Akaraterővel előállított hasonmások?-Doppelganger jelenség
Emilie Sagée
Eléggé híres eset volt 1845-ben is a mai Riga közelében, amely akkoriban (gyakorlatilag az egész Észak-Baltikummal együtt) német terület volt. A Neuwelcke-leányiskolában francia nyelvet oktatott egy 32 éves szőke, kék szemű, dijoni származású francia tanítónő, Emilie Sagée. Alig érkezett a helyszínre és kezdett tanítani, fura dolgok történtek körülötte. Egyszer tizenhárom kislánynak tartott órát (akkoriban a jobb iskolákban ennyien jártak egy osztályba...) és a gyerekek egyszer csak rémülten látták, hogy “az egyik Sagée kisasszony a táblánál áll és krétával a szavakat írja fel, míg oldalt a teremben felbukkan egy másik Sagée kisasszony, ugyanúgy öltözve, de nem szól, csak utánozza az igazi kisasszony mozdulatait. Mintha ő is írna valamilyen láthatatlan táblára..." De előfordult az is, hogy az egyik Sagée kisasszony a tanteremben volt; és arccal az ablakok felé ülő lányok látták a “másik Sagée kisasszonyt", amint a kertben sétált...
Az esetek érthető rémületet keltettek, főleg, mivel korántsem csupán egyszer történtek. Több-kevesebb rendszereséggel ismétlődtek a következő, 1846-os évben is. Az egyik kisleány, az akkor 13 éves kis bárónő, Júlia von Güldenstubbe később ismert spiritiszta és ilyen tárgyú könyvek szerzője is lett. Feltételezhető, hogy éppen e gyermekkori élmények hatására. A Sagée-esetekről jóval később írtak a lapok is és sok spiritizmussal foglalkozó könyvben, különböző szerzők neve alatt ismertették. Az összes kislány ugyanúgy írta le a “másodpéldányt" és mozdulatait, tehát aligha lehet szó csalásról. Később az is előfordult, hogy külön is látták. Az egyik kislánynak Sagée segített átöltözni, és a lány egyszercsak a tükörben látott két tanítónőt. Az eseteknek csak nem akart vége szakadni; a tanárok közös ebédlőjében a pedagógusok is látták egyszer, hogy amíg az “igazi" Sagée kisasszony ült és ebédjét fogyasztotta, az alteregó megjelent mellette és ugyanazokat a mozdulatokat végezte, holott nem volt előtte tányér és kezében nem volt kanál. Más esetben viszont a hasonmás nemcsak imitálta az igazi Sagée kisasszony mozdulatait – például egyszer az igazi alak felkelt a székéről, a mellette álló másolat pedig egyszerűen leült, elfoglalva az ő iménti székét. Megesett, hogy mialatt Sagée kisasszony betegen feküdt szobájában, más helyiségekben az alterego sétálgatott. Egy alkalommal negyvenkét kislány – a bennlakásos iskola összes növendéke! – egy teremben hímzett, ott volt köztük Sagée is, vigyázott rájuk. Közben az ablaknál ülők látták, hogy a másik Sagée – vagy az volt az igazi és a teremben ülő a hasonmás? – a kertben virágokat ápol. Ám a jelenségnek ezzel nem szakadt vége, sőt, tudományos szempontból itt kezd valóban izgalmas lenni. Az ablakhoz közelebb ülő lányok ugyanis azt látták, hogy a kertben dolgozó Sagée kisasszony valahogy lassan, gyengén, mintegy lusta mozdulatokkal dolgozik a virágok között. Ami nem volt szokása. Ugyanakkor egy pillanatra eltűnt a teremben lévő hasonmás, majd ismét megjelent. (Ma azt mondhatjuk: a hasonmás “előállítása" nem kis energiaveszteségébe került az erre képes embernek.) A lányok némaságából és közelebbről meg nem határozott kisebb jelekből arra következtettek, hogy ez itt a hasonmás, az “élettelen példány", és a két legbátrabb közelebb ment hozzá, sőt meg is érintették. Az alterego nem reagált. Az érintők később elmondták: éreztek ugyan ellenállást, de korántsem annyit, mint egy normális emberi test esetében érezniök kellett volna, kezük mélyebben hatolt be az ismeretlen anyagba. Úgy vélték későbbi tanúvallomásaikban, hogy mintha valamilyen szövetbe merült volna a kezük. Az egyik kislány túl közel lépett és... átment a hasonmás kinyújtott lábán, vagyis minden ellenállás nélkül hatolt át a “testén". De az a láb egész idő alatt, az áthatolás ellenére olyan maradt, mint annak előtte. Aztán a hasonmás egyetlen perc alatt fokozatosan eltűnt. Akkor ismét az ablakhoz mentek és látták, hogy Sagée kisasszony megint gyorsan, energikusan dolgozik a virágok között.
