A halott menyasszony-Egy különös kirakati baba története


Mexikó Chihuahua tartományának azonos nevű székhelyén, az Ocampo Avenue és a Calle Guadalupe Victoria sarkán álló La Popular nevű esküvői szalon kirakatában 1930-ban egy különös, menyasszonyi ruhás baba jelent meg, mely igencsak felkavarta a kedélyeket Az csak az egyik furcsaság volt vele kapcsolatban, hogy már-már hátborzongatóan élethű, a lakók azonban hamarosan arra is felfigyeltek, hogy emellett nagy hasonlóságot mutat a szalon akkori tulajdonosának, Pascuala Esparza Perales de Peresnek nemrégiben elhunyt lányával.


Ezek után nem sok kellett hozzá, hogy vad feltételezések kapjanak lábra. Nem tudni, ki volt az első, aki felvetette, hogy a különösen élethű próbababa valójában talán nem is viaszból van, azonban hamarosan az egész városban elterjedt az a legenda, hogy a kirakati figura nem más, mint Pascuala halott lányának épen maradt, bebalzsamozott holtteste. A történet szerint a fiatal lány, akinek nevét nem őrizte meg a köztudat, épp az esküvőjére készült, amikor - egyesek szerint egyenesen az oltár előtt - megmarta egy fekete özvegy, és a méreg azonnal végzett vele. (Más források fekete özvegy helyett skorpiót említenek.) Az anyát annyira lesújtotta az elvesztése, hogy képtelen volt belenyugodni, ezért titokban bebalzsamoztatta halott gyermeke testét, majd próbababának álcázva kiállította az üzlete kirakatába, hogy ilyen formában továbbra is része lehessen az életének. Mivel a neve feledésbe merült, a helyiek csak La Pascualitaként, azaz Pascuala lányaként kezdték emlegetni a babát. Egy másik megnevezése La Chonita, amely a Szeplőtelen Szűzre utal, mivel Pascuala Esparza állítása szerint december nyolcadikán, a szeplőtelen fogantatás ünnepén kapta a bábut Franciaországból.


A különböző fórumokon közzétett fotókat és filmfelvételeket nézve nem nehéz elképzelni, hogyan is indulhatott el annak idején ez a furcsa pletyka.
A baba testének minden apró részlete olyan pontos, valósághű és részletes,hogy bárki készítette remekművet alkotott. A bájos arc és a rendkívül  kifejező tekintet az első, amely megragadja   az embert, de ha jobban megnézzük a babát, azonnal észre vesszük a megannyi apró részletet. A Iegnagyobb remekmű talán La Pascualita kézfeje elképesztően aprólékosan van kidolgozva egészen hajszálvékonyékony ráncok is jól kivehetőek rajta minden kis vonás pontosan ott van ahol az adott  testhelyzetben egy valódi emberi kézen lennie kell. A körmök is igen élethűek.Nyoma sincs szabályos, fényesen csillogó egyenkörmöknek, mindegyik különböző és egyáltalán nem tökéletesek, hanem töredezettek és elszíneződöttek. A haj, a szemöldök és a szempillák valódi, emberi hajból-szőrből készültek, ami csak fokozza a tökéletes kidolgozottság okozta hatást. Sőt, a baba lábain visszerek is vannak! Nem csoda,hogy többekben is felmerült, talán nem is mesterséges alkotás. Hiszen miért is készítene valakiennyire aprólékosan kidolgozott babát,ha úgyis eltakarják a test nagy részét a ráadott ruhákkal.



Mivel a mítosz gyorsan terjedt, Pascuala Esparza hamarosan több komoly fenyegetést is kapott, amiért erkölcstelen módon közszemlére tesz egy holttestet,végül kénytelen 
volt hivatalos cáfolatot kiadni, melyben határozottan tagadta, hogy a baba több lenne egy különleges, ámde mégiscsak egyszerű viaszfiguránál. A rendőrség azonban nem hagyta annyiban, és hamarosan vizsgálatot tartottak nála. Amikor először megjelentek a végzéssel, Pascuala arra kérte a rendőröket, jöjjenek vissza később, mert Pascualita éppen a fürdőszobában van". Amikor később a baba előkerült, fürdőköpenyben volt, hajára csavart törölközővel, és a rendőrség csak az arcát vizsgálhatta meg, melynek során megállapították, hogy az tényleg viaszból van. Ezzel a felemás vizsgálattal azonban nem sok kétséget sikerült eloszlatni.
La Pascualita tehát maradt, és mára a város egyik turistalátványossága lett. A La Popular ugyan már nem az eredeti leszármazottak kezében van, mert időközben eladták, de ma is Casa de la Pascualitának hívják, és kirakatában egy tájékoztató szöveg is olvasható a babát övező legendáról. A titokzatosságot fokozza, hogy bár a baba ruháját hetente többször cserélik, ezt mindig zárt ajtók mögött teszik -állítólag szemérmességből - és mindössze két alkalmazottnak van jogosultsága hozzá. Talán csak egy reklámfogás, hogy kissé rájátszanak a rejtélyre, de ki tudja?


A mítosz hamarosan még tovább nőtte magát A helyiek közül többen is határozottan állítják, hogy a kísérteties baba körül meglehetősen furcsa dolgok történnek. A leggyakrabban arról számoltak be, hogy La Pascualita követte őket a tekintetével, vagy pedig elmosolyodott. Éjszakánként pedig állítólag titokzatos módon testtartást változtat. Több esetben is előfordult, hogy a reggel munkába érkező dolgozók nem ugyanabban a pózban találták, mint ahogyan előző este ott hagyták. Olyan dolgozó is akadt, aki szerint a baba időnként verejtékezik, és amikor megérinti, melegnek érződik a teste.

1988-ban éppen a La Popular kirakata előtt történt, hogy egy férfi heves veszekedést követően rálőtt a párjára. A hölgy rémületében Pascualitához fohászkodott, hogy mentse meg az életét. Hamarosan sikeresen felgyógyult, és mivel ezt a csodát a különleges babának tulajdonította, hálából gyertyákat gyújtott a kirakat előtt. Ezután többen egyfajta védőszentként kezdték tisztelni La Pascualitát. Gyakran mécseseket és virágokat hordanak a kirakathoz, és az áldását kérik, a házasulandó nők körében pedig elterjedt a szokás, hogy rá bízzák esküvői ruhájuk kiválasztását, mégpedig úgy, hogy azt a ruhát veszik fel, amelyet a baba a boltba látogatásuk napján visel, bízva abban, hogy ettől majd szerencsés lesz a házasságuk.

Azóta újabb évtizedek teltek el, és a legenda nem hogy fakult volna, de még tovább bővült, és még több mítosz fonódott az eredeti köré, tovább bővítve az amúgy sem szegény legendáriumot. A legendaváltozatok egyike szerint például az ifjú menyasszony nem is tragikus szerencsétlenség áldozata lett, hanem egy féltékeny udvarló szúrta le az oltár előtt, de van olyan verzió is, mely szerint a lányt megátkozták, és ezért kellett élettelen bábuvá változnia.

forrás:Hihetetlen magazin   

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok