2015. szeptember 29., kedd

USO-k,avagy a víz alatti UFO-k

Számtalan rejtélyes tengeralattjáróról, úgynevezett usókról (Unidentified Submerged Objects) hallhattunk már beszámolókat. Titokban talán földönkívüliek hajóznak tengereink mélyén?

A második világháború vége után a tengeri haderők felkutattak számos óriási tengeralattjárót a világon, melyeknek teljesítménye jóval meghaladta a kor hajóiét. Feltűnő volt, hogy ezek az ismeretlen úszó objektumok elsősorban Skandinávia vizein és Dél-Amerika keleti partjánál bukkantak fel. 1981 őszén egy orosz tengeralattjáró Karlskronánál Svédországban zátonyra futott. Az oroszok kétségtelenül azon fáradoztak, hogy a nyugatiak tengeri stratégiai támaszpontjait kikémleljék. Több mint valószínű tehát, hogy az azonosítatlan tengeri járművek egy része orosz származású volt. De ahogy 1946-ban az oroszok kontójára írták fel - jogtalanul - a valójában svéd „szellemrakétákat”, úgy lehet, hogy ez a feltételezés sem igaz.

Ahogy repülőgépeink is gyakran jóval kevesebbre képesek, mint az észlelt ufók, tengeralattjáróink szintén általában messze alulmaradnak a műszakiak tekintetében az usókkal összehasonlítva. Egy tengeralattjáró maximális sebessége hozzávetőleg 45 csomó (80 km/h]. Néhány rejtélyes tenger alatti járműnél azonban mértek háromszor ekkora sebességet is. Erre példa egy amerikai, Wasp nevű repülőgép-anyahajó, illetve 12 másik hajó 1963-as észlelése, akik az Észak-Atlanti-óceánban egy 150 csomóval száguldó (280 km/h] tengeralattjárót láttak. Négy napig körözött a jármű az észlelő hajók körül, és eközben mintegy 8200 méter mélyre merült. Akkoriban egy normál tengeralattjáró legnagyobb merülőmélysége 1000 méter körüli volt. 1972-ben volt egy ehhez hasonló eset, ekkor a chilei partoknál vettek észre egy búvárhajót 1800 méter mélyen. Ez a mélység egy szokásos tengeralattjáró esetében igen veszélyes a benne keletkező nagy belső nyomás miatt.

Vajon a mögött a tengeralattjáró mögött, amelyik mintegy négy hónappal ez után az eset után, 1972 novemberében 150 kilométernyire benyomult a norvég fjordok közé, esetleg egy orosz kémakció lapul? Három hétig üldözte a norvég tengerészet a NATO hajóinak és repülőgépeinek segítségével együtt a titokzatos behatolót, amelyet többször megpillantottak a Sogne-fjordnál a víz alatt, de az mindig kicsúszott a kezük közül. November 23-án egy nagy, sötét objektumot pillantottak meg a felszín közelében a Luster-fjordnál, a főfjord egyik mellékágában. Körülbelül ugyanakkor egy hadihajó egy másik oldalágban, az Aurlands-fjordban egy víz alatti tájékozódásra képes készülékkel, szonárral (sonar - sound navigation and ranging: hanggal való navigáció és felderítés] egy tengeralattjárót észlelt. Azon az éjjelen Martin Nielson hat vörös rakétát látott, amelyet a vízfelszín alól lőttek ki az ég felé. Az Aurlands-fjord egyik magaslatáról ezzel egy időben vörös és zöld fényeket pillantottak meg. November 24-én vízibombákat vetettek be a behatolók ellen. A koncentrált akció egyetlen eredménye mindössze az lett, hogy egy igen erős, de nem azonosítható
zavaró forrás a rádiót, valamint a radart és a szonárt működésképtelenné tette. November 27-én a norvég hatóságok nyilvánosságra hozták, hogy a rejtélyes tengeralattjáró beazonosítás nélkül eltűnt. Hasonló esetek más norvég fjordoknál is előadódtak, valamint a svéd parti vizekben, illetve Grönland partjainál is, vagyis általában katonai szempontból érdektelen területeken.

Gépek vagy szörnyek?

Svédország kiterjedt vizein szintén észleltek usókat, többek között például a Bullaren-tónál is, Bohuslan tartományban. Itt egy olyan objektum tűnt fel, amely állítólag akrilüveg kupolával.A Rasvalen tónál egy 15 méternél is hosszabb tárgyat figyeltek meg a vízben.A Stensjön-tónál pedig egy parancsnoki híddal rendelkező objektumot láttak.1960 februárjában tizennégy napig üldözött az argentin haditengerészet két titokzatos tengeralattjárót amelyek mögött orosz akciót sejtettek.A hajók sebessége és mozgékonysága azonban elgondolkodásra késztette a hatóságokat. A partjaiknál jelentett rengeteg ufó- és usóészlelés miatt a lakosság körében az a szóbeszéd kezdett elterjedni, hogy közelükben marslakók építettek ki egy víz alatti bázist. Nyolc hónappal korábban a tengeri hatóságoknak Buenos Aires kikötőjében egy óriás, ezüstös, hal alakú usóval kellett foglalkozniuk, amely nagyon gyors volt, és a repülőgép szárnyaihoz hasonló hatalmas farokuszonyokkal rendelkezett. Tudták, hogy néz ki a járműszekrény, mert le tudtak búvárokat küldeni, hogy megfigyeljék, hitelesen beazonosítani azonban mégsem voltak képesek az objektumot.

Az ufójelenségek 1978-ban megsokasodtak Olaszországban, több mint 500 látott objektumról érkezett bejelentés. Miután kiszűrték a tévedéseket és a szándékos félrevezetéseket, még mindig igen tekintélyes mennyiségű eset maradt meg, amelyek közül a legtöbb az év utolsó három hónapjából származott. A rejtélyes észlelések között, amelyek végigkísérték az Adriai-tenger partjait, olyanok is előfordultak például, hogy a látszólag nyugodt tengerből egyszer csak hirtelen egy harminc méter magas vízoszlop lövellt ki, vagy hogy az éjjelente halászó hajókat vörös és fehér fények követték. De szólnak a beszámolók usókról vízfelszínen és víz alatt egyaránt, valamint a radarernyők és rádiók elektromos interferenciájáról is.

November 9-én este egy olasz őrnaszád kapitánya, Nello di Valentino és két embere tőlük mintegy egy kilométernyi távolságban kápráztató vörös fényt pillantottak meg a tengerből kibukkanni. Körülbelül 300-400 méter magasra emelkedett ki, és gyorsan eltűnt a keleti irányba. Ez alatt az idő alatt a parti rádió-összeköttetés egyáltalán nem működött. Néhányan a part menti lakók közül esténként kijártak körülnézni, hogy látnak-e valamilyen ufót vagy usót. Az, hogy a teljesen köznapi, magyarázható jelenségek mellé egy Földön kívüli dimenziót is költ a közvélemény, elkerülhetetlen volt. December 7-én este a szürkületben Caorlénál, Velence tengeröblénél emberek százai számoltak be arról, milyen különös járművek és lények jöttek elő a hullámokból. Amint azonban később kiderült, csak a légierő és a hadiflotta egy közös gyakorlatát figyelték meg, ahol a kétéltű járművek bevetését próbálták el.

Nem ilyen egyszerű annak az esetnek a magyarázata, amely 1962. augusztus 1-jén három francia halásszal a Földközi-tenger Le Brusc nevű kikötőjében történt meg. Ők este tizenegy óra körül tőlük 300 méternyire egy hosszú fémjárművet pillantottak meg, amely lassan siklott a vízben. Az elképedt emberek végül arra a következtetésre jutottak, hogy egy tengeralattjárót láthattak, amelynek nem ismerték korábban a típusát. Nemsokára a tenger mozgásba jött a hajó körül, és egy tucatnyi alak emelkedett ki a vízből, majd mászott bele a jármű belsejébe. A halászok barátságosan odakiáltottak nekik, de a békaemberek nem reagáltak a köszöntésre. Egyedül a legutolsó közülük emelte fel a kezét, és intett vissza nekik. Mikor ő is eltűnt a hajóbelsőben, a megdöbbent halászok láthatták, hogyan emelkedik fel az objektum, és lebeg kicsivel a víz felszíne felett. Vörös és zöld lámpák villantak fel, mialatt az egész tárgy lassan forogni kezdett. Eközben az objektum maga narancssárgán fénylett, és lassan eltűnt az éjszakai égbolton.

Elkerülő manőver

Hasonló éjszakai aktivitást más helyütt is megfigyeltek. Mindössze egy hónappal előbb egy bérelt hajó tengerésztisztje éjszakai messzelátójával 400 méternyire egy hajót pillantott meg közvetlenül a vízfelszín alatt, azt gondolta, tengeralattjárót lát. Az objektum acélszürke volt, mindenféle felirat vagy jelzés nélkül. Különösen feltűnő volt az az utánfutószerűség, amely körül öt alak mozgolódott. Röviddel később a rejtélyes tengeralattjáró is mozgásba lendült, és csak néhány gyors manőverrel tudta a bérhajó tisztje elkerülni a vele való összeütközést. A tengeralattjáró nagy sebességgel haladt el a hajó mellett. Teljesen zajtalanul siklott, ám jól megfigyelhető hullámokat keltett, amint a nyílt tenger felé vette az irányt.

A titokzatos usók eredete és legénysége máig nem ismert. Talán különböző tárgyakat szállítanak, melyeket minden jel szerint néhány helyen leraknak, hogy a későbbiekben ezek a hátrahagyott dolgok segítsék éjszakai akcióikat. Például egy mélytengeri búvár 1970 júliusában a Földközi-tenger spanyol partszakaszánál a tengerfenéken egy csillogó fémhengert talált, amely hét méter hosszú, átmérője pedig három méter nagyságú volt. A következő napon visszatért a búvár, hogy ismét szemügyre vegye a felfedezését, azonban az eltűnt, és hosszas kereséssel sem akadt újból a nyomára. Egy hasonló objektummal találkozhatott Martin Meylach kincshalász 1966 szeptemberében Floridában Miaminál. Mikor később két tengerészbúvárral újra felkeresték a helyet, a kérdéses tárgy már eltűnt onnan. A légierő hivatalosan cáfolta, hogy egy repülőről ledobott rakétáról lett volna szó.

1967 áprilisában két dán fiú észlelte, amint egy ufó több tárgyat dob ki a Kattegatba a Sjaellands Oddénél, 80 kilométerre Koppenhágától. A később biztonságba helyezett anyag meszet és szervetlen szenet tartalmazott, de egy addig teljesen ismeretlen vegyületben. 1959 decemberében Lorenz Johnson azt figyelte meg, hogy égő szivarhoz hasonlító, két hosszúkás tárgyat ejtenek a Namsen-fjordba. Szonár segítségével később ufókutatók egy hat méter hosszú, két méter magas tárgyat mértek fel. Habár az objektum 300 méter mélyen feküdt csupán, a búvárok mégis nehezen közelítették meg.

Azonosíthatatlan nyomokat találtak körülbelül egy méternyi sávon egy gömbszerű tárgyon 1967. augusztusban egy venezuelai strandon. 1970 júniusában Rio de Janeiro közelében megfigyeltek egy, a tenger felszínén landoló, majd onnan ismét elstartoló járművet, amely egy vörös hengert hagyott maga után a vízben,
amelyet később egy rendőrhajó fedezett fel. Nyilvánvalóan világszerte nagy figyelemmel kísérik a hatóságok ezeket a tenger alatti tevékenységeket, ám hogy milyen következtetéseket vonnak le a megfigyeléseikből, a nyilvánosság számára titok.

Iván T. Sanderson biológus és a Megmagyarázatlan Jelenségek Kutatói Társaságának (SITU) alapítója 1970-ben megjelent könyvében, a Láthatatlan földlakókban kifejti, hogy a tengerekben élhet egy olyan faj, amely jóval idősebb, mint az emberiség. Ezek olyan korábbi fajokból fejlődtek ki, amelyek az ősidőkben nem hagyták el a tengert, és amelyek a víz alatt gyorsabban fejlődtek, mint a szárazföldi élőlények. Minthogy sok millió évvel megelőzték az emberiséget Sanderson véleménye szerint, így kerülik a velünk, fejletlenebb lényekkel, az emberekkel való találkozásokat. Ez a faj olyannyira fejlett műszakilag, hogy járműveiket, az ufókat és usókat minden további nélkül tudják csillagközi utazásokra is használni.

John Keel ufókutató meggyőződése szerint valaki a bolygón egy titkos légierőt és tengerészetet tart fenn, amelynek víz alatti bázisai feltehetőleg az északi sarkkörnél találhatók. Ezzel szemben Jim és Coral Lorenzen szerint, akik a Légi Jelenségek Kutató-szervezetének (APRO) az alapítói, az usójelenségek a mérési és ásási tevékenységekkel együtt egy Földön kívüli csoporttal van összefüggésben, amelyek az ufókkal együtt más bolygókról érkeztek a Földre. 1973-ban az argentin Szokatlan Jelenségek Kutatótársasága évekkel a kutatás lefolytatása után nyilvánosságra hozta, hogy minden kétséget kizáróan más világokból érkező gépeket telepítettek San Matias és San Jorge öbleiben Patagónia partjainál a víz alatt.