NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG ...



Tudja-e,  hogy 1952.július 20-án hajnalban (az első “washingtoni csata" alatt) Indianapolisban a korán-kelő emberek is látták az UFO-kat, ezért a helyi rádióállomás felszólítást sugárzott az “UFO-kat vezető ismeretlenpilótáknak". Garantálták nekik, hogy szabadon mozoghatnak majd a Földön, ha leszállnak, és hogy az emberek barátságosan fognak viselkedni velük. Sőt, közöltek a fogadásukra kijelölt repülőtér adatait is...

 
...hogy Aimé Michel francia professzor 1954-ben napról napra térképre rajzolta, hol láttak UFO-kat az egymástól független megfigyelők. Franciaország térképén a vonalak napról napra összeköthetőek voltak egy vonallal úgy, hogy ezek egy központi helyen metszették egymást. A vonalak sohasem törtek meg. Az alakzat huszonnégy óránként változott, ráadásul mindig éjjel 01 óra körül. A sorra kialakuló
geometriai alakzatok soha nem hasonlítottak az előző napi figurákra, mindig új és mindig szabályos rajzolatot adtak.Michel minderről könyvet írt (“Lucur sur les sőucoupcs volantcs"). Az egyik ilyen térképet (az 1954. Október 7-i megfigyelések alapján készítette) és szakcikkét a népszerű tudományos sajtó is lehozta.

 
...hogy számos űrhajós látott, sőt le is fényképezett ismeretlen repülő tárgyakat. Nyilván ez nem mind volt UFO; előfordulhatott, és állítólag elő is fordult, hogy régebben fellőtt és pályájukról letért mesterséges holdak, űrhajók üzemanyagtartályai és egyéb kisebb-nagyobb tárgyak lehettek a“rejtélyes objektumok". Azonban korántsem minden megfigyelés magyarázható meg ily módon.1968.július 20-án, az Apolló-11 történelmi útján (az első holdraszállás előtt) Edwin Aldrin filmezte a Holdat,miközben a földi űrhajó azt megkerülte. A láthatáron hirtelen két, különböző nagyságú fényesen ragyogó kör vagy kerek tárgy jelent meg, ezek repülés közben egymástól hol eltávolodtak, hol közeledtek egymáshoz. Ügy manővereztek, ahogyan arra földi járművek nem lennének képesek.Mindez filmre került. Neil Armstrong (aki másnap az első emberként lepett a Holdra) azt mondta erről: “Nagyon meglepődtem. De hát a saját szememmel láttam..."
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok