2015. október 17., szombat

3 állatlegenda története: -Az igazi Willy alig élt valódi szabadságban!

 Új-Mexikó hatalmas földje már sötétségbe burkolózik a csillagok alatt. Az éjszaka nyugalmának szentségéi csak a néma tájat áthasító, szüntelen panaszos vonítás zavarja meg. A gyász megkérdőjelezhetetlen hangján Lobo, a Kurumpa-völgy farkasainak királya siratja kedvesét... Nincsenek kastélyaik, vastag bankszámláik, és nem bukkannak fel a népszerű magazinok címlapjain. Sorsuk azonban olykor mégis nagyobb visszhangot kap, mint bármely kétlábú halandó élete.

A Kurumpa-völgy királya 
Név: Lobo
 Faj: farkas  Halál éve: 1894 
1893 őszén a kezdő író, illusztrátor és természettudós Ernest Thompson Seton (1860-1946) megérkezik Új-Mexikó óriási síkságára. Azzal a céllal jön ide, hogy megölje Lobót, mert ez a farkas tehet arról, hogy már több száz marhája elpusztult. Seton a távoli Kurumpa-völgybe tart, és nemcsak az 1000 dolláros jutalom vonzza ide, hanem bizonyos történetek is. Ugyanis olyan hírek keringenek, hogy az intelligens és számító ragadozó szinte természetfeletti képességekkel rendelkezik, így mindig el tud menekülni a halál karmai elől. A következő napokban Seton lóháton bejárja a környéket, és pár csepp sztrichninnel .ízesített” húsdarabot dobál szét. November harmadik délutánjára minden mérgezett csalétek eltűnik. Azonban Seton nagy meglepetésére némi keresés után érintetlenül, gondos halomba rakva találja meg a mérgezett húst, a tetején farkasürülékkel. De a köpcös vadász nem tesz le olyan könnyen céljáról. Beszerez egy speciális rugós csapdát, és elhelyezi Lobo egyik ösvénye mentén.  Pár nap múlva elindul, hogy ellenőrizze a csapdákat. Összecsapódva, de üresen találja őket - sebesült vagy kimúlt farkas sehol. A nyomok szerint az állat odamerészkedett hozzájuk, ám addig túrta a köveket, míg a csapda össze nem csapódott, és többé nem jelentett veszélyt. Seton próbálkozása tehát ismét kudarcot vall. Telik-múlik az idő, s az eredetileg 2 hetes feladat több hónapos küzdelemmé válik. A pataknál, a sarki ludak és darvak telelőhelyének közelében táborozva, egy nap Seton felfedezi Lobo nyomait, mögöttük egy kisebb farkas lábnyomaival.
 
A vadász gyorsan rájön, mi a befoghatatlan ragadozó gyenge pontja - egy fehér szőrű nőstény, Blanka. A nem várt felfedezés olyan irányba tereli Seton gondolatait, amely Shakespeare-drámába illő tragédiává változtatja a Kurumpa-völgy királyának történetét . Tervéhez elég egy keskeny ösvény a sziklák között és jó néhány csapda, amelyekbe marhafejeket helyez csaliként. Másnap reggel Seton megtalálja a láncok közt a vonagló Blankát, és puskával vet véget a nőstény szenvedésének. A következő napokban Lobo elnyújtott gyászos vonítása töri meg a kanyon éjszakai csendjét. Amikor a szívszorító rekviem abbamarad, a hím saját biztonságát figyelmen kívül hagyva elindul, hogy megkeresse párját. A szag egyenesen Seton táborhelyéhez vezeti, ahol a vadász elrejtette a tetemet. Amint Seton rájön, mit keres Lobo, minden lehetséges ponton elhelyez egy csapdát, amelyet megjelölt Blanka szagával. 1894. január 31-én Lobo egyszerre négy csapdába is belelép, minden lábával egybe. Setont ekkor megszállja valami furcsa érzés, és az utolsó pillanatban nem lövi le a farkast, hanem élve magával viszi a tanyájára. Lobo azonban szinte nem is érzékeli fogva tartóját. Egy vastag láncból készült nyakörvvel az épülethez kötve, szüntelenül a távolban kirajzolódó hegyeket bámulja. Pár óra elteltével a Kurumpa-völgy uralkodója halott. Seton négy évvel később kiad egy könyvet Wild Animals I Have Known (Vadállatok, amelyeket ismertem) címmel. Az eredeti elbeszélés a Lobo, a Kurumpa királya címet viseli.

A delfin, amely szabad lehetett volna
 Név: Keiko
Faj: kardszárnyú delfin
 Halál éve: 2003

1979-ben egy kétéves kölyökbálnát fognak el a hideg izlandi vizekben azzal a szándékkal, hogy a Hafnarfjördur delfinárium egyik attrakciója legyen. A bálnaborjú 3 évig lakik itt, majd a kanadai ontariói Maryland-be költöztetik. Itt kapja az első leckéit, jutalomként pedig a lelkes közönség tapsát. Ám hiába a népszerűség, ha kezdődő fekélyek, fájdalmas sebek a bőrén árulkodnak rossz egészségi állapotáról és a még rosszabb ellátásról. Újabb 3 év után a delfin ismét lakhelyet változtat, ezúttal a mexikóvárosi Reino Aventura szórakoztatóparkba kerül. Itt végre nevet is kap, s nemsokára az egész világ ismerni fogja Keikót. Amúgy élete a régi kerékvágásban zajlik: nappal a többi delfinnel együtt kifulladásig szórakoztatja a látogatókat, éjjel pedig egy kis medencében szenved, mivel túlságosan meleg számára a víz.
Szabadítsátok ki Willyt!

