2015. október 16., péntek

Gyilkos zaj

A különös jelenségre még nem született magyarázat. Sőt úgy tűnik, erre még sokáig nem is számíthatunk. Megint történik itt valami, aminek okáról fogalmunk sem lehet?

Ugyan a jelenségről már a XIX. században is említést tesz néhány forrás, de úgy igazán csak a XX. század közepén kezdett a probléma égetővé válni. Az angol nyelvterületen The Humnak, azaz Zajnak nevezett jelenséget a második világháború alatt két angol nagyváros, London és Southampton lakói tapasztalták elsőnek. Jó tíz évvel később, de még mindig a szigetországban, felbukkant a jelenség más városokban is. A lüktető, olykor fúrásra emlékeztető, mindenképpen nyugtalanító zaj egyre jobban terjedt. A népszerű üdülőváros, Bristol környékén a múlt század 70-es éveiben jelent meg.

Amíg csak Nagy-Britannia területén tapasztalták, a világ nem sokat tudott róla, és így érthető módon a sziget-országon kívül senki sem foglalkozott vele. Ám mintha a zaj valamilyen ma még ismeretlen módon „vándorolna"szét a Földön, az 1990-es évek elején felbukkant az Egyesült Államokban is. Vagyis már a második kontinensen járt. 1999-ben Új-Mexikó államban, egy teljesen jelentéktelen, hatezer lakosú kisvárosban, Taosban bukkant fel. Az ottaniak közül tízegynéhányan ugyanazon a napon mentek panaszra az orvosaikhoz, a hatóságokhoz azzal, hogy valami különös zörejt hallanak. Az emberek mind azt mesélték, hogy pulzáló zaj-féleséget éreznek, amelynek forrását nem tudják lokalizálni. Meg voltak győződve arról, hogy valahol a távolban valamilyen nagy gépek dolgoznak, és azokat hallják.

Később annyival lett érdekesebb a dolog, hogy a taosi áldozatok mind gyakrabban hangoztatták: a hangokat voltaképpen mintha nem is a környezetükből hallanák - azért nem tudták megmutatni az irányt sem, ahonnan az állítólagos hangok érkeznek -, hanem egyenesen a fejükben keletkezik!

A legtöbb embernél néhány óra múlva véget ért a kellemetlen hatás, de ez csak a látszat volt - onnantól kezdve ők is, mások is folyamatosan hallották a lüktető hangot. Az orvosok megtettek mindent, hogy leküzdjék a sajátságos „járványt”. Hermetikusan elzárt helyiségekbe vitték a betegeket, volt, akinek a füleit zárták le, de a hatás nemhogy nem múlott el, hanem növekedett. A szigetelt helyiségekben lévők még erősebben hallották a zajt, és már nem is állították, hogy az a fülükön keresztül érkezik. Inkább azt nyilatkozták, hogy az agyukban keletkezik, onnan „hallják".

Hogy nem csak pár tíz emberről volt szó a hatezres közösségben, jelzi egy érdekes tény. Amikor a helyi lapban is megjelent erről egy cikk, akkor a hatás hirtelen kiszélesedett. Nem a cikk miatt kezdték sokan hallani a zajt, hanem már ők is hallották korábban, csak mindenki azt hitte, egyedül ő hallja, és félt, hogy ha előáll ezzel a panasszal, bolondnak nézik. Amint kiderült, hogy a városban van már ötven-hatvan ilyen ember, hirtelen kiderült, hogy másik kétszáz is hallja a zajt folyamatosan, éjjel és nappal!

A kutatók persze a dominóeffektust emlegették, vagyis egy ideig mégis úgy vélték, hogy „egy bolond százat csinál", azok is hallani vélik, akik valójában nem hallják. Mivel egzakt, tudományos módszerekkel nem lehetett megállapítani sem azt, mit hallanak az emberek, és a zajforrások keresése sem hozott eredményt, a tudósok tanácstalanul széttárták a kezüket.

Taosban az is megtörtént, hogy előre megbeszélt napon egyetlen órára a városban és környékén leállítottak minden gépet! De ettől a zaj az emberek fejében ugyanúgy szólt tovább. Vagyis annak okát nem a környéken kell keresni, értették meg a kutatók.

A dolog odáig fejlődött, hogy a szenvedő áldozatok még az Egyesült Államok kongresszusához, vagyis a parlamenthez is fordultak panaszukkal. Ahonnan csak nagy sokára, pontosabban 1997-ben kaptak választ. Egy újabb kutatás kiderítette, hogy valóban hallani Taos körül furcsa, monoton zajokat - de nem találták meg a forrását. A kutatók két csoportra oszlottak. Az egyik azt állította, az emberek az ismeretlen eredetű VLF, azaz nagyon alacsony frekvenciájú hangoktól szenvednek, amelyek 3-30 kilohertz értékűek. Egy-egy ilyen hanghullám hossza valahol a tíz és a száz kilométer (!) között van.

A másik csoport arra esküdött, hogy itt ELF-hullámokról van szó, amelyek csak 3 és 30 hertz közöttiek, viszont egy-egy hullámának hossza elérheti akár a tízezer kilométert is! Bármelyikről is volt szó, abban biztosak lehettek, hogy a hullámok áthatolnak a házak falán is, és elképzelhetetlen messzeségekbe juthatnak el.

A túlvilág suttogása

Természetesen az összeesküvés-elméletek hívei azonnal HAARP-ot kiáltottak, azaz az Egyesült Államok sarkköri vidékén, Alaszkában felépített, állítólag a Föld ionrétegeinek kutatásával foglalkozó katonai radarállomását hibáztatták. Mások azt is tudni vélték, hogy van ennek egy párja, a TACAMO, lehet, hogy az a ludas?

Közben azért másfelé is felbukkantak a titokzatos zajok, például Új-Zélandon is. Az aucklandi egyetem tanára, dr. Tom Moir fel is vette műszerekkel a zajt, és meghatározta a frekvenciáját: 56 hertzet mért.

Mint már oly sokszor, ismét felmerült az, hogy az USA még mindig folytatja a roppant károsnak bizonyult kísérleteit a tengeralattjárók hírközlésének megvalósításáért. Az említett TACAMO éppen ezt célozta; annak kutatói igen nagy hullámhosszokkal próbáltak üzeneteket, parancsokat adni a mélyen lemerült katonai tengeralattjáróknak. Sokak szerint ezek a hullámok okozták a tömeges delfin-és bálnapusztulásokat, mert ezekkel a rádióhullámokkal tönkretették a tengeri emlősök tájékozódási szerveit.

Egy másik professzor egy másik egyetemen kiderítette, hogy a zaj forrása a Michigan állambeli Zug szigeten működő villanytelep... Az ilyen áramgyárak értelemszerűen és köztudottan sok VLF-hullámot hoznak létre. Ám amikor a tudományos bizonyítás érdekében egy időre leállították a gyárat, a mind több szenvedő polgár nemhogy megkönnyebbült volna, inkább még erősebben hallotta a zavaró zajokat.

A következő években felvetődtek persze más elméletek is. Az egyik a régi, hidegháborús időket idézi, amikor is mindent az ellenségre lehetett fogni. Most is úgy vélték sokan, hogy orosz tengeralattjárók keltik ezeket a zajokat, szándékosan azért, hogy nyugtalanítsák és megbetegítsék a világ nyugati felén élőket. Mások az emberi fülben vélték megtalálni a gondok okozóját, „otoakusztikus sugárzásról" beszéltek. Ismét mások a hűtőládákat gyanúsították eme aljas hangok kibocsátásával, vagy az óceánok mélyének hozzánk felszűrődő hangjaival magyarázták a jelenséget.

Akadt kutató, aki a nagy jégmezők mozgását vádolta meg a hullámok kibocsátásával.Természetesen a dologból az ufójelenség sem maradhatott ki. Volt és van egy réteg, amely a Hum-jelenséget az idegenek földi tevékenységével magyarázza. Van, aki ellenséges tevékenységet vél felfedezni az ufonauták között, míg mások csak egy műszaki problémát látnak benne, amelynek mellékhatását egyes emