A kardszárnyú delfin támadása
Robertsonék 1971. Januárjában indultak világ körüli útjukra Doug a
felesége Lyn és a gyerekeik Douglas,Neil és Sandy.Velük utazott a 22
éves egyetemista Robin ,aki még Panamán csatlakozott hozzájuk.
1972. június 15-én kardszárnyú delfinek támadták meg a 19 tonnás szkúnert, amelyen a skót farmercsalád világkörüli útjára indult. A hajó 60 másodperc alatt süllyedt el a Csendes-óceánban, a Galápagos-szigetektől keletre.
A családfőnek sikerült az utolsó pillanatokban némi élelmiszert, vizet és némi felszerelési tárgyat a mentőcsónakba pakolnia. Így kezdődött a család megpróbáltatásai ,amelyek harmincnyolc napig tartottak.Embertpróbáló kihívásokkal kellett szembenézniük.Alig-alig volt élelmiszerük ,vizük és a föld legnagyobb óceánjának a közepén hánykolódtak.Kevés hajótöröttről tudunk akinek ilyen esetben sikerült boldogulnia ,ilyen körülmények között.
"A reggeli úgy 10 gramm keksz ,egy darab hagyma és egy korty víz"-írta Doug.De a kevéske élelmiszer is vészesen fogyott,tudták ,hogy csak akkor van esélyük ha azt eszik amit az óceánból megszerezhetnek.Az első vízutánpótlásról egy zivatar gondoskodott.Nem sokkal később egy aranymakrahal pottyant a csónakba. Doug felkapta a kését és"-belevágtam a fejébe pont a szeme alá".
A család helyzetét még nyomorúságosabbá tette a trópusi meleg. "Levegőért kapkodva feküdtünk a kínzó hőségben,gumidarabokat szopogattunk ,hogy legyen nyálunk és csillapíthassuk szomjúságunkat." A sós víztől az első hét után tele voltak kiütésekkel,pörsenésekkel. A második hét végére pedig az alultápláltság kezdett mutatkozni rajtuk.
-Teknősbéka!-kiabálta az egyik fiú. Sikerült megragadniuk és behúzniuk a csónakba.Múltak a napok és egyre jobban hittek abban ,hogy életben fognak maradni. Szerszámokat készítettek,amennyire lehet vigyáztak az egészségükre.Lelkileg pedig egymásra támaszkodtak.Kálváriájuk harmicnyolcadik napján egy hajót pillantott meg Doug.A Toka Maru II halászhajó legénysége teljesen elképedt az elvadult külsejű Robertson család láttán. És még jobban megdöbbentek ,amikor megtudták min mentek keresztül.Négy napot utaztak a halászhajón míg meg nem érkeztek Panamára ,ahol hősöknek kijáró tisztelettel fogadták őket . Valóban bámulatos ,amit végrehajtottak jófrmán víz és megfelelő felszerelés nélkül.
Doug később megírta mi történt velük.A "Hajótörött család a vad tengeren"című könyv először 1973-ban jelent meg de máig is kapható.Minden idők legkiválóbb túlélőtörténeteként tartják számon.Fia Douglas szerint azonban apja csak a történet felét mondja el. Ő is írt egy könyvet,és a "Lucette utolsó útja " meglehetősen nagy port kavart.
1972. június 15-én kardszárnyú delfinek támadták meg a 19 tonnás szkúnert, amelyen a skót farmercsalád világkörüli útjára indult. A hajó 60 másodperc alatt süllyedt el a Csendes-óceánban, a Galápagos-szigetektől keletre.
A családfőnek sikerült az utolsó pillanatokban némi élelmiszert, vizet és némi felszerelési tárgyat a mentőcsónakba pakolnia. Így kezdődött a család megpróbáltatásai ,amelyek harmincnyolc napig tartottak.Embertpróbáló kihívásokkal kellett szembenézniük.Alig-alig volt élelmiszerük ,vizük és a föld legnagyobb óceánjának a közepén hánykolódtak.Kevés hajótöröttről tudunk akinek ilyen esetben sikerült boldogulnia ,ilyen körülmények között.
"A reggeli úgy 10 gramm keksz ,egy darab hagyma és egy korty víz"-írta Doug.De a kevéske élelmiszer is vészesen fogyott,tudták ,hogy csak akkor van esélyük ha azt eszik amit az óceánból megszerezhetnek.Az első vízutánpótlásról egy zivatar gondoskodott.Nem sokkal később egy aranymakrahal pottyant a csónakba. Doug felkapta a kését és"-belevágtam a fejébe pont a szeme alá".
A család helyzetét még nyomorúságosabbá tette a trópusi meleg. "Levegőért kapkodva feküdtünk a kínzó hőségben,gumidarabokat szopogattunk ,hogy legyen nyálunk és csillapíthassuk szomjúságunkat." A sós víztől az első hét után tele voltak kiütésekkel,pörsenésekkel. A második hét végére pedig az alultápláltság kezdett mutatkozni rajtuk.
-Teknősbéka!-kiabálta az egyik fiú. Sikerült megragadniuk és behúzniuk a csónakba.Múltak a napok és egyre jobban hittek abban ,hogy életben fognak maradni. Szerszámokat készítettek,amennyire lehet vigyáztak az egészségükre.Lelkileg pedig egymásra támaszkodtak.Kálváriájuk harmicnyolcadik napján egy hajót pillantott meg Doug.A Toka Maru II halászhajó legénysége teljesen elképedt az elvadult külsejű Robertson család láttán. És még jobban megdöbbentek ,amikor megtudták min mentek keresztül.Négy napot utaztak a halászhajón míg meg nem érkeztek Panamára ,ahol hősöknek kijáró tisztelettel fogadták őket . Valóban bámulatos ,amit végrehajtottak jófrmán víz és megfelelő felszerelés nélkül.
Doug később megírta mi történt velük.A "Hajótörött család a vad tengeren"című könyv először 1973-ban jelent meg de máig is kapható.Minden idők legkiválóbb túlélőtörténeteként tartják számon.Fia Douglas szerint azonban apja csak a történet felét mondja el. Ő is írt egy könyvet,és a "Lucette utolsó útja " meglehetősen nagy port kavart.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése