhettek el belőle az em­berek? Hacsak nem egy időrésbe estek...

Forrás:Nemere István/Hihetetlen magazinban megjelent cikke alapján/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok