Az ember akit élve temettek el

Augustine Courtauld, a fiatal londoni tőzsdeügynök rettenetesen unta a munkáját.
Unta, hogy papírokkal kell bíbelődnie, Unta a kollégáit. Feltett szándéka volt, hogy
valami izgalmasabbat fog kezdeni az életével.
1930-ban megtudta, hogy önkénteseket keresnek egy expedícióhoz: meteorológiai megfigyeléseket kell végezni Grönlandon, az erre a célra épített Jégpáncél Állomáson, amely 2600 méterrel volt a vízszint felett és 180 kilométerre nyugatra az expedíció központi bázisától. Tomboló hidegben.
A Grönlandról érkező meteorológiai adatokra rettentő nagy szükség volt. Európából Észak-Amerikába légi úton a leggyorsabban a jég borította Grönland felett lehetett eljutni, de senki sem tudta, különösképpen a téli hónapokban, hogy milyen  arra az időjárás. Augustine Courtauld elment, hogy megtudja.Azzal a csapattal utazott a parttól, amelynek az volt a feladata, hogy két embernek elegendő élelmiszert és fűtőanyagot szállítson az állomásra. „De a szörnyű idő miatt olyan lassan haladtunk, hogy az állomásra szánt étel nagy részét útközben elfogyasztottuk. Úgy tűnt, be kell zárni az állomást” írta a csapat egyik tagja. Courtauld úgy gondolta, szégyenletes dolog lenne otthagyni az expedíciót csak azért, mert kevés az étel. „Kiszámoltam, hogy körülbelül öt hónapig ki tudok tartani egyedül — írta. — Mivel a lábujjaim megfagytak, egy cseppet sem vágytam arra, hogy visszautazzam. Ezért tehát úgy döntöttem, hogy ott maradok egyedül, és működtetem az állomást.”
 Meglehetősen különös indok, hogy valaki azért marad a tél közepén a grönlandi jégmezőn, mert megfagytak a lábujjai. Ám Courtauld esetében volt valami logikája ennek az érvelésnek: néhány hónapig legalább lógathatta a lábát.
Nem sokkal azután, hogy berendezkedett új otthonában, havazni kezdett, méghozzá nagyon keményen. A kicsi sátrat hamarosan úgy befedte a hó, hogy csak a szellőzőcső látszott ki a tetején. Courtauldot beborította a hó -- lényegében élve eltemette.
Gyorsan fogyott az étel meg a tüzelőanyag, és Courtauld nem tudott kommunikálni a külvilággal. Mégis minden kétkedés nélkül hitt abban, hogy egy mentőcsapat  meg fogja találni.

 

 
     „Ahogy múltak a hónapok, egyre biztosabb voltam a csapat érkezésében írta,  - Mire teljesen behavazódtam, szemernyi kétségem sem volt, és fölöttébb megnyugtató érzés töltött el. Nem próbálok magyarázattal szolgálni, csak azt a tényt közlöm, amelyet világosan felfogtam akkor: ugyan képtelen voltam segíteni magamon, mégis biztosan tudtam; hogy valamely külső erők működésbe léptek, és nem fogok ott  pusztulni a grönlandi jégmezőn.” 

Egy pillanatra sem esett kétségbe. Ehelyett pattogó tűzről ábrándozott, és arról, hogy a felesége, Mollie énekel neki. Továbbá azért imádkozott, hogy Gino Watkins, akivel együtt utazott a bázisra, minél hamarabb kimentse őt a hó fogságából.
„Egyre nagyobb lett bennem a bizonyosság -- írta. — Tudtam, hogy ha Ginónak még várnia kell is a jobb időjárásra, nem fog cserben hagyni. Kezdtem világosan megérteni, hogy nem halhatok meg. Felfogtam, hogy az Úr örökkévaló karjai tartanak.”
Május ötödikén, pontosan öt hónappal azután, hogy Courtauld az állomáson maradt, a tűzhely megszűnt működni. „Nem sokkal később olyan hangokat hallottam, mintha egy focimeccs zajlana fölöttem. Megérkeztek! Ragyogó nappali világosság áramlott lefelé. Aztán Gino hangját hallottam: »vedd ezt fel!« Napszemüveget nyújtott felém, Milyen más volt most ahhoz hasonlítva, mint amikor legutóbb láttam a külvilágot! Május volt, és csodálatos napsütés. Nem számítottam rá, hogy ilyen látvány fogad. Pillanatok alatt kihúztak a sátorból, és rájöttem, hogy egészen jó állapotban vagyok. A lábam kicsit gyönge volt. Másnap indultunk útnak. Egy szánon utaztam, és végig a _Monte Cristo grófját olvastam. Kedvező körülmények között haladtunk, és öt nap alatt megtettük az utat. Odafelé hat hétig tartott.”
Courtauld a grönlandi kaland után nem tért vissza korábbi életéhez, és ezután már nem dolgozott tőzsdeügynökként, Ehelyett egy egészen rendkívüli, ezer kilométeres utazásra vállalkozott Grönland feltérképezetlen partvonala mentén, egy hat méter hosszú nyitott bárkában.
Sokkal érdekesebb volt, mint egy íróasztal mögött ülni Londonban.