2016. február 3., szerda

Visszatérések a halál torkából!

Életben maradni – ez minden élőlény, minden egyes létforma, növény, állat és ember genetikusan kódolt, legfőbb belső parancsa. Életben maradni, méghozzá minden körülmények között, még akkor is, ha erre a legcsekélyebb esélyünk sincs már. Vagy mégis?


A fajfenntartás elemi ösztöne néha egészen extrém, teljesen kilátástalan körülmények között is képes győzedelmeskedni olyan szituációkban, mikor már csak a csoda segíthet abban, hogy túléljük a veszedelmeket. Nos, amennyiben csodák szükségeltetnek ahhoz, hogy életben maradjunk, akkor bizony az ember olykor képes ilyen csodákat produkálni.

Veszélyes világban élünk – még manapság is, amikor szinte az egész bolygót behálózza az életünket kiszolgáló és kényelmesebbé tevő csúcstechnika. Sőt, a civilizáció vívmányainak beköszöntével és egyre nagyobb térhódításával mintha jóval több veszély leselkedne ránk! Gondoljunk csak bele: elektromos ketyerékkel vesszük körül magunkat, amelyek bármelyik pillanatban zárlatossá válhatnak, és egy utolsó „leheletükkel” magukkal ránthatnak minket is a másvilágba. Ugyanezek a szerkezetek rosszabb pillanataikban – például egy roppant szerény megjelenésű kenyérpirító – egész háztömböket képes porig égetni, akár tucatnyi életeket kioltva ezzel. Nem is beszélve az olyan eszközökről, mint a repülőgépek, vagy a gépjárművek. Szinte naponta értesülhetünk légi katasztófákról, vagy halálos kimenetelű közúti karambolokról, és egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy csak ezen a szinten huszonnégy óra leforgása alatt több ezren veszítik életüket. Elég egy meghibásodott vezeték, vagy egy kilazult alkatrész, és máris emberek tucatjainak az élete kerülhet veszélybe. Szóval valóban roppant veszélyes ez az egész technikai civilizáció és nem árt igen körültekintően élnünk benne. Persze nem küszöbölhetünk ki minden krízis lehetőséget, és együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy szó szerint bármelyik pillanatban ránk törhet a baj.

Persze a túlélésre mindig van esélyünk – még akkor is, ha ennek lehetőségéről már minden, úgymond racionálisan gondolkodó ember lemondott. Ha egyszer, egy katasztrófa megtörténik, ott szinte törvényszerűen bekövetkeznek csodák is – csodálatos túlélések, amelyekre csak nagyon nehezen lehet épkézláb magyarázatokat adni.


Amikor a víz az úr…


Mit tennél akkor, ha nyaralásod ideje alatt, a tengerparton álldogálva azt látnád, hogy egy több tíz méter magas vízfüggöny közeledik, méghozzá eszeveszett tempóban? A válasz roppant kiábrándító lehet: Ilyen esetben már nincs mit tenni, csak várni az elkerülhetetlenül bekövetkező véget. De biztos, hogy egy cunamit nem lehet túlélni? Nos, ha azt nézzük, hogy ekkor több tízezer tonnányi víztömeg zúdul ránk és sodor magával akár több száz méteren keresztül, akkor egyértelműen azt válaszoljuk, hogy az ilyesmit lehetetlenség túlélni. A 2004 decemberében az Indiai-óceán felől lecsapó vízár hatalmas pusztításokat okozott, de mégsem volt képes mindenkit megölni. Mondhatni, a csodával határos módon. Egy brit turista, aki a Maldív-szigeteken nyaralt a családjával, nem szándékozott az árral úszni, így amikor meglátta a távolból rohamos sebességgel közeledő vízfalat, igen frappáns ötletet valósított meg: fogott néhány fürdőlepedőt, és azokkal odakötözte magát, feleségét és gyermekeit a pálmafákhoz, úgy, hogy valamelyest védve legyenek a nagy tömegű vízfal becsapódásától is. A trükk csodálatos módon bejött, és senkinek nem eset komolyabb bántódása. Az ár szinte másodpercek alatt elvonult, így a fulladásos haláltól is megmenekültek.

Szakértők szerint így is csak az isteni gondviselés tarthatta őket életben, hiszen a szökőár több ezer tonnányi tömegének normális esetben agyon kellett volna nyomnia őket. Hogy ez miért nem így történt, azt senki nem tudja megmondani. Szökőárak esetében a legveszélyesebb pillanat, amikor mindent beterít a hatalmas ártömeg. Ám az ezt követő órák-napok sem a legegyszerűbbek túlélés szempontjából. A rohamos sebességgel visszahúzódó víz magával ránthatja az embereket a nyílt tengerre, és ott már tényleg igen csekély az esélye annak, hogy életben maradjunk. A tűző nap, illetve a kiszáradás együttes hatása igen hamar végzetes mértékben megviseli az emberi szervezetet, és aki ilyen helyzetbe kerül, az nagy valószínűséggel egy-két napon belül életét veszíti. Ellentmondva mindennek, egy 23 éves indonéz fiatalasszonyra öt nappal a rettenetes katasztrófát követően talált rá egy maláj járőrhajó. A nőt az árhullám több kilométerre sodorta a partoktól, már az is rendkívüli, hogy ezt túlélte. A nyílt vízen egy tövestől kicsavart pálmafa törzsére kapaszkodott fel, és láss csodát: a növényen elegendő gyümölcs volt ahhoz, hogy a tengeren töltött időszak alatt kellő mennyiségű tápláléka legyen. A napsütés ellen azonban nem tudott kellőképpen védekezni, így rendkívül súlyos égési sérüléseket szenvedett. Állítása szerint az utolsó két napon már cápák is köröztek körülötte – hogy ezek a vadállatok miért nem támadták meg a teljesen kiszolgáltatott zsákmányt, azt ismételten senki nem tudja megmagyarázni. Tipikus, csodálatos túlélés.


Csak ha magad is akarod…

Van egy történet, amely már-már a városi legendák soha meg nem történt eseteinek sorát gyarapíthatja, hiszen valóságalapját soha senki nem bizonyította még. Mindenesetre a sztori elég érdekes ahhoz, hogy megemlítsük. Egy férfi, miután szerelme kiadta az útját, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Az illető biztosra akart menni, így először is mérget ivott. Ezt követően fogta magát, kisétált egy meredek tengerpartra, ott keresett egy fát, amelyre felkötheti magát. Kezében pisztolyt szorongatott, azzal az elhatározással, hogy ugrás közben golyót röpít a fejébe. Mielőtt azonban lelépett volna a faágról, nyakában a hurokkal, leöntötte magát benzinnel, és előkészített egy öngyújtót. Képzeljd csak el: testében a méreg, nyakán a hurok, kezében a pisztoly. A férfi mielőtt levetette volna magát a faágról, meggyújtotta magát. Lángoló fáklyaként esett le, amikor a fejéhez emelte a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt. Azonban célt tévesztett, és éppen a kötelet találta el, amely elszakadt. Az öngyilkos jelölt húsz méteres zuhanást követően a tengerbe csapódott, a víz eloltotta a tüzet. A sós tengervízből rengeteg jutott a gyomrába, így mindent kihányt – a halálos mérget is. A hullámok a partra sodorták, ahol a járókelők találtak rá, így azonnal kórházba került, de életét már nem sikerült megmenteni, mivel teste a hideg vízben végzetes mértékben lehűlt.

Ez az ember meg akart halni, már nem motiválta semmi. Így sikerült neki a borzalmas tett – bár nem úgy, ahogy elgondolta.

Csak hogy kellőképp átérezze mindenki a helyzetet: lecsap a már önmagában is gyilkos árhullám. A víz szédítő tempóban rántja ki a nőt a nyílt tengerre – már az is érdekes, hogy ekkor miért nem telt meg a tüdeje vízzel –, ahol napokon át 40 fokos tűző napsütésnek van kitéve. Egy igen komoly napszúrást akár két-három óra alatt begyűjthetünk. Az indonéz hölgy öt napon keresztül volt kitéve ennek a gyilkos tényezőnek. Csoda, hogy túlélte? Minden bizonnyal az.


Élve eltemetve


Az egyik legfélelmetesebb katasztrófa a földrengés, amikor feje tetejére áll a világ, és sehol nem lehetünk biztonságban. A föld megremeg, és körülöttünk minden összeomlik – sajnos sokszor pontosan a fejünkre. Túl lehet ezt élni? Csodával határos módon igen. 1999-ben, a nyugat-törökországi hatalmas földrengések során egész városok pusztultak el teljes mértékben. Rendkívül nagy volt az áldozatok száma, mivel semmiféle előrejelzés nem figyelmeztette a környéken lakókat a váratlanul bekövetkező, hatalmas erejű, így totális katasztrófára. Igazából, akiket a lakásukban, házukban ért a krízis, azok túlnyomó többsége a rájuk zúduló romok között lelte a halálát. A nagy intenzitású rengések következtében villámgyorsan omlottak össze az épületek, így menekülésre esélye nem volt senkinek. Dücze-ben egy asszonyra egy hétemeletes lakóépület omlott rá. Mindenki meghalt, kivéve őt, akit valahogy elkerültek a súlyos épület darabok, és egy légbuborékba került, ahol 105 óra elteltével bukkant rá a mentőosztag. Négy és fél nap, étlen-szomjan, iszonyatosan szennyezett, poros levegőt belélegezve… El tudják képzelni, hogy valaki ilyen körülmények között életben maradhat?


Nincs levegő!


Apropó, levegő… Szerinted meddig képes egy átlagos ember levegő nélkül életben maradni? A legtöbb teszt és vizsgálat szerint a végső határ valahol a harmadik perc környékénél van, ha ennél tovább nem jutunk oxigénhez, agyunk oly mértékű károsodásokat szenved, amelyek helyrehozhatatlanok. Hat perc után pedig teljesen biztos a halál – elvileg. A gyakorlat azonban néha-néha fricskát ad ezeknek az általánosító törvényszerűségeknek. Michiganban, Kevin Perry, húsz éves egyetemista nem az útviszonyoknak megfelelő tempóban haladt a gépkocsijával, és egy kanyarban elveszítve az uralmat a jármű felett, a jeges tóba zuhant. Az autó halálos csapdává válik ilyenkor: az ajtókat a nagy víznyomás miatt lehetetlen kinyitni, az üveget sem lehet kitörni. A kocsi másodpercek alatt megtelik vízzel, és ekkor vége lesz mindennek. Nos, Kevin iszonyatosan hosszú időt, 38 percet töltött a víz alatt, mire sikerült kiemelnie a mentőosztagnak. Mindenki úgy gondolta, hogy a fiatalember halott, hiszen több mint fél órán keresztül nem kapott oxigént, és a fagypont közeli hőmérsékletű vízben percek alatt végzetes mértékben kihűl az emberi test. Az egyik mentőorvos azonban mégis megkezdte az újraélesztési procedúrát, és nyert! Néhány percnyi mesterséges lélegeztetést és szívmasszást követően Kevin feltámadt! Azt hiszem, nyugodt szívvel használhatunk ilyen biblikus kifejezéseket az ilyen esetekben.

Nyugat-Virginiában egy ötéves kislányt temetett maga alá a lavina. Öt órán keresztül nem jutott levegőhöz, és a hideg szinte lefagyasztotta a testét. Mégis, miután rátaláltak és kórházba szállították, az újraélesztési kísérlet sikerrel járt. Öt óra oxigén nélkül, és agykárosodás sem lépett fel – valóban hihetetlen, igaz? Az egyik nyilatkozó orvos szerint abszurd módon a kis Monica életét a fagyás menthette meg, így a test afféle hibernált állapotba került, az életfunkciók extrém módon lelassultak, ezért az agy sem igényelt annyi oxigént. Már csak arra nincs magyarázat, hogy a test kiolvadásakor a vérben levő jégkristályok hogyan nem szabdalták szét az egész szervezetet belülről…


Többszörös csodák


Olykor a nagy mókákból is kerekedhetnek végzetes tragédiák. Kerry Bingham – akit ismerősei életvidám, dinamikus, optimista emberként ismertek –, egy szombat esete barátaival alaposan felöntött a garatra, és ahogy az lenni szokott, a kissé illuminált férfitársaság felbátorodva keresgélt kalandok után. Egy híd közepén tántorogva jött az isteni ötlet: maszek bungie-jumpinggal remekül el lehetne szórakozni. Igen ám, de a mutatványra alkalmas kötelet senki nem hozott magával. Némi keresgélést követően ráakadtak egy hosszú vezetékre, így máris kezdődhetett a móka. Bingham a bokájára erősítette a vezetéket, a másik végét pedig a híd egyik lámpaoszlopához erősítették, majd következett a halálugrás. A kábel azonban túl merevnek bizonyult, és amikor mintegy 20 méteres zuhanást követően a felfüggesztés megfeszült, Bingham lábának alsó része egyszerűen leszakadt a testről. A férfi pedig teljes sebességgel a folyó hideg vizébe csapódott. A rémült ivócimborák negyed óra múlva találtak rá a haverjukra, akit halászok mentettek ki a folyóból. Csodával határos módon Bingham túlélte a balesetet. Nem zúzódott össze, amikor a vízbe zuhant, holott ekkora esésénél ezt tipikus halálesetként tartják számon. Mintegy 10 percig volt a jeges vízben – ennyi idő alatt végzetesen lehűl a szervezet. És végül pedig: nem vérzett el, holott ilyen súlyos csonkolódás esetében ennek néhány percen belül be kellett volna következnie. Hogyan maradhatott mégis életben? Jó kérdés…

A bagós szerencséje

Még hogy a dohányzás káros az egészségre! Aki ezt állítja, az minden bizonnyal még nem hallott Brenda Comer hajmeresztő esetéről. A hölgy rágyújtott egy cigire, és mivel a lakásban nem akart füstölni, kisétált a kertbe. Ebben a pillanatban a háta mögül hatalmas recsegés-ropogás hallatszott. Mikor megfordult, azt látta, ahogy az egyik óriási tölgyfa rádől a házukra, teljesen összezúzva a konyhát, ahonnan Brenda épp kilépett. Ez is a csodálatos túlélések egyik tipikus esete.


A túlélés filozófiája


A legtöbb, elképesztő szerencsével a biztosnak tűnő halált kicselező túlélő számára biztosított a különösen nagy érdeklődés a sajtó részéről, így ők is elmesélhetik, hogy miképpen sikerült átvészelniük a kritikus órákat-napokat. Érdekes módon a legtöbb beszámolóban visszatérő momentumként szerepel az ezekben az emberekben a szokásostól jóval erősebb élni akarás és motiváció. A recept igen érdekesen hangzik. Azok a személyek, akik úgy gondolják, hogy van még keresnivalójuk, feladatuk ezen a világon, jóval nagyobb eséllyel kerülnek ki győztesen bármilyen, egészen kritikus helyzetből, mint azok, akikben nincs jelen annyira ez a késztető erő. A túlélők nagyobbik részénél egyértelműen tetten érhető az optimista világszemlélet, és az, hogy a krízis pillanatában szinte mindig csak az járt a fejükben, hogy azért nem halhat meg, mert még van dolga ezen a világon, még nem fejezett be mindent. Akadnak minderre bizonyító erejű példák.

A WTC leomlásakor a romok alatt rekedt tűzoltók közül ketten egy légbuborékba kerültek. Moccanni sem bírtak a rájuk nehezedő törmelékek miatt, és mind a ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Egyikükre plusz teher rakódott, mivel társa már-már feladta a küzdelmet, és az elkerülhetetlenül bekövetkező halálra készült. John folyamatosan bíztatta, azzal, hogy mindenképpen ki kell kerülniük ebből a pokolból, hiszen még annyi életet kell megmenteniük. Társa azonban nem hitt ebben, úgy gondolta, hogy a keresőosztagok teljesen másfelé kutatnak túlélők után, és így hamarosan meghalnak. Azonos körülmények, különböző felfogás. A két férfi három napot töltött a romok alatt, mire a keresőosztag rájuk talált. Sajnos már csak egyikük volt életben, a másik tűzoltó néhány órával korábban elhunyt. Mit gondolsz, ki élte túl a szerencsétlenséget? Jól tippeltél, John volt az, akire még rengeteg feladat, megmentendő élet várt az életben. Harry, aki lemondott a saját jövőjéről, ezzel feladott mindent.

Ha van a túlélésnek bármiféle, eredményre vezető stratégiája, akkor az nem lehet más, mint a minden körülményt és borzalmat legyőzni képes életigenlés. Kerüljünk bármilyen reménytelen, akár elkerülhetetlenül halálosnak tűnő szituációba, sokkal nagyobb esélyünk van a túlélésre abban az esetben, ha meg sem fordul a fejünkben, hogy feladjuk, és ha arra gondolunk, hogy mennyi minden feladat és öröm vár még minket az életben. Ezzel képesek lehetünk arra, hogy akár természetfeletti erőt adjunk a testünket, és megmenekülhetünk a halál torkából.



A kínai Marry Poppins

Ha nincs nálad ejtőernyő, akkor jó lesz a szimpla esőernyő is – legalábbis ezt a feltételezést támasztja alá annak a 16 éves kínai diáklánynak az esete, aki a kollégium tetején egy közeledő vihar miatt akarta leszedni frissen mosott és kiteregetett ruháit. Egy hatalmas széllöket azonban lesodorta az épület tetejéről. Zhang Haijing kétségbeesetten próbált megkapaszkodni valamiben, és a kapálózás közben sikerült egy esernyőt megragadnia. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta azt, és láss csodát: A lány biztonságos sebességgel érkezett a földre, csupán gyakorlatlansága okán szenvedett bokaficamot. Megjegyezzük, hogy Zhang éltanulónak számított, és az USA egyik nevesebb egyetemére készülődött, így komoly tervei voltak az életével kapcsolatban. Talán ez a motiváció is közrejátszhatott abban, hogy a lány csodával határos módon megmenekült a halál torkából.