Az összes lány látta ezt, és mind ugyanúgy mondták el később. Néhányan aztán megkérdezték Sagée kisasszonyt, hogy a kerti sürgés-forgás közben nem érzett-e valami furcsát. A válasz eléggé meglepő volt, ugyanis kiderült belőle, hogy Sagée kisasszony a kertben is tudta, mi történik ezen idő alatt a teremben, mintha látta volna. Sőt, elmondása szerint még arra is gondolt: jobb lenne, ha hasonmása most nem menne be a terembe, mert a felügyelet nélküli lányok biztosan “elkövetnek vele valamilyen csínyt..."
Ebből az is világossá válik, hogy Emilie Sagée nagyon is tisztában volt a jelenség folyamatos létezésével, gyakori felbukkanásával. Másfél éven át ismétlődtek akkor Riga mellett, olykor néhány hetes kihagyásokkal. A tanítónő beismerte, hogy kizárólag saját akaratereje révén bármikor előállíthatja, létrehozhatja a másodpéldány alakját, sőt azonnal meg is ideologizálta a dolgot. Úgy vélte, a pedagógiai munkában segítségére is van, ha például a tanteremben két példányban létezhet, ez csak erősítheti a tanulólányok figyelmét. Ugye, nem csodáljuk, ha ez a magyarázat egy csöppet sem nyugtatta meg az iskola vezetőségét és a szülőket; egy ideig még elviselték a jelenségek szaporodását, aztán felmondtak Sagée kisasszonynak. Ekkor ő azt is beismerte, hogy ez nem először történik meg vele. Európa különféle pontjain dolgozott eddig, és minden munkavállalása így végződött.
Felmerül a kérdés: ha ennyi baja volt a hasonmás miatt, miért hozta azt létre? Ugyanis magyarázatából olybá tűnik, annak megjelenése csak az ő akaratától függ. A dolog azonban mégsem lehetett ilyen egyszerű, ha a hasonmás miatt folyton elvesztette munkáját.
A korabeli megfigyelők elbeszéléseiből kiderül: minél erősebbnek, fizikailag valóságosabbnak, hogy úgy mondjam: “életrevalóbbnak" látszott a hasonmás, ugyanabban az időben annál gyengébbnek tűnt maga Sagée kisasszony. És ez fordítva is igaz volt: amikor az erős megjelenésű hasonmás eltűnt, Sagée visszanyerte erejét. Ez nyilvánvalóan valamilyen nagyon is létező és erős energetikai összefüggést tételez fel a két létezésforma, a két test között. A fenti állításokkal különben ellentétes jelentések is fennmaradtak ránk; egyesek azt írták, hogy a tanítónő nem mindig volt tudatában a hasonmás megjelenésének, az nem teljesen tőle függött, sőt – ő maga azt nem is látta soha! Csak testi állapotának változásából, elgyengüléséből következtetett rá, hogy a hasonmás ismét megjelent valahol a környezetében.
A német építész esete
Történt olyan eset is, amelyet sokan tudományos szempontból teljesen hihetetlennek tartanak. Egy német építészmérnök egész délelőtt dolgozott lakásában, rajzolta terveit, végezte számításait – egy színház terveit kellett elkészítenie – majd elment ebédelni, bevásárolni, és utána jött haza. Dolgozószobájába lépve egy idegent pillantott meg az asztalnál, aki ott ült és dolgozott a terveken. Először nagyon dühös lett, azt hitte, a házvezetőnő engedett be egy idegent a szobájába... És akkor észrevette, hogy az az idegen férfi nem más, mint ő maga. Vagyis – a hasonmása! Ugyanazt a ruhát viselte, amit ő, megismerte a házi-kabátja kifeslett zsebét is. De a mérnök kalapját kint hagyta az előszobában, a hasonmás kalappal a fején ült és rajzolt, méricskélt. Olyannyira elfoglalta magát, hogy bár az építész körülbelül 10 percig állt ott döbbenten és nézte, az nem is figyelt fel rá. Később először a lába kezdett “olvadni", majd rövid idő alatt az egész jelenség eltűnt. Az építész ekkor látta, hogy a hasonmás nem csak imitálta az ő munkáját, hanem folytatta azt. Ahol ebéd előtt abbahagyta, ott egy másik ceruzával folytatódtak a számítások, méghozzá helyesen. Csak a fantom valamivel gyengébben nyomta a ceruzát a papírra, ezért az írása halványabb lett...
Eléggé híres eset volt 1845-ben is a mai Riga közelében, amely akkoriban (gyakorlatilag az egész Észak-Baltikummal együtt) német terület volt. A Neuwelcke-leányiskolában francia nyelvet oktatott egy 32 éves szőke, kék szemű, dijoni származású francia tanítónő, Emilie Sagée. Alig érkezett a helyszínre és kezdett tanítani, fura dolgok történtek körülötte. Egyszer tizenhárom kislánynak tartott órát (akkoriban a jobb iskolákban ennyien jártak egy osztályba...) és a gyerekek egyszer csak rémülten látták, hogy “az egyik Sagée kisasszony a táblánál áll és krétával a szavakat írja fel, míg oldalt a teremben felbukkan egy másik Sagée kisasszony, ugyanúgy öltözve, de nem szól, csak utánozza az igazi kisasszony mozdulatait. Mintha ő is írna valamilyen láthatatlan táblára..." De előfordult az is, hogy az egyik Sagée kisasszony a tanteremben volt; és arccal az ablakok felé ülő lányok látták a “másik Sagée kisasszonyt", amint a kertben sétált...
Az esetek érthető rémületet keltettek, főleg, mivel korántsem csupán egyszer történtek. Több-kevesebb rendszereséggel ismétlődtek a következő, 1846-os évben is. Az egyik kisleány, az akkor 13 éves kis bárónő, Júlia von Güldenstubbe később ismert spiritiszta és ilyen tárgyú könyvek szerzője is lett. Feltételezhető, hogy éppen e gyermekkori élmények hatására. A Sagée-esetekről jóval később írtak a lapok is és sok spiritizmussal foglalkozó könyvben, különböző szerzők neve alatt ismertették. Az összes kislány ugyanúgy írta le a “másodpéldányt" és mozdulatait, tehát aligha lehet szó csalásról. Később az is előfordult, hogy külön is látták. Az egyik kislánynak Sagée segített átöltözni, és a lány egyszercsak a tükörben látott két tanítónőt. Az eseteknek csak nem akart vége szakadni; a tanárok közös ebédlőjében a pedagógusok is látták egyszer, hogy amíg az “igazi" Sagée kisasszony ült és ebédjét fogyasztotta, az alteregó megjelent mellette és ugyanazokat a mozdulatokat végezte, holott nem volt előtte tányér és kezében nem volt kanál. Más esetben viszont a hasonmás nemcsak imitálta az igazi Sagée kisasszony mozdulatait – például egyszer az igazi alak felkelt a székéről, a mellette álló másolat pedig egyszerűen leült, elfoglalva az ő iménti székét. Megesett, hogy mialatt Sagée kisasszony betegen feküdt szobájában, más helyiségekben az alterego sétálgatott. Egy alkalommal negyvenkét kislány – a bennlakásos iskola összes növendéke! – egy teremben hímzett, ott volt köztük Sagée is, vigyázott rájuk. Közben az ablaknál ülők látták, hogy a másik Sagée – vagy az volt az igazi és a teremben ülő a hasonmás? – a kertben virágokat ápol. Ám a jelenségnek ezzel nem szakadt vége, sőt, tudományos szempontból itt kezd valóban izgalmas lenni. Az ablakhoz közelebb ülő lányok ugyanis azt látták, hogy a kertben dolgozó Sagée kisasszony valahogy lassan, gyengén, mintegy lusta mozdulatokkal dolgozik a virágok között. Ami nem volt szokása. Ugyanakkor egy pillanatra eltűnt a teremben lévő hasonmás, majd ismét megjelent. (Ma azt mondhatjuk: a hasonmás “előállítása" nem kis energiaveszteségébe került az erre képes embernek.) A lányok némaságából és közelebbről meg nem határozott kisebb jelekből arra következtettek, hogy ez itt a hasonmás, az “élettelen példány", és a két legbátrabb közelebb ment hozzá, sőt meg is érintették. Az alterego nem reagált. Az érintők később elmondták: éreztek ugyan ellenállást, de korántsem annyit, mint egy normális emberi test esetében érezniök kellett volna, kezük mélyebben hatolt be az ismeretlen anyagba. Úgy vélték későbbi tanúvallomásaikban, hogy mintha valamilyen szövetbe merült volna a kezük. Az egyik kislány túl közel lépett és... átment a hasonmás kinyújtott lábán, vagyis minden ellenállás nélkül hatolt át a “testén". De az a láb egész idő alatt, az áthatolás ellenére olyan maradt, mint annak előtte. Aztán a hasonmás egyetlen perc alatt fokozatosan eltűnt. Akkor ismét az ablakhoz mentek és látták, hogy Sagée kisasszony megint gyorsan, energikusan dolgozik a virágok között.
