Meghökkentő,de igaz történetek

Ezekre a döbbenetes ügyekre nincs hihető magyarázat. 
Teresa Butler ügye: 2006. január 25-én reggel arra ért haza Teresa Butler férje az éjszakai műszakból, hogy a két gyermeke egyedül tartózkodik otthon, a felesége pedig sehol. A nő autója a ház előtt parkolt, de a táskája, mobiltelefonja és egyéb értéktárgyai szintén eltűntek.
Eleinte úgy tűnt, hogy rablás történt, de se behatolásnak, se dulakodásnak nem találták nyomát, és a gyerekek sem észleltek semmi szokatlant. A hatóságok kiderítették, hogy Butler két hívást kezdeményezett Missouri két különböző városába.
Az első személy csak másodjára vette fel a telefont, de akkor se szólt bele, a második hívott fél pedig nem tudta, hogy ki az a Teresa Butler.
Az S.S. Ourang Medan: Bizarr rádióüzenet érkezett Szumátra és Malajzia közelében, a Malacca-szoroson keresztül. Az 1947-1948 körül fogott Morse kódos üzenet így szólt: „Minden tiszt, beleértve a kapitányt is, halott. Talán az egész személyzet meghalt... meghalok.”
A holland hajó mentésére küldött két amerikai hajó csak a legénység, és azok kedvtelésből tartott kutyáinak holttestét találták meg. Amellett, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak, az is furcsa volt, hogy a maradványok milyen gyorsan rothadtak. A vizsgálódásra nem maradt sok idő, mert az S.S. Ourang Medan hirtelen kigyulladt, felrobbant és elsüllyedt.
Ricky McCormick megoldhatatlan kódja: Missouri St. Charles megyében, egy elhagyatott kukoricaföldön találtak rá a 41 éves Ricky McCormick holttestére 1999-ben. A férfi eltűnése óta csak három nap telt el, mégis McCormick teste olyan szinten lebomlott, hogy az ujjhegyei leestek.
Habár nyilvánvalónak tűnt, hogy a szexuális bántalmazás és drogkereskedelem miatt elítélt férfit megölték, mégis a hatóság nem talált erre utaló fizikai bizonyítékot. Arra sem sikerült rájönniük, hogy McCormick, aki nem tudott autót vezetni, hogyan jutott el a tartózkodási helyétől 20 mérföldre található kukoricamezőre.
A holttest zsebében két kézzel írt papírt találtak, ám azt nem sikerült megfejteni, hogy mi szerepel a kódolt üzenetben, amit az FBI nyilvánosságra hozott, de ez sem vezetett eredményre. McCormick levele és halálának körülményei máig rejtély maradt.
Skinwalker Ranch: Az északkeleti Utahban található Skinwalker Ranch nemcsak a világ egyik legszebb helye, hanem állítólag földönkívüliek leszállási zónája is. Terry és Gwen Sherman 1994-ben költözött a helyre, de két évvel később elmentek, ugyanis furcsa jelenségeket láttak.
Beszéltek például hatalmas hajókról, különösen villogó fényekről. Emellett eltűnt több, mint egy tucat szarvasmarhájuk és három kutyájuk, majd némelyik állatuk előkerült, de szörnyű, megcsonkított állapotban.
A környéken több ezer éve élő őshonos amerikai Ute törzs elátkozottnak és tiltottnak tartja a területet, mert szerintük bőrváltók élnek ott. Ezért is nevezik „Bőrváltó Ranchnak”. Az ingatlant paranormális vizsgálatoknak vetették alá. Ezek eredményei megmagyarázhatatlan eseményekről és nem evilági teremtményekről szóltak.
Eltűnt egy Boeing 727-es: 2003-ban Ben Padilla repülőgép-szerelő és pilóta Angolába utazott, hogy felügyelje egy régi Boeing 727-es felújító csapatát. A munka után a repülőgép készen állt elhagyni az országot, de ekkor fura dolog történt.
Az egyik éjszakán a repülőgép szokásos motorkísérletét hajtották végre a kifutópályán, amikor a gép egyszer csak engedély nélkül felszállt és az Atlanti-óceán felé repült. Többé senki sem hallott a gépről vagy Ben Padillaról, aki nem tudott ilyen típusú repülőt vezetni.
(Forrás: noiportal.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok