Bejegyzések

lerina címkéjű bejegyzések megjelenítése

Párhuzamos világból érkeztek

Kép
Még a tudósok sem tartják kizártnak, hogy a miénken kívül más, párhuzamos dimenziók is léteznek, ahol kisebb-nagyobb eltérésekkel, de alapvetően ugyanúgy élnek az emberek, ahogyan mi.   A nő, aki itt ragadt 2008 júliusának egyik reggelén Lerina Garcia, az akkor 41 éves, magasan iskolázott nő felkelt az ágyból, és ekkor még úgy gondolta, hogy egy átlagos nap elé néz. A munkába készülődvén feltűntek neki apróságok, például másik ágynemű volt felhúzva, illetve másik pizsama volt rajta, mint amire emlékezett. A nagy sietségben úgy döntött, nem tulajdonít jelentőséget ezeknek, elindult dolgozni. Megérkezett a munkahelyére, ahol akkor már 20 éve dolgozott, a szokásos útvonalon az irodája felé vette az irányt, majd ahogy felért az emeletre, ahol a szobájának lennie kellett volna, a korábbitól teljesen eltérő környezetben találta magát. Pánikba esett, és úgy döntött, hazamegy.