Az összes lány látta ezt, és mind ugyanúgy mondták el később. Néhányan aztán megkérdezték Sagée kisasszonyt, hogy a kerti sürgés-forgás közben nem érzett-e valami furcsát. A válasz eléggé meglepő volt, ugyanis kiderült belőle, hogy Sagée kisasszony a kertben is tudta, mi történik ezen idő alatt a teremben, mintha látta volna. Sőt, elmondása szerint még arra is gondolt: jobb lenne, ha hasonmása most nem menne be a terembe, mert a felügyelet nélküli lányok biztosan “elkövetnek vele valamilyen csínyt..."
Ebből az is világossá válik, hogy Emilie Sagée nagyon is tisztában volt a jelenség folyamatos létezésével, gyakori felbukkanásával. Másfél éven át ismétlődtek akkor Riga mellett, olykor néhány hetes kihagyásokkal. A tanítónő beismerte, hogy kizárólag saját akaratereje révén bármikor előállíthatja, létrehozhatja a másodpéldány alakját, sőt azonnal meg is ideologizálta a dolgot. Úgy vélte, a pedagógiai munkában segítségére is van, ha például a tanteremben két példányban létezhet, ez csak erősítheti a tanulólányok figyelmét. Ugye, nem csodáljuk, ha ez a magyarázat egy csöppet sem nyugtatta meg az iskola vezetőségét és a szülőket; egy ideig még elviselték a jelenségek szaporodását, aztán felmondtak Sagée kisasszonynak. Ekkor ő azt is beismerte, hogy ez nem először történik meg vele. Európa különféle pontjain dolgozott eddig, és minden munkavállalása így végződött.
Felmerül a kérdés: ha ennyi baja volt a hasonmás miatt, miért hozta azt létre? Ugyanis magyarázatából olybá tűnik, annak megjelenése csak az ő akaratától függ. A dolog azonban mégsem lehetett ilyen egyszerű, ha a hasonmás miatt folyton elvesztette munkáját.
A korabeli megfigyelők elbeszéléseiből kiderül: minél erősebbnek, fizikailag valóságosabbnak, hogy úgy mondjam: “életrevalóbbnak" látszott a hasonmás, ugyanabban az időben annál gyengébbnek tűnt maga Sagée kisasszony. És ez fordítva is igaz volt: amikor az erős megjelenésű hasonmás eltűnt, Sagée visszanyerte erejét. Ez nyilvánvalóan valamilyen nagyon is létező és erős energetikai összefüggést tételez fel a két létezésforma, a két test között. A fenti állításokkal különben ellentétes jelentések is fennmaradtak ránk; egyesek azt írták, hogy a tanítónő nem mindig volt tudatában a hasonmás megjelenésének, az nem teljesen tőle függött, sőt – ő maga azt nem is látta soha! Csak testi állapotának változásából, elgyengüléséből következtetett rá, hogy a hasonmás ismét megjelent valahol a környezetében.
A német építész esete
Történt olyan eset is, amelyet sokan tudományos szempontból teljesen hihetetlennek tartanak. Egy német építészmérnök egész délelőtt dolgozott lakásában, rajzolta terveit, végezte számításait – egy színház terveit kellett elkészítenie – majd elment ebédelni, bevásárolni, és utána jött haza. Dolgozószobájába lépve egy idegent pillantott meg az asztalnál, aki ott ült és dolgozott a terveken. Először nagyon dühös lett, azt hitte, a házvezetőnő engedett be egy idegent a szobájába... És akkor észrevette, hogy az az idegen férfi nem más, mint ő maga. Vagyis – a hasonmása! Ugyanazt a ruhát viselte, amit ő, megismerte a házi-kabátja kifeslett zsebét is. De a mérnök kalapját kint hagyta az előszobában, a hasonmás kalappal a fején ült és rajzolt, méricskélt. Olyannyira elfoglalta magát, hogy bár az építész körülbelül 10 percig állt ott döbbenten és nézte, az nem is figyelt fel rá. Később először a lába kezdett “olvadni", majd rövid idő alatt az egész jelenség eltűnt. Az építész ekkor látta, hogy a hasonmás nem csak imitálta az ő munkáját, hanem folytatta azt. Ahol ebéd előtt abbahagyta, ott egy másik ceruzával folytatódtak a számítások, méghozzá helyesen. Csak a fantom valamivel gyengébben nyomta a ceruzát a papírra, ezért az írása halványabb lett...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése