2015. október 13., kedd

Gigantikus rajzok a Földön

Mintha egy ősi, ismeretlen óriás rajzfüzete lenne a talpunk alatt, és ez az óriás kedvére firkálgatott volna benne hatalmas irónjával. Vonalak, geometrikus ábrák, furcsa körök, spirálok, stilizált állatok és tárgyak... Ki rótta ezeket a gigantikus jeleket a földre, és mikor? És vajon miféle célja volt mindezzel?
űrhajók leszállóhelyének tartották a rajzokat. Megdönthetetlen bizonyíték egyelőre egyik elméletre sincs, olyan rejtély ez, melyre még nem ismerjük a magyarázatot.

Nem a Nazca-fennsík az egyedüli ilyen „tetovált” hely a földön. Ha jobban szétnézünk a világban, rá kell jönnünk, hogy bármi okból is készítették a Nazca-rajzokat, ez máshol, másoknak is eszébe jutott.
A perui Nazca-fennsíkot beborító furcsa ábrák hosszan nyújtóznak el a sivatag vörös kövei között, több mint 500 négyzetkilométernyi földfelületet beborítva. A földfelszínről nézve észrevehetetlenek, nem látszanak másnak, mint utaknak, amelyek sehová sem vezetnek. Csak a magasból tárulnak fel az ábrák teljes szépségükben, akkor látjuk meg, mit rejt a sivatag, ha a levegőbe emelkedünk.

Már a rajzok mérete is lenyűgöző: némelyik alakzat száz méternél is hosszabb. Pók, majom, kondor... Néhányukról még azt sem tudjuk pontosan, mit is ábrázol. Korukat rendkívül nehéz megállapítani, hiszen még ha tudnánk is pontosan, milyen idősek a kövek, amelyekből készültek, az még nem jelenti azt, hogy az ábrák keletkezésének idejét is ismerjük. Általában a rajzok közelében talált cserépdarabok alapján próbálják behatárolni a rajzok korát, de ki mondja meg, hogy az ábrák nem éppen később vagy korábban készültek-e, mint a körülötte élő kultúra? Azon kívül tehát, hogy hogyan készültek, szinte semmit sem tudunk. Zavarba ejtő. Nem tudjuk pontosan, kik és mikor készítették őket, arra pedig végképp nincs magyarázat, vajon miért.



Nem is kell messzire mennünk a Nazca-fennsíktól, hogy újabb rajzokra bukkanjunk. Nazca várostól negyven kilométerre északnyugatra fekszik Palpa. A kutatók szerint ezen a területen éltek a paracas-kultúra tagjai, időszámításunk előtt 700 és 100 között. Palpa városának közelében több mint ötven különböző - 10 és 50 méter közötti méretű - figurát rajzoltak ismeretlen ősi alkotóik, melyek 150 km-en borítják a hegyeket. Főként madarakat és emberalakokat ábrázolnak, de vannak köztük tárgyak és furcsa, geometrikus ábrák is, illetve ezen a környéken is találhatunk egyenes vonalakat.-
Számos kutató számos elmélettel próbálta már magyarázni az ábrák rendeltetését. Kultikus helyek lennének? Vagy csillagászati megfigyelőpontok? Termékenységi rítus kellékei? Vagy egyszerűen csak a törzsi terület megjelölésére szolgálnak?

Nazcától és Palpától északra található a perui tengerparton Paracas városa, amely szintén egy különleges rajzzal büszkélkedhet. A város közelében, a Pisco-öböl túloldalán egy hatalmas ábrát véstek a domboldalba, amit a helyiek gyertyatartónak (El Candelabro) hívnak. A rajzot kb. 60 cm mélyre vájták a talajba, és kövekkel rakták körül, ami a szakértők szerint később történhetett, mint maga a rajz elkészítése. A közelben talált cserépdarabok alapján Kr.e. 200 körülire teszik a korát, és a feltételezések szerint a hajósok számára készült jelzés lehetett, hiszen az ábra a tengerről 20 kilométer távolságból is látható.


A Nazca-fennsíkhoz való közelsége, valamint egyes rajzok hasonlósága miatt, sokan azonosnak tartják a két ábrarendszer eredetét, és a palpa-rajzokat is a nazca indiánok alkotásának tartják. A rajzok elkészítési módja is azonos: mindkét helyen úgy készültek, hogy a nagyobb darabokból álló, sötétebb színű felszín köveit félresöpörték, így láthatóvá vált alatta a keményebb, világosabb talajréteg. Vannak azonban eltérések is.

A műholdak segítségével a kutatók nemrégiben újabb Nazca-rajzokat találtak.Az egyiket Masato Sokai, a Yamagata Egyetem professzora fedezte fel néhány évvel ezelőtt. A Nazca-fennsík déli részén található, és részben megrongálódott, de még így is jól kivehető, beazonosítása azonban már nehezebb. Leginkább valami homárféle állatra hasonlít, csepp alakú testéből előre és hátrafelé is nyúlványok ágaznak ki. A másik új ábra sokkal zavarba ejtőbb. Nem azért, mert nem ismerhető fel az alakja, hanem azért, mert nagyon is szabályos.

A tökéletesen szimmetrikus, négyzetekből álló, csillagszerű alakzat hasonlít a jóval bonyolultabb, „nap és csillag” vagy „mandala” nevű palpa-ábrához, de a Nazca- és a Palpa-rajzok között, a hegyekben látható.
Az egyik legszembetűnőbb ezek közül, hogy a Nazca-rajzok jóval nagyobbak, viszont nem olyan részletesek, sokkal inkább stilizáltak, mint a palpa-ábrák. A másik különbség, hogy a palpa-rajzok egy részét valamiért csoportokba rendezték, egy-egy nagyobb területen több rajz található egymás szomszédságában. A Palpa környéki ábrákhoz ráadásul több helyen jóformán hegyeket kellett a rajzolóknak elhordaniuk, hogy vízszintes felületet kapjanak, illetve volt, ahol korábbi rajzokat töröltek ki vagy írtak felül. Ehhez hasonlót a Nazca-fennsíkon nem láthatunk. Mindezzel együtt azonban valóban van hasonlóság a két terület egyes ábrái között (a kolibri alakja például mindkét helyen megjelenik), és az is elgondolkodtató, hogy egymáshoz ilyen közel találhatunk ismeretlen eredetű, gigantikus rajzokat.



Nemcsak a tengerentúlon találhatunk ilyen különös, ősi, földre rótt gigantikus rajzokkal megjelölt területet. Csupán Nagy-Britanniáig kell utaznunk, egész pontosan Dél-Angliába.A legismertebb európai óriás ábra egy fehér lovat ábrázol, bár az uffingtoni figurát időnként nevezik sárkánynak is, mivel a legenda szerint Szent György is valahol a közelben végzett a nevezetes sárkánnyal, és mivel a furcsa alakzat meglehetősen stilizált - csupán néhány lendületes ívelt vonalból áll - vélhetjük akár sárkánynak is. Egyesek viszont inkább vadászkutyának. Az azonban a ló mellett szól, hogy Wiltshire megyében több helyen is találtak hasonló, mészkőbe vájt ábrázolásokat, és azok mindegyike lovat ábrázolt. Az uffingtoni fehér ló hossza 110 méter, és vonalait a mészkősziklába vésve alakították ki, amelyek így fehér színükkel szinte világítottak a növényzettel benőtt felszínen. A kutatók többsége bronzkori eredetűnek tartja a rajzot. írásos dokumentumok azt igazolják, hogy a XI. században már létezett, de ennél régebbről nincsenek bizonyítékaink. Wiltshire-től délre, Dorset megyében egy meztelen, bunkósbotot szorongató óriás képe van egy domb oldalába vésve, hasonló technikával,mint a wiltshire-i fehér lovak. A Ceme Abbas-i óriásnak is nevezett, méretes falloszú férfialak 55 méter magas. A hatalmas figurának kicsi, kopasz feje van, stilizált, kerek szemekkel. A göcsörtös botot szorongató, kitárt kezű figura egy hosszúkás hatszögbe van foglalva, és akadnak bizonyítékok, melyek arra utalnak, hogy az óriás lába alatt valamikor betűk is voltak, de ezek mára eltűntek. Hogy vajon mi volt a felirat, és mit jelentett, arról már csak találgathatunk. Egyes források szerint a Ceme Abbas-i óriást csupán a tizenhetedik században vájták ki, de lehetséges, hogy akkor csak „újravésték” azaz felújították az ábrát, és valójában sokkal régebbi eredetű.

Egy másik furcsa emberalak Wilmington közelében található, Sussexben, a Windower-domb oldalába vésve. A csak „wilmingtoni hosszú embereként emlegetett figura jóval kevésbé kidolgozott, viszont arányosabb alak, mint Ceme Abbas óriása. Mivel a közelében újkökori sírokat találtak, rendszerint a hosszú embert is ebbe a korba tartozónak tartják, bár pontos korát ennek az ábrának sem tudták meghatározni. A figura 68 méter magas, nincs arca, csak a test körvonalai láthatók, bár tizennyolcadik századi feljegyzések szerint akkor még voltak arcvonásai is. Mindkét kezében egy-egy magával azonos méretű botot tart, akárha egy furcsa síelő lenne, vagy éppen egy ajtó két szárfaja között állna. Kit vagy mit ábrázol vajon ez a jelenet? Micsodák a kezében tartott botok?
Az alak egyébként különös módon emlékeztet a bolíviai Tiahuanacóban álló „napkapu” tetején található figurához, amely szintén egy-egy embernagyságú botot tart mindkét kezében. A rejtélyes napkapu rendeltetése teljességgel ismeretlen előttünk: a kapu a semmi közepén áll, és sehová nem vezet. Lehet, hogy egy afféle dimenziók közti átjáróról, egy csillagkapuról van szó? Netán a wilmingtoni hosszú ember képe is egy ilyen átjáró helyét jelöli?



Sokáig azt hitték, hogy a Dél-Amerikában és Nagy-Britanniában talált hatalmas rajzokhoz fogható ábrázolásokat nem találhatunk máshol a Földön. Mióta azonban a technika odáig fejlődött, hogy jóformán bárki hozzájuthat műholdas felvételekhez, kiderült, hogy mégsem ismerjük eléggé a lábunk alatt levő földet.

Minden eddig ismert rajzon túltesz az a hatalmas rénszarvas-ábrázolás, amelyet néhány éve fedeztek fel Oroszországban, Cseljabinszk közelében, a Zjuratkul Nemzeti Parkban. A hossza 218 méter, ezzel még a Nazca-rajzokat is lekörözi. A tudósok szerint valamikor az időszámításunk előtti hatodik és második évezredben készülhetett - ha ez igaz, akkor ez az ábra nemcsak a jelenleg ismert legnagyobb, de a legrégibb ilyen alakzat is. A gigantikus ábrázolás fáradságosabb munkával készült, mint a Nazca-rajzok: az ábra körvonala mentén két párhuzamos alacsony kőfalat raktak, majd ezek közét feltöltötték törmelékkel, kavicsokkal, ez a sánc rajzolta ki a hatalmas rénszarvast a dombokra.

Nem kevésbé megdöbbentőek azok a furcsa „kerekek’ sem, amelyeket a Nyugat-Ausztráliai Egyetem egyik professzora fedezett fel az Arab-félszigeten, Jordániában és a környékén. Ezek az alakzatok olyannyira ki-vehetetlenek a földfelszínről, hogy századokon át közlekedtek rajtuk keresztül, és csak a modern korban fedeztük fel őket, amikor az ember képes lett olyan magasságba emelkedni, ahonnan az ábrák már kivehetők. A furcsa formák ezrével lepik el a sivatagos területet, és senki nem tudja, miféle célt szolgálhattak. A beduinok szerint a „régiek" építették őket, de a valódi eredetük a múlt homályába vész. A különös formájú alakzatokat papírsárkányoknak is nevezik, némelyek leginkább valamiféle szabálytalan küllőkkel ellátott kerekekre, mások metszett gyémántokra hasonlítanak. Van, amelyik ábra önmagában áll, mások viszont kisebb csoportokban, akárcsak a Palpa közelében talált rajzok. Mivel ezeket az alakzatokat kövekből építették, egyes kutatók vadállatok számára készített csapdáknak tartják őket. A magasból mutatott képük azonban felveti a kérdést, nem lehetséges-e, hogy hasonló megfontolásból és céllal készültek, mint a Nazca-rajzok? Az, hogy nem „rajzolták” hanem építették őket, még nem jelenti azt, hogy ezt a lehetőséget el kell vetnünk, annál is inkább, mivel a „kerekek” rendeltetését - a csapda-elméleten kívül - mindeddig nem tudták megmagyarázni.



Több közös vonást is felfedezhetünk a világ különböző pontjain található rajzolatokban, és a legfontosabb ezek közül éppen a készítésüket övező rejtélyesség. Egyikről sem tudjuk pontosan, mikor készült, sem azt, hogy kik készítették. Bár technikájukban és méretükben is különböznek (Cerne Abbas óriása csupán 55 méter, a cseljabinszki rénszarvas több mint kétszáz), mégis mindegyik túl nagy ahhoz, hogy a földfelszínről áttekinthető legyen. Szinte kiált ezekről a rajzokról, hogy bármi okból is, de készültek: valakiknek, akik fentről nézhetnek le a rajzokra, mert csak a magasból lehet őket átlátni. Bármiért is készültek ezek az ábrák, aki rajzolta őket, annak tudnia kellett, hogy fentről láthatóak lesznek, ahogyan tudnia kellett arról is, hogy lehetséges fentről nézni őket. A készítők talán látták is a levegőben repülni azokat, akiknek a rajzokat szánták? Vagy maguk is képesek voltak repülő szerkezeteket készíteni és a magasba emelkedni? Esetleg az égben közlekedő „istenek” vitték magukkal oda őket, ahonnan rajzpapírként látni le a földre? Van még egy izgalmas fel-tételezés: mi van akkor, ha a rajzolók a levegőbe tudtak emelkedni, de nem volt hozzá szükségük szerkezetekre, mert képesek voltak a levitációra? Vagy talán óriások készítették a rajzokat?
Nemcsak az a kérdés, kiknek készültek ezek a rajzok, hanem az is, vajon milyen céllal? A hatalmas ábrák elkészítése rengeteg munkát igényelt. Pontosan kellett tervezni, és mindig betartani az arányokat - el tudják képzelni, milyen lehet úgy rajzolni, hogy az ember nem látja, mit rajzol, mert túl közel van hozzá ahhoz, hogy átlássa? Fizikailag sem volt egyszerű az elkészítés, hiszen köveket kellett elhordani, kivájni vagy felépíteni, több száz méteren keresztül. És még csak meg sem csodálhatták a munka végeredményét - ha elfogadjuk, hogy az alkotók nem voltak képesek a magasba emelkedni. Mi végre ez a rengeteg erőfeszítés?

Csak találgatni tudunk. Talán tájékozódási pontként szolgáltak az ábrák azok számára, akik az égben közlekedtek. Vagy talán akkor készültek, amikor az égben járók már nem jöttek többé, és a földön maradtak abban bíztak, ha a rajzokkal utat mutatnak nekik, újra visszatalálnak.

Csak egy biztos: felfelé küldtek jelet a gigantikus ábrák alkotói. Isteneknek vagy másoknak, de a jelek az égbe szólnak.


A kígyó népe

Az Ohióban lévő Adams megyében találhatjuk a Nagy Kígyó-halomnak nevezett képződményt. A különös rajzolat valójában egy földmű: a kacskaringós vonalat kiadó földhalom a dombokon kígyózik keresztül egy kb. 150 m hosszú területen. A kígyó „feje” csupán egy háromszög, előtte egy ovális tárgy látható, egyesek ezért tartják úgy, hogy a rajzolat egy tojást evő kígyót ábrázol. A földmű korát nem tudják megállapítani, de a találgatások az időszámításunk előtti ötödik századra teszik a keletkezését. Hogy kik és mi céllal készítették a kígyót, arról nincsenek elképzeléseink.