1993-ban Keiko lesz a Szabadítsátok ki Willyt! című film főhőse. A kisfiú és a .gyilkos bálna" barátságának története az egész világot meghatja, és igazi sztárrá teszi a rabságban élő állatot. A valódi sorsa iránti egyre
növekvő' érdeklődés hatására kiderülnek az átélt negatívumok, és 1994-ben egy speciális alapítványt hoznak létre a megmentésére. Több ezer adakozó nyitja meg pénztárcáját Keikó kedvéért, és igyekezetük nem hiábavaló. Egy oregoni rehabilitációs központba szállítják a delfint, ahol sérülései lassan gyógyulni kezdenek a helyi öbölből áramló hideg tengervízzel töltött medencében. Évekig tart, mire a bőrén lévő sebek javulnak, hízásnak indul, és megtanulja, hogy kell élő halakra vadászni. Ezután az akklimatizációs folyamat után repülőre tehetik és Izlandra szállíthatják a 6 t-s hím delfint. Itt a nyílt tenger várja, amelyet egy speciális hálóval elkerítettek az óceán többi részétől.
2002-ben az egész világ lélegzetvisszafojtva figyeli, amint ünnepélyesen szabadon engedik Keikót. A híres kardszárnyú delfin, amely kiskorától fogva emberi gondozáshoz szokott,minden igyekezet ellenére nagyon nehezen birkózik meg új életével. Nem hajlandó maga táplálkozni, így függővé válik az óceánban őt követő ápolóktól. 2003 júliusában Keiko hirtelen elhagyja az izlandi vizeket, és Norvégia felé veszi az irányt, majd 5 hét után letáborozik a Halsánál fekvő öbölben. Télre átköltözik a közeli Taknes-fjordba, ahol kellő nyugalmat talál, valamint ember barátai gondozását, amikor csak igényli. Itt éli utolsó hónapjait. Sorsa 2003. december 12-én teljesedik be, halálát akut tüdőgyulladás okozza.

Név: Phar Lap
  Faj: ló
 Halál éve: 1932

Amikor 1928-ban Harry Telford megrendelésre Új-Zélandról Ausztráliába szállítja, a 2 éves csikó megjelenése nem sugallja, hogy egy leendő sztár áll előtte. A ló csontos és nyurga: 173 cm-ével 10 cm-rel magasodik többi társa fölé, és 6 mázsát nyom. Ráadásul a hosszú hajóút eléggé megviseli, nem is csoda, hogy új gazdája, Dave Davis nem akar vele dolgozni..Olyan esetlen, inkább próbáld meg eladni!"-parancsolja Telfordnak. Csakhogy Harry megsajnálja a szegény csikót, ráadásul minden hibája ellenére gyorsulási potenciált sejt benne. Bár minden garas számít neki, úgy dönt, megveszi a lovat az eredeti ár feléért, és hároméves részletfizetésben egyezik meg Davisszel. Telford a Phar Lap nevet adja a lónak, gondozója és későbbi híres versenyedzője Tom Woodcock (1905-1985) lesz. De hiába a két férfi minden igyekezete, Phar Lap versenykarrierje kezdetben kétségbeejtően ingadozó. Mindent elveszít, amit csak lehet. Telford azonban nem adja fel, és továbbra is hisz a ló képességeiben.
Elviszi a homokdűnékre, ahol kemény edzéssel a lustaság utolsó foszlányait is kihajtja belőle. Phar Lap úgy tér vissza a füves pályára, mintha kicserélték volna. 1932-ig 51 versenyből 37 győzelmet tudhat magáénak! Ráadásul máig ő tartja az érvényes világrekordot a 33 egymást követő győzelemsorozatban. Mindezt úgy, hogy a körülmények kiegyenlítése érdekében idővel több tucat kilogramm nehezéket helyeznek nyergébe. Persze, sikerei nem mindenkinek tetszenek: 1930. november 1-én merényletet követnek el ellene. Az orvlövész golyója szerencsére nem ér célt. 1932 januárjában Phar Lap az USA-ba utazik versenyezni. Rajthoz áll, pedig az egyik patája sérült. Verseny közben a seb szétnyílik, és a kötszeren kezd átütni a vér. Ám a ló vérző lábbal is győz. A lelkesen tapsoló közönség pedig nem sejti, hogy éppen Phar Lap utolsó versenyét látták. Pár nap múlva, 1932. április 5-én a bajnok óriási fájdalmak közt meghal. Egyesek kólikáról beszéltek, de rajongói ma is szentül hiszik, hogy valójában arzénnel megmérgezték a legendás mént.