UFO eltérítések a XX. századból VI.:Európa

Utolsó részhez érkeztünk sorozatunkban ,remélem kellemes perceket okoztam olvasóimnak ,ezekkel az esetekkel.
Európát a népek, nyelvek, szellemi és kulturális örökségek sokszínűsége, jellemzi. Természetesen ugyanez vonatkozik az ufómegfigyelésekre is.
1987-ben egy elképesztő svájci esetről érkezett tudósítás. Egy Eduárd Billy Meier nevű paraszt állítólag többször is találkozott földönkívüliekkel, köztük egy gyönyörű űrbéli szépséggel is, akivel több ízben beszélgetésbe elegyedett. Több száz fényképet készített. A botrányt végül Gary Kinder újságíró Light Years (Fényévek) című könyve robbantotta ki. Garyt az eset tudományos igényű feldolgozására szerződtették, de nem tudni, hogy ő miért szánta rá magát egy ellentmondásos, szenzációhajhászó könyv megírására. Végül a botrány elvonta a figyelmet a lényegről.
Az eset nagy nyilvánosságot kapott mind az amerikai, mind az angol sajtóban. De egyszerűen nem igaz, hogy Meier fényképei elképesztették volna a szakértőket. Első ránézésre megállapították, hogy legtöbbjüket ellenfényben készítették. így pedig talányosan elhomályosodnak a részletek. A kutatók olyan maketteket is találtak Meier tulajdonában, amelyek megegyeztek a fényképen látott tárgyakkal. Hiába állította Meier, hogy ezeket emlékezet után készítette. William Spauiding a NASA központjában számítógéppel elemezte a felvételeket, és megállapította, hogy azokon egyértelműen látszanak a maketteket felfüggesztő cérnák.

Valensole, Franciaország 1965 júliusa
Maurice Masse, negyvenegy éves parasztember kora hajnalban felkelt, hogy az állatok után nézzen. Fütyülő hang kíséretében egy tojás alakú szerkezetet látott leszállni. Először azt hitte, hogy a francia légierő legújabb helikoptere az. Akkor kezdett gyanakodni, amikor egy méter körüli „kisfiúcskák" szálltak ki belőle. A fejük mint a tök, bőrük fehér, szemük hatalmas, szájuk keskeny.
Masse közelebb ment hozzájuk, mivel szedegetni kezdték a levenduláját. Erre az egyik lény csőszerű valamit akasztott le az oldaláról, és egy fénysugarat lőtt ki belőle a férfira. Masse összeesett, bénultan feküdt. Az élményt követően sokkal aluszékonyabbá vált, ami tipikus következménynek tekinthető.
Úgy tűnhet, hogy ez a történet is emberrablásnak indult, de az idegenek meggondolták magukat. Valóban nem kellett nekik Masse? Aimé Michelnek, a francia ufókutatónak elárulta : „Nem mondtam el mindent. Már így is túl sokat beszéltem.Jobb lett volna, hogyha az egészet magamban tartom... Úgyse értené meg senki. Ezért nem meséltem el még a feleségemnek sem."


Warneton, Belgium, 1974. január 7.

Továbbképzésről tartott hazafelé egy harmincegy éves üzletember a határmenti úton. Este volt. A fiatalember az autórádióval babrált, amikor a motor egyszer csak megállt, kialudtak a lámpák. Bosszankodott, de arra gyanakodott, hogy kiégett a biztosíték. Megállt és éppen ki akart szállni az autóból, amikor az út mellett szokatlan, kupolás tetejű szerkezetet pillantott meg.
Hitetlenkedve meresztette szemét a tárgyból kiszálló és hozzá közeledő két lényre. Másfél méter körüliek voltak, az arcuk körtealakú, bőrük szürkés, orruk kicsi, szemük nagy, szájuk csupán egy rés, karjuk aránytalanul hosszú. Egyikük a kocsihoz érvén egy csőszerű valamit irányított a vezetőre. Az üzletember fütyülő hangot hallott, és egy ütést érzett a fején. A következő emléke az volt, hogy a lények sietve igyekeznek a járművükhöz, amely fölemelkedett, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
Elképzelhető, hogy a lényeket az úton megjelenő másik jármű közeledése riasztotta el. Annak vezetője odarohant az elkábított férfihoz, aki még mindig bénultan kapaszkodott az'ajtóba. Lassan magához tért és folytathatta útját.
A másik autós is látta az ufót. Azt ígérte, hogy néhány, közelben lakó barátjával átkutatják a terepet. De ha nem találnak semmit, akkor hallgatni fognak, mert úgysem hinne nekik senki.

Romans, 1976. június 11.

A húszéves Helene Giuliana a hostuni polgármester házában szolgált. Egyszer moziból ment hazafelé éjfél után.

 A romans-i hídra felhajtott, megállt a Renault-ja.

Ekkor hirtelen erős narancssárga fény ragyogta be az eget, majd ugyanolyan hirtelen kihunyt. Később kiderült, hogy addigra már hajnali négy óra volt.

A polgármester továbbadta a történetet, és hamarosan megérkeztek a kutatók is. Az eset után öt héttel Stéphane Dey hipnotizálta Helene-t, aki így már emlékezett az apró, nagy szemű, csúf arcú alakokra. Egy helyiségbe vitték őt, egy asztalra fektették és odacsatolták. Főleg az ágyékát vizsgálták.

A következő történetet Ausztriában jegyezték le.

1955-ben az akkor huszonhét éves Josef Wanderka robogóján magas, karcsú lények „karjaiba" futott. Zavartan bocsánatot kért az idegenektől, akik udvariasan (és hibátlan németséggel) elmagyarázták, hogy a „Cassiopeia legeldugottabb zugából" érkeztek. Majd arra kérték a férfit, hogy mutassa be nekik a robogó működését. Josef ehelyett náciellenes előadást tartott. A lények persze megunták, de mielőtt kitették volna, azt javasolták neki, hogy indítson egyenlőségi mozgalmat.

Olaszország,

 Rosa Lotti nevű parasztasszony esete. 1954. november l-jén az asszony hajnalban útnak indult a közeli Cenninába. Egyetlen pár cipőjét s harisnyáját nagyon féltette, ezért inkább a kezében vitte. Útja sáros földúton vezetett az erdőn keresztül. Egyszer csak egy tojás alakú tárggyal találta szemben magát. Két, egyméteres, nagy szemű lény lépett elő belőle. Megragadták az asszonyt, elvették a harisnyáját, de még az úton szedett csokor virágot is. A „zsákmányt" bedobták a járműbe, miközben „kínaiul" motyogtak. Az asszonyt megbénították egy fénysugárral. Aztán arra emlékszik, hogy menekülve rohan elfelé, ami időkiesésre enged következtetni. Egyébként a környékbeli gyerekek is látták az ufót a lényekkel együtt, meg az asszony menekülését.

A Dolomitokban lévő Grodner-hágóban jelentek meg először magas lények 1968 júliusúban. Szemtanúja egy huszonöt éves férfi volt, aki felfigyelt szép, kupolás fejformájukra, finom, keleties metszésű szemükre és telepatikus képességeikre. Volt velük egy robot is. A találkozás barátságos légkörben zajlott, és hasznos információcserével járt. Elmondták, hogy egy távoli galaxis egyik bolygójáról jöttek, hogy „Isten maga a mindenség". De figyelmeztettek is a Földre váró végzetes katasztrófára: el fog mozdulni a két mágneses pólus, a földkéreg meg fog repedni. A jóindulatú figyelmeztetések egyébként a magas lényekre jellemzőek.

Észak-Európa országaiban a megfigyelések azonos típusú jelenségekről tudósítanak.

Harald Andersson (álnév) sétálni indult, amikor egy sugallatnak engedelmeskedve egy bizonyos irányba vette az útját. Hirtelen fény vakította el, mire a férfi hasra vetette macát és befogta a szemét. A legközelebbi emlékképe az volt, hogy már otthon van, és felesége megrémül az arcán látható égési sebektől.

Miután a testfelületi sebek begyógyultak, áprilisban és májusban Haraldot Dr. Ture Arvidsson vette hipnoterápiás kezelés alá a Danderydi kórházban. íme néhány részlet a kezeléseikről készült jegyzőkönyvből"fény! Fény!... Megvakultam. Ilyen fény nincs is. Levetem magam a hóba. Most fölemelnek... elvisznek!" Blomqvist hozzáfűzi, hogy a páciens közben vadul kapálódzott, sikoltozott. Újra átélte azt a rettegést, amit a magas, csuklyás figurák keltettek benne. Verekedett is velük, amikor valamilyen műszert akartak a homlokához erősíteni. „Rám akarnak tenni valami műszert...Nem mondhatok semmit." De nem tud elmenekülni, rányomják a homlokára, és ő égő fájdalmat érez. A lények megígérik, hogy még találkoznak, mire újra elájul, és csak háza lépcsőjén tér magához.

Anderssonnak ezután gyakran voltak előérzetei, és megzavarta az elektromos készülékeket, ha csak a közelükbe ért. Dr Arvidsson ezt nyilatkozta a kezelések után: „Számomra ezek teljes mértékben megmagyarázhatatlan jelenségek."

Az akkor még létező vasfüggöny mögül Lengyelországból 1978. május 19-én egy Jan Wolski nevű emilcini gazdálkodó lovaskocsiját ferde szemű lények állították meg. Jan még sohasem hallott ufókról, és az egész esetet egyszerű szavakkal írta le. A lények fölvitték egy „égi buszba", amely nem sokkal a föld felett lebegett, és amelybe egy „csövön" keresztül jutottak be. A lények segítettek neki levetkőzni, közben el voltak ragadtatva Jan nadrágszíjának csatjától. Orvosi, vizsgálatokat hajtottak végre rajta, majd elengedték. Nem lehet tudni, hogy a véletlen játéka folytán, vagy a lények tudatos döntésének köszönhetően, de Jan emlékezetéből semmi nem törlődött ki, mindent képes volt felidézni hipnózis nélkül. Még a lodzi egyetem pszichológusai és szociológusai is megvizsgálták, és úgy találták, hogy a legnagyobb valószínűséggel az igazat mondja.

Ez idő tájt valóságos kelet-európai ufólázról kaptunk hírt. Anatolij Malisev, a Vörös Hadsereg magas rangú tisztje az alábbi esetről tudósított. A beszámolót Nyikita Schnee továbbította, aki azon kevés tudósok egyike volt, akik szabadon konzultálhattak nyugati kollégáikkal az ufójelenségekről.

Pirogovszkoje tó, Oroszország, 1978májusa Anatolij a tó partján sétált, amikor hirtelen két lény jelent meg előtte, és telepatikus kapcsolatot létesítettek vele. Külsejükről csak annyit jegyzett meg, hogy celofánszerű anyagból készült öltözetet viseltek. Hosszú ideig beszélgettek vele. Azt a kérését elutasították, miszerint segíteni kellene a gonosz  elleni harcban. „Nem lenne sok értelme, ha segítenénk a szegényeken, mert utána a legszegényebb gazdagokon kellene segítenünk. Ennek nem lenne se vége, se hossza." (Ez az idegenek be nem avatkozási politikája.) Azt is elmondták, hogy egy másik galaxisról jöttek, és arra várnak, hogy a Föld felkészüljön a teljes kapcsolatfelvételre. Végül sós limonádé ízű folyadékot adtak Anatolijnak (valószínűleg amnéziát idéz elő). A fiatalember azt is megkérdezte, miért nem ismerik az alkoholt, ha már egyszer olyan fejlett civilizációban élnek. „Ha alkoholt fogyasztanánk, talán nem lennénk annyira előrehaladottak." (Talán ez az egyetlen példa az űrlény-viccre.)

Anatolijt visszavitték a tópartra. Amikor hazaért, kicsit ködös volt a feje, úgy érezte magát, mint aki zavaros álomból ébredt. Néhány töredékes emlékkép eszébe jutott, de felesége azt tanácsolta, hogy ne meséljen róla, mert még börtönbe csukják. Katona lévén végül mégis csak jelentkeznie kellett feljebbvalóinál, mert az amnézia következtében elfelejtette, hogy mi a szolgálati kötelessége. Felettesei persze gyanakodva fogadták, mert arra gondoltak, hogy így akarja elkerülni a mulasztásaiért járó büntetést. Egy pszichológus hipnózisos kezelés alá vetette, sőt még a hazugságpróbán is át kellett esnie. A kezelés alatt még részletesebben leírta a történteket, ezért kénytelenek voltak hinni neki.  

rudasjarvi, Finnország, 1980. április 2. Aino Ivanoff kora hajnalban indult el autójával. Hirtelen sűrű ködbe keveredett, és a következő pillanatban már egy szobában találta magát. Egy asztalon feküdt, és apró termetű, visszataszító lények vizsgálták. Közben arra intették őt, hogy támogatnia kell a békemozgalmakat, mert a háború gonosz dolog. Azt is elmesélték a lánynak, hogy ők nem képesek utódot nemzeni.

