Középkori UFO esetek Magyarországon

Sok régi beszámoló maradt fenn középkori magyar oklevelekben ,amelyek leírása megegyezik a modern kori UFO találkozásokkal.Lássunk néhányat belőlük.Az egyik ilyen beszámoló 1280-ból származik,amely szerint Bálványos közelében többen 'lángoló repülő pajzsot' figyeltek meg,ami hatalmas sebességgel száguldott át az égen.Érdekes az a tény is ,hogy a korabeli szöveg csak közli a látvány leírását és nem vonatkoztat a kor gondolkodásának jegyeire(angyalok,ördög műve).

Egy másik döbbenetes esetet egy falusi pap örökített meg ,akinek néhány favágó mesélte el az élményét 1290-ben,Erdősmárok közelében.A férfiak éjszaka dolgoztak az erdőben ,amikor különös,fénylő pontokat vettek észre az égen.A furcsa fények nagyon gyorsan mozogtak,és többször is irányt változtattak.Az emberek itt isteni csodaként tekintettek a jelenségre,úgy vélték ,hogy ide-oda repdeső angyalok lámpásait látták.

Most pedig az egyik legizgalmasabb eset egy "harmadik típusú találkozásról".Vagyis itt már nemcsak az égen mozgó objektumról van szó.1301-ben Ódörögön történt eset  ,számukra félelmetes és megmagyarázhatatlan volt.A helyi templom mellet vasárnap délelőtt történt amikor a helyiek éppen a misére igyekeztek,mennydörgés hallatszott és a következő pillanatban leszállt egy "égi szekér".A jármű a leírás szerint nem csak hangokat hallatott hanem lángokat is okádott.Az emberek arra menekültek amerre láttak,sátáni erők megjelenésétől tartva legtöbben a templomba menekültek.Csak  a pap mert előmerészkedni ,hogy a "démonokat" elűzze így az ezután következő esemény az ő beszámolójából maradt fenn.A föld felett lebegő "tüzet árasztó szekérből" alacsony szürke teremtmények kezdtek kiszállni és egymás után leereszkedni a földre.A pap az "ördögök" láttán tanácstalanná vált ,így inkább tisztes távolságból nézte mi fog történni.Azt is mondhatnánk ,hogy semmi különös ugyanis néhány perc vizsgálódás után a lények visszatértek a járművükbe,amely ezután a levegőbe emelkedett és elrepült.
A magyar néphit telis-tele van olyan lényekkel,melyek leírása kísértetiesen emlékeztet modern kori UFO beszámolók részleteire.A "kis szürkék"rendszeresen jelennek meg "manó",törpe",kobold"neveken különböző beszámolókban,melyekről a hivatalos tudomány azt állítja ,hogy ezek csupán a babonás képzelet szüleményei.Akkor miért találkozunk a leírásokban "égi szekérből"kiszálló
"manóval,törpével"?

Egy bukovinai csángó elbeszélés szerint egy alkalommal egy pásztornak sikerült egy bokor mögül meglesnie az "erdei manókat",amint "elakadt szekerüket "próbálták kihúzni a sárból.A pásztor szerint ezek al ények csúfak ,nagyfejűek voltak,hatalmas szemük pedig úgy világított ,mint az erdőjárók éjjeli lámpása.Amikor észrevették ,hogy a pásztor figyeli őket ,különösebben nem zavartatták magukat csak folytatták a "szekér"kiemelését.Végül mikor sikerült működőképessé tenni a járművet a pásztor legnagyobb megdöbbenésére nem az úton ,hanem a levegőben hajtották tovább,és hamarosan eltűntek a csillagok között.

A "kis szürkék" mellett a középkori krónikákban előfordulnak a földönkívüliek másik közismert képviselői,a magas ,fehér bőrű,szép arcú,szőke hajú idegenek is.Őket a korabeli magyarázatok valódi angyalnak tartották.bár a beszámolók alapján félelmetesek voltak ,mert azért érkeztek az emberek közé,hogy egyeseket(főként gyerekeket)elraboljanak közülük.A középkori felfogás nagyon sok párhuzamot mutat azzal,amit manapság eltérítésnek nevezünk.Az 1565-ös kolozsvári boszorkányper anyaga elbeszéli egy marhákat őrző gulyás esetét,aki egy éjszaka nem tudott aludni szokásos szálláshelyén,és késztetést érzett arra ,hogy kimenjen a szabad ég alá.A férfi ekkor egy "fényes szekeret " látott a közeli tó partján, amely mintha a talaj felett lebegett volna,mellette egy magas aranyhajú nőt pillantott meg aki kitárta felé a karját.A gulyás ezután elájult és a "tündér birodalmában "tért magához.Itt a történet kissé nehezen követhető,de egyértelműen kivehető belőle,hogy "megerőszakolta" a férfit.Ezután a gulyás a szállása előtt tért magához iszonyatos állapotban.Testét égési sebek borították,lábára pedig sántított,itt is sok a párhuzam a modern kori eltérítésekkel.Mindenesetre amikor másnap a gulyás visszament a "tündérrel"való találkozás helyszínére ,hogy megmutassa hitetlenkedő társainak,hol állt a csillogó szekér ,elképedve látták ott ahol  előző este a "tündérkocsi" lebegett a föld fölött koncentrikus körben feketére szenesedett a fű.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok