A tiszazugi arzénes asszonyok – A falu, ahol évekig senki sem beszélt a halálról

Az 1920-as évek végén egy különös történet kezdett terjedni a Tiszazug falvaiban. Egyes családokban feltűnően sokan haltak meg rövid idő alatt. Férjek, idős rokonok, betegek és más családtagok kerültek a temetőkbe. A halálesetek azonban sokáig nem keltettek olyan gyanút, amely komolyabb nyomozáshoz vezetett volna.

Aztán 1929-ben névtelen levelek érkeztek a hatóságokhoz.

A levelek olyan asszonyokat vádoltak meg, akik állítólag családtagjaikat mérgezték meg. A nyomozás hamarosan Nagyrév és a környező települések felé fordult. A temetőkben exhumálások kezdődtek, és a vizsgálatok során egyre több holttest esetében merült fel az arzénmérgezés gyanúja.

A méreg, amelyet könnyű volt beszerezni

A történet egyik kulcsfigurája a nagyrévi bába, Fazekas Gyuláné volt. A korabeli beszámolók és későbbi kutatások szerint a mérgezésekben szerepet játszott az arzén, amelyhez többek között arzénnal kezelt légyfogó papírból lehetett hozzájutni.

A mérgezések hátterében nem minden esetben ugyanaz állhatott. A kutatások különböző indítékokat tárgyalnak: egyes esetekben a családi konfliktusok, máskor az örökség megszerzésének reménye vagy egy beteg, idős hozzátartozó jelentette teher is szerepet játszhatott.

Ez teszi különösen összetetté az ügyet: nem egyetlen elkövetőről és nem egyetlen indítékról volt szó.

Hogyan maradhatott titokban?

Talán ez az ügy egyik legrejtélyesebb része.

Az első bizonyított tiszazugi arzénes mérgezést 1911-re teszik, miközben a nagyobb hatósági fellépés csak 1929-ben kezdődött. Ez azt jelenti, hogy az ügy évekig, sőt több mint egy évtizeden át rejtve maradhatott.

A korszakban az orvosi és igazságügyi vizsgálatok lehetőségei jóval korlátozottabbak voltak a maiaknál. Egy természetesnek tűnő betegség vagy hirtelen haláleset könnyebben lezárható volt anélkül, hogy mérgezésre gondoltak volna.

A közösség hallgatása pedig tovább nehezíthette a hatóságok munkáját.

1929: amikor megtört a csend

1929 nyarán a névtelen feljelentések nyomán megindult a komolyabb nyomozás. A csendőrök egyre több vallomást szereztek, majd megkezdődtek az exhumálások.

A Szolnoki Törvényszék bíróságtörténeti összefoglalója szerint a vizsgálatok során 162 olyan áldozatot azonosítottak, akiket arzénnel öltek meg, és 26 nővel, valamint 2 férfival szemben emeltek vádat.

A per hatalmas sajtóvisszhangot kapott. A korabeli újságok mellett külföldi lapok is beszámoltak az eseményekről; a Szolnoki Törvényszék történeti anyaga szerint a New York Times 1929 és 1930 között tizenöt alkalommal foglalkozott az üggyel.

A tárgyalóteremben

1929 decemberében megkezdődött az első nagyobb tárgyalás. A korabeli sajtó beszámolója szerint már a tárgyalás kezdetén hatalmas érdeklődés övezte az ügyet, és külföldi újságírók is megjelentek a bíróságon.

A vádlottak között több nagyrévi asszony szerepelt. A tárgyalások során különböző vallomások és egymásra tett terhelő kijelentések kerültek elő.

A bíróság végül több halálos ítéletet is kiszabott. A bíróságtörténeti összefoglaló szerint három halálos ítéletet végre is hajtottak.

De hányan haltak meg valójában?

Ez az ügy egyik máig vitatott kérdése.

A közbeszédben gyakran több száz áldozatról lehet olvasni, egyes források 300 körüli számot említenek. A történész Béla Bodó kutatásai azonban ennél jóval óvatosabb becslést alkalmaznak, és több mint negyven bizonyított mérgezésről írnak.

A különböző számok hátterében az áll, hogy nem minden halálesetet lehetett ugyanolyan bizonyossággal mérgezéshez kötni.

Ezért egy történelmileg pontos cikkben érdemes kerülni azt a kijelentést, hogy „300 embert biztosan meggyilkoltak”.

Egy falu titka

A tiszazugi történet nem pusztán egy sorozatos mérgezés története.

A kutatók a társadalmi környezetet is vizsgálták: a két világháború közötti paraszti társadalom életét, a családi és öröklési viszonyokat, a szegénységet, valamint azt, hogy milyen szerepet játszottak ezek a körülmények a gyilkosságok kialakulásában.

Éppen ezért a tiszazugi ügy máig több kérdést vet fel, mint amennyire egyszerű válaszokat ad.

Hány haláleset volt valóban mérgezés?

Hány ember tudhatott róla?

Miért nem indult korábban komolyabb nyomozás?

És vajon hány olyan eset lehetett, amelyről soha nem derült ki az igazság?

1929-ben a hatóságok végül feltárták a történet egy részét. De a Tiszazugban történt halálesetek teljes történetét valószínűleg már soha nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni.

Talán éppen ez teszi a tiszazugi arzénes asszonyok ügyét a magyar kriminalisztika egyik legkülönösebb történetévé.