Az űrlények tehát nem csak Amerikában vagy Angliában tanúsítanak szexuális természetű érdeklődést. Annyi bizonyos, hogy az egymástól távol élő szemtanúk nem befolyásolhatták egymást.

Bencazon, Spanyolország, 1976. január 28.

 Egy huszonnégy éves parasztlegény, Miguel Carrasco barátnőjétől tartott hazafelé, nem sokkal éjfél után. Hirtelen vakító fénysugár világította meg a sötét utcát. Miguel feltekintett az égre, s miután megpillantotta a fényt kibocsátó szerkezetet, futni kezdett. Két magas, vékony lény állta útját. Érezte, hogy megbénították, megvakították. Két óra harminc perckor otthona küszöbe előtt tért magához, amint az ajtót verte és ezt kiabálta: „Az űrlények visszajönnek ! Engedjetek be, és zárjátok be az ajtót!"

Értesítették a rendőrséget és a helybéli orvost. Amikor Dr. Francisco Calero a fiatalember nyakán meglátta a furcsa égési sebet, azonnal a seville-i San Lazaro kórházba vitte. Miguel Dr. Mauricio Geara kezelése alatt állott. Kiderült, hogy a sebek nem is égéstől származnak, és hét óra múlva el is tűntek. A tanácstalan orvos később sem tudott semmiféle magyarázattal szolgálni.

Medinaceli, Sor la, Spanyolország, 1978.február 5.

 A történet szerint Julio, a harmincéves állatorvos kutyáját sétáltatta a hajnali órákban. Ekkor történt vele valami, amitől elvesztette az eszméletét. Tucatnyi pszichológiai kezelésen esett át. A hipnózis alatt elmondottakból kiderült, hogy Juliot elvakította egy fénysugár, és ezután ismeretlen helyiségben találta magát. Közben agyában az visszhangzott, hogy nem kell félnie.

A lények magasak voltak, hasonlítottak a skandináv típusú emberekhez. Voltaképpen Julio kutyáját szerették volna megvizsgálni. Csakhogy az eb szokásához híven viselkedett, és végigpisilte az ufót, mint minden ismeretlen helyet. Végül, ha már amúgy is ott van, megvizsgálták Juliot is. Vér-, gyomornedv- és ondómintákat vettek. Ezután Julio elvesztette az eszméletét, és órákon keresztül ült az autójában, mire magához tért.

Az idegenek azt is elmesélték neki, hogy az ő nagy szemük nem bírja a mi erős napsugarainkat, ezért jönnek mindig az éjszaka folyamán. Az ő világuk sötét és terméketlen. A miénk pedig csodálatos kincseskamra, az élet ritka oázisa a nagyrészt lakatlan világmindenségben. Ez vonzza őket hozzánk. Azért jönnek, hogy mintát vegyenek rólunk, mielőtt még mi is ugyanúgy elrontjuk világunkat, ahogyan ők tették. Rajtuk kívül vannak még más látogatói is a Földnek. A csúf kis bestiák érzéketlenek a finomabb dolgok és a Föld szépsége iránt, furcsa elképzelésük van az emberiség genetikai újraprogramozásáról, és elhatározásukat véghez akarják vinni mindenáron.

Lehet, hogy Julio sok mindent összeolvasott, és elképesztő történetével megbolondította az összes orvost. Azonban az is elgondolkoztató, hogy a két különböző helyről, más-más céllal érkezett idegenekről szóló leírás mennyire megegyezik néhány más történet részleteivel.

És még sorolhatnánk a történeteket ,hiszen nagyon sok van ,talán egy másik sorozatban bővebben fogok foglalkozni az európai esetekkel.Ezúton köszönöm mindenkinek aki végigolvasta a bejegyzéseket.