A Dakota-ház átka

A Dakota-ház New York egyik leghíresebb és legrejtélyesebb luxusapartmanja, amely 1880 és 1884 között épült. Az épületben a pletykák szerint évek óta szellemek kísértenek, de nem ez az egyetlen furcsaság, ami ezt a gyönyörű rezidenciát körüllengi.
A ház francia stílusban épült, első látásra leginkább egy elvarázsolt kastély benyomását kelti. A Dakota-ház az építése óta kedvelt a felső tízezer körében, de nem juthat tulajdonhoz itt bárki: a ház lakóinak testülete dönt az új lakók befogadásáról. Így esett, hogy elutasították többek között Melanie Griffith-t és Antonio Banderast. Leonard Bernsteint és Judy Garlandot viszont örömmel fogadta a lakóközösség.

John Lennon 1973 óta lakott feleségével, Yoko Onóval a Dakota-házban, amely épület végül a végzete is lett az egykori Beatles-tagnak. A Dakota bejárata volt az a helyszín, ahol egy őrült rajongó 1980. december 8-án lelőtte az éppen hazatérő zenészt.
Lennon felesége, Yoko Ono és egyetlen fiuk, Sean Lennon továbbra is a Dakota-házban lakik, és az asszony elmondása szerint többször is feltűnt már a halott zenész szelleme az épületben. Az egyik ilyen eset alkalmával Lennon szelleme leült a régi fehér zongorájához, és ezt mondta Yokónak: „Nem kell félned, még mindig veled vagyok!”

John Lennon még életében mesélte azt a történetet Yoko Onónak, hogy egy síró asszony szellemét szokta látni az épület halljában.
Stephen Birmingham az 1996-ban megjelent „Life at the Dakota” című könyvében arról ír, hogy John Lennon és Yoko Ono rezidenciájának előző lakója 30 ezer dollárt rejtett el a fürdőszoba padlója alatt. Hogy ez valóban így van-e? Nem tudni. Eddig még senki nem állt neki feltúrni a méregdrága apartman fürdőszobáját.

Az épület 46-os számú apartmanja nyolc éve van a piacon, de mind ez idáig még senki nem akart beköltözni. Nem lepődnénk meg, ha az épületről terjengő mendemondák tartanák távol az esetleges érdeklődőket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok