2017. december 22., péntek

MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK: A rejtélyes Brandenburgi kő

A titokzatos követ egy egyszerű farmer, Craig Crecelius találta a földjén az Ohio-folyó közelében, 1912-ben, az USA Kentucky államában lévő Brandenburg városában. Innen a lelet neve, amely a középkori Európa és Amerika közötti kapcsolatokról tanúskodik, jóval Kolumbusz előtt. Egy Madoc nevű walesi herceg már 1170-ben Amerikáig menekült a testvére elől, aki meg akarta őt gyilkolni.

A kőre egy térkép van karcolva és egy földosztási szerződés van írva, méghozzá ősi walesi nyelven, amelyet általánosan használtak a druidák. A kontraktust Madoc herceg -emberei kötötték egymás között, a későbbi viták elkerülése végett. Amerika történetének egyik legősibb dokumentuma lehetne,csakhogy a történészek többsége 18.századi hamisítványnak tartja!


Sajnos a kő ma három darabra van törve, de így is figyelemreméltó. A farmer, aki rábukkant: úgy gondolta, hogy a kövön lévő karcolt jelek valamiféle betűk lehetnek, de nem talált rá senkit, aki értelmezni tudta volna, hogy mi odaírva. Megpróbálta eladni a helyi vásárban, de nem érdekelt senkit Szerencsére úgy döntött, hogy nem dobja el, hanem hazaviszi. A fermer családja 1965-ben eladta a követ Jon Whitfieldnek. Ő elvitte azt egy barátjához, Alan Wilsonhoz, aki történetesen az ősi walesi nyelvek szakértője volt. A professzor hamar rájött arra, hogy egy páratlan kincset tart a kezében. A megtalálónak igaza volt. A kövön valóban egy szöveg, méghozzá egy szerződés szövege olvasható, amit Madoc herceg emberei kötötték egymással a szétosztandó földtrületekről, alatta pedig a mai Kentucky állam sematiku térképe van. Wilson professzor lefordította a szöveget. Az ő értelmezésében így hangzik: „Az erő az egység előmozdítása érdekében oszd el ezt a földet. Igazságosan tedd ezt,hogy terjedjen a béke és az egyetértés utódaid között." Wilson professzor szerint a Brandenburgi kő valószínűleg határjelző lehetett. Öt évvel később, 1970-ben, a régészek is megvizsgálták a követ. Nem fogják elhinni, hogy mire jutottak. Szerintük a kövön semmilyen írás nincs, a karcolások természetes folyamatokból erednek. Amikor Wilson professzor értesült erről az „eredményről", kis híján dührohamot kapott. Konkrétan lehülyézte a régészeket. Elvitte a követ az az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának nyelvtudományi intézetébe, és szakvéleményt kért a kollégáktól arra vonatkozóan, hogy jól gondolta-e, hogy a kövön egy szöveg van, és azt jól fordította-e le. A szaktársak megerősítették Wilson véleményét. Ha hiszik, ha nem még ezek után is akadt archeológus, aki kitartott korábbi álláspontja mellett. Kitört a nyelvész-régész „háború", ami azóta is tart. Mára a régészek és a történészek többsége „visszatáncolt" és elismerte, hogy a kövön mégiscsak van írás, de az nem középkori eredetű, hanem 18. századi hamisítvány. Wilson professzor szarkasztikusan jegyezte meg: „Kíváncsi lennék ezt hogyan és miből állapították meg, amikor korábban azt állították, hogy a kövön nincs is írás.

Wilson és nyelvésztársai hiteles dokumentumnak tekintik a Brandenburgi követ Szerintük ezt alátámasztja az is, hogy azt a walesi nyelvet, amin és ahogy a szöveg írva van, jelenlegi ismereteink szerint csak a középkorban, esetleg azt megelőzően használták. A szófordulatok és kifejezések is a középkori eredetről árulkodnak. A dokumentumon ott olvasható Madoc herceg neve is. Újabban a nyelvészek mellé pártolt néhány „eretnek" régész is, de archeológus kollégáik szerint véleményük nem mérvadó, mert szerintük walesi származásúak, és ezért elfogultak. A Brandenburgi kő eredetisége mellett kardoskodók váratlan segítséget kaptak egy másik tudományterületről, és ez a genetika. Szakemberek megállapították, hogy a Kentucky területén élő indiánok - főleg a cserokik
géntérképe meglepő hasonlóságokat, sőt azonosságokat mutat a walesiekével. Különösképpen igaz ez a törzsfőnökökre és közvetlen családtagjaikra. A genetikusok tehát azon az állásponton vannak, hogy Madoc herceg 1170-es amerikai útja minden bizonnyal tényleg megtörtént. Ez a kő hitelességét igazolja. A cseroki főnökök családi legendái úgyszintén tudnak egy fehér nagyúrról, aki nagyon régen érkezett embereivel együtt a „Nagy vízen" túlról. Szemben a később érkezett „sápadtarcúakkal" ők nem kegyetlenkedtek a bennszülöttekkel. Madoc herceg és emberei indián lányokat vettek feleségül. Sok főnök a „fehér nagyúrig" vezeti vissza a származását