UFO esetek innen-onnan I.


TŰZPÁRBAJ FÖLD-LAKÓK ÉS UFONAUTÁK KÖZÖTT

1967. augusztus 13., Goias birtok, Sáo Paolo mellett, Brazília. Ignazio de Sousa, 41 éves brazil farmer karabélyával lövéseket adott le három emberformájú idegen lényre. A lények néhány pillanattal előbb léptek ki egy űrhajóból, amely a farmer házának közelében, az odavezető murvával behintett gyalogúton szállt le.
Az UFO körülbelül harminc méter átmérőjű kupolájából zöld színű sugár tört elő, és megbénította Sousát. Az incidenst követő napokban Sousa állandóan émelygett, ezért be kellett őt szállítani egy Sáo Paolo-i kórházba. Októberben meghalt leukémiában, amit ismeretlen eredetű sugárfertőzés okozott. Az incidenst a brazil katonai hatóságok is vizsgálták. Az eseményről a Corrieo de Povo számolt be 1968. december 22-i számában.
1968 novemberében a Nevada sivatagban (USA) az autósztrádán Frank Harmon 30 éves teherautósofőr észrevette, hogy egy repülő tárgy követi. Akkorának tűnt, mint egy aknalejárat fedele. Éjjel három óra volt. A férfi megállította a teherautót, fogta a revolverét, és kiszállt. Amikor a tárgy a feje fölé érkezett, ott megállt és lebegni kezdett, leadott rá két lövést. A tárgyból erős kék fénysugár tört elő, és összeégette a férfi törzsét. Az országúti rendőrjárőr bukkant rá és vitte be a sebesült embert az egyik közeli kórházba. Az esetet az amerikai hadsereg légierejének szakértői is kivizsgálták.
1969. július 4. Anolaima, Kolumbia. Ancesio Bermudez egy zseblámpa segítségével megkísérelt jelezni egy repülő tárgynak, amely meglehetősen alacsonyan manőverezett a háza felett. Július 6-án Bermudezt súlyos állapotban a bogotai kórházba szállították. Ugyanazon hónap 12-én meghalt. Az orvosi vizsgálat és a boncolás kimutatta, hogy ganjma-sugárfertőzést szenvedett. E fertőzés halálának közvetlen kiváltó oka volt.
 
SEBESÜLÉSEK

1953. augusztus 9. reggel kilenc óra, Palm Beach, Florida (USA). Sony Desverges cserkészvezetőt egy repülő csészealj által kibocsátott vörös fénysugár megsebezte. Karján égési sérüléseket szenvedett. Két keze, arca, szeme környéke, haja megpörkölődött. Három cserkész, akik szemtanúi voltak a jelenetnek, amikor odarohantak vezetőjükhöz, látták, hogy ájultan hever a földön.
1968. március 19. reggel 8 óra 30 perc, Wilson, Ohio (USA). Egy, a talajtól körülbelül 10-15 méternyi magasságban lebegő idegen űrhajó sugárfegyverrel leterítette a 13 éves Gregory Wellst. A sugár a fiút a jobb könyökénél és vállánál érte. Zakója tüzet fogott.
1969. február 7. Pirasununga, Sáo Paolo (Brazília) közelében, a 19 éves Tiago Machado megközelített egy kb. 10 méter átmérőjű, a Szaturnuszhoz hasonló alakú tárgyat, amely a földön parkolt.
„Hirtelen lángnyelv vágott ki a gépből" - mesélte később a fiatalember. A fiú alsó lábszárát érte a tűzsugár. Azonnal elterült a földön, és úgy érezte, hogy teljesen lebénult. Az ügyet egy katonai szakértő kivizsgálta, és a helyszínen egy hat méter átmérőjű köralakú lenyomatot talált. Felfedezett három láblenyomatot is.
1976. április 22-e, Elmwood, Wisconsin (USA). George W. Wheeler, akkoriban magas rangú rendőrtiszt, kocsijában ült, amikor egy hatalmas narancssárga színű tárgy egy kék színű sugárral megsebesítette. Eszméletlenül bukkantak rá a kocsijában. A Menomonie-ben lévő kórházba szállították, ahol tizennégy napig kezelték sugárzás okozta sérülésekkel.
Néhány nő egyenesen arról számolt be, hogy nála mesterségesen megindították a szülést - még igen korai terhességben -, és a magzatot magukkal vitték.
Volt olyan eset is, amikor egy nőnél, az általános kivizsgáláson kívül, még egy hosszú tűt is felvezettek a hüvelyén keresztül a hasüregbe. A hipnózis alatt végzett kikérdezés eredményében kételkedő egyik kutató feltételezte, hogy amiről a nő a hipnózis alatt beszámolt, az valóban megtörténhetett vele, de egy kórházi kivizsgálás alkalmával, és ez a traumatikus élmény került később nála felszínre hipnotizált állapotban. A bökkenő csak az volt, hogy a nő - saját kijelentése szerint - még soha életében nem volt kórházban!

NÉHÁNY MAGYARORSZÁGI UFO-ÉSZLELÉS
Ezt ajánlom egy olyan embernek akit nagyon érdekelnek a magyar esetek.
1937. június vége. Nyékládháza közelében, az országúttól pár méterre egy fiatalember - ma nyugdíjas fizikus, valamikor a katonai akadémián tanított mint tanár -észrevett a kertjük alján egy igen különös járművet. A repülő csészealj ezüstösen csillogott az esti holdfényben. A fizika, valamint a műszaki tudományok iránti érdeklődése arra késztette, hogy igyekezzen megállapítani a méreteit: az alsó rész 8 m magas, a kupolarész 3 m magas és az egész jármű pedig kb. 20 méter széles volt. Három lábra támaszkodva állt a talajon. A lábak közötti távolság 16 métert tett ki. Később, amikor a jármű felemelkedett, és zajtalanul elrepült, megmérte az utána visszamaradt talplenyomatokat is. Háromszög alakban helyezkedtek el, mindegyiknél egy külső és egy belső kör lenyomata látszott. A külső kör átmérője 150 cm, a belsőé pedig 50 cm volt. Márpedig akkoriban még nem voltak űrhajók, sőt még a V-1 és V-2 rakéták sem háborították az égboltot felettünk. A fiatalembernek fogalma sem volt róla, hogy mit lát - ezt látta.
 

1946 augusztusának első szombatján éjjel 1.55-kor történt az észlelés. Az észlelő, nevezzük B.-nek, vadkacsavadászaton volt Rákoskeresztúr-Ecser-Vecsés térségében, egy nádas területen. Este vadásztársával együtt előző évről visszamaradt nádkévékből fekhelyet készített magának. Kutyája valami miatt igen nyugtalan volt, ezért B. sem tudott elaludni. Feküdt a hátán, és nézte a csillagos eget. Arcával délnyugati irányba fordulva feküdt. Egyszerre csak valami különös, ismeretlen, sistergő-süvöltő hangra figyelt fel. Egy soha nem látott test repült a levegőben. A fejük fölött húzott át, és tartósan DNy-ÉK irányban haladt. Zeppelinhez hasonló alakja volt, és mindkét oldalán körülbelül húsz-húsz nyílásból színes, éles fények lövelltek elő. Hangja ekkorra már teljesen elhalkult. A színek 80%-a vörös, 20%-a pedig a kék, zöld és sárgásfehér színek keveréke volt. A sugarak mind lefelé irányultak. B. sportrepülő ismereteire támaszkodva a jelenség magasságát körülbelül 2500-3000 méterre tette, sebességét pedig nagyjából 300 km/órára becsülte. A furcsa jármű néhány perc alatt eltűnt Pécel-Gödöllő irányában.
Alighogy megpillantotta a jelenséget, azonnal felkeltette vadásztársát. Társa csak bámult, de nem tudott egyetlen szót sem kinyögni. Dermedten nézték a fura légi tüneményt. „Ezt követően alig szóltunk egymáshoz. Alig vártuk a hajnali vadászatot, s a délelőtt úgy telt el, hogy a látottakról még vadásztársainknak sem szóltunk -összesen öten voltunk -, mert hiszen nem is tudtuk volna, hogy mit is mondjunk" -számolt be különös élményéről.
Ez az elbeszélés azért is érdekes, mert jól mutatja, milyen bénító hatással van az észlelőre az életében először észlelt UFO-jelenség. Figyelembe veendő az is, hogy az észlelő a második világháború alatt minden létező géptípust megismert, sokszor éppen nem a legkellemesebb körülmények között - ugyanis előfordult, hogy kibombázták.
Ugyancsak B. beszámolója, aki ritka „szerencsés" ember, mert életében többször is észlelt UFO-t.
„Következő észlelésem 1953. június 17-én reggel 6 óra 13 perckor történt. Reggel munkába menet, villamosra várva a déli égbolton kb. 35-40 fokos szögben, általam nem pontosítható magasságban és távolságban, feltűnően lassan, irányát és sebességét tartva Ny-i irányban egy tömpe szivar alakú, a Nap által erősen megvilágított, ezüstös színű tárgy repült. Teste alatt teljes hosszúságban lefelé irányuló, kékes-zöld sárgásfehér sugarak keveréke volt látható. Kb. egy perc múlva a házak eltakarták a látványt."
Erről az eseményről az újságok is írtak, és a jelenséget meteoritnak nevezték.
B. egy későbbi észlelése: „7982. június 22-én 21 óra 25 perckor feleségemmel a nyaralónk kertjében ülve bámultuk a gyönyörű esti égboltot. A különös jelenségre a feleségem hívta fel a figyelmemet. A délkeleti égen egy valószínűleg tégla alakú test volt látható. Négy sarkán körkörösen elhelyezkedő, több, vörösen világító fényforrás volt látható. A tárgy semmiféle hangot nem adott ki. Úgy 30 másodperc múlva, kb. 70 fokos szögben, előttünk enyhe balkanyart írt le, és a fák takarásában Nagykovácsi felé eltűnt."
Berekfürdő térségében, N. L. és még öt helyi lakos észlelése szerint 1987. szeptember 15-én este fél nyolckor három UFO jelent meg a falu felett. Mindhárman lebegtek egy darabig. Fényességüket állandóan változtatták. Egyikük piros, zöld, sárga színű fényeket bocsátott ki. Kettő közülük teljesen párhuzamosan egy magasságban lebegett. Az egyik UFO hirtelen L alakot írt le, majd eltűnt. A másik kettő lassan távolodott el.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok