2015. szeptember 22., kedd

UFO esetek innen-onnan II.

 India, Új-Delhi. 1951. március 15-én a repülőtér fölött jelent meg egy kb. 30 méter hosszú szerkezet. Körülbelül    1500 méter magasan 3000 km/óra sebességgel repült. Ami-kor vadászgépeket küldtek utánuk, felfelé eltűnt.

De még háromszor megjelent (ha ugyanaz volt?) az indiai főváros felett: 1951. március végén, novemberben és decemberben. Minden alkalommal 1500 méter magasságban,de már jóval lassabban (kb. 700 km/óra). A minduntalan ellene küldött vadászgépek elől elrepült.

 
Spanyolország. 1967. november 4-én a két ország közti katonai egyezmény keretében négy portugál vadászgép gyakorlatozott a spanyol légtérben, Granada és Córdoba között. Vezetőjük Lemes Ferreira pilóta-százados volt. Granada környékén egy több színt kibocsátó UFO-val találkoztak, amely látszólag egy helyben lebegett, majd az elhaladógépek nyomába eredt. A fura “üldözés" körülbelül 40percig tartott, közben az UFO a gépek közé is berepült: a pilóták gépfegyverből tüzet nyitottak rá, erre eltűnt. A portugál légierő parancsnoksága közleményt adott ki az esetről és beismerte: az “üldözés" alatt alig lehetett a Földről rádiókapcsolatot teremteni a gépekkel, a légtérben erős elektromágneses zavarok voltak. A térerősség- változásokat ugyanakkor a coimbrai egyetem szakemberei is megállapították.

Kanada, Ontario állam, North Bay. 1952. április 17-én22 óra tájban két egymástól független nagy csoport személy látott erős fényt kibocsátó kerek tárgyat, ez hosszabb ideig hol felemelkedett, hol alább ereszkedett.

 
1952. április 24-én Ottawában láttak UFO-t.

1952. április 29. Toronto. Mindössze hat másodperc alatt 50-60 tárgy süvített el a város fölött, szabályosV-alakban, igen magasan.

1952. április 30. Vancouver 22 óra 20 perckor egy nagy kék fényű tárgy szállt a város fölé. Kezdetben kerek volt,aztán kúp alakú lett és délnyugatra eltűnt.

 
Szovjetunió. A Karéliai ASZSZK fővárosa, Petrozavodszk lakóit ugyancsak meglepte az 1977. szeptember20-án bekövetkezett esemény. Hajnali 4 óra körül az égen váratlanul egy lüktető fényt kibocsátó hatalmas gömbjelent meg. Lassan közeledett a városhoz, majd lelapult,mozdulatlanul függött a levegőben, rengeteg apró kis fénytbocsátott ki magából. Egy idő után fényes fénykörökkéalakult a látvány és az Onyega-tó felé haladt, amely fölötakkor szürke felhő terpeszkedett. A felhőben félkör alakú,középtájon élénkvörös, szélein fehér nyílás támadt. Aszemtanúk szerint a jelenség 10-12 percig tartott. J. Gro-mov, a petrozavodszki hidrometeorológiai állomás igazgatója kijelentette a TASZSZ hírügynökség tudósítójának, hogy Karéliában a megfigyelők eddig még sohasem láttak ilyenjelenséget. Azt is tudjuk – tette hozzá Gromov –, hogyebben az időpontban semmiféle műszaki kísérletet nemvégeztek.

Észak-Európa: az NSZK északi részen, Dániában, Svédországban és Lengyelországban 1952 szeptemberében francia sajtójelentések szerint láttak többször is fénylő korong,szivar és gömb alakú repülő tárgyakat.

Lengyelország: 1953. július 31. Északnyugaton, közel az NDK határához, a Wolin-szigeten este 19 órakor hét szemtanú (öt lengyel és két német) látott egy kb. 22 méterátmérőjű korong alakú tárgyat, amely a levegőből leszállt,pár percig a talajon állt (vagy közvetlenül fölötte lebegett),azután nagy sebességgel elszállt. Lengyelországból különben legalább tíz megfigyelésről tudunk a hetvenes évek végéig és körülbelül ugyanannyiról a nyolcvanas évekből. A megfigyelők gyakran pilóták voltak. Ezeket az állami sajtóközölte, sőt tudósok is vizsgálták a jelenségeket, némelyiknek leírása könyv alakban is megjelent.

Olaszország. Sok magyar turista ismeri már a római Fiumicino repülőteret. 1978. november 12-én este a repülés-irányítók kényelmesen, zavartalanul szép tiszta időben a toronyból szemlélhették meg azt a nagy, narancsvörös fényt sugárzó gömböt, amely hosszabb ideig repdesett a repülőtér közelében, majd villámgyorsan elszáguldott északra, az Adria irányába.

 
Szintén Olaszországban történt, szintén 1978 novemberében. Campobasso környékén négy UFO-t láttak a szemtanúk. Az objektumok szivar alakúak voltak és intenzív narancsvörös fényt árasztottak. Néhány bonyolult repülési alakzat “bemutatása" után az objektumok eltűntek.

Hasonló jelenségeket ebben az időben több más személy látott Modena környékén is. Az UFO itt is hosszúkás volt,de ezüstös fényt árasztott.

Argentína. Ugyancsak 1978. november végén az országban kétszáz személy jelezte, hogy Santiago del Estero fölött – ez a helység Buenos Airestől 1200 kilométerre fekszik – UFO-t látott. A szerkezet éles fényt sugárzott,hirtelen bukkant fel és előbb egész alacsonyra ereszkedett,majd meredeken felszállt és eltűnt.