Bejegyzések

múzsa címkéjű bejegyzések megjelenítése

Titkok nyomában: párkák, múzsák, nimfák, szatírok és titánok

Kép
 A görög mitológia a legtöbb ember fantáziáját leköti, hiszen amellett, hogy tele van titokzatos személyekkel és történetekkel, még érdekes is. Lássuk, kik voltak a párkák, a múzsák, a nimfák, a szatírok és a titánok!   A párkák Ki ne emlékezne az 1997-ben debütált Disney-klasszikusra, a Herkulesre, mely történet körülöleli mind a párkák, a múzsák és a titánok különleges életét, feladatait és azt, hogy miben is áll a csodájuk. A történetben a párkákat három idős és meglehetősen csúnya idős asszonyokként jelenítik meg, akik amellett, hogy ismerik a múlt, a jelen és jövő titkait, még az emberi életeket is birtokolják. Ennek értelmében ők döntenek életről és halálról. Szerencsére a film alkotói nem tértek el sokban a valósától, ugyanis a párkákra valóban fontos feladatok hárultak. A klasszikus görög mitológia szerint a párkák – avagy moirák – a végzet istennői voltak, mindemellett pedig Zeusz és Themisz lányaiként is tartják számon őket, akik fonják, kimérik, majd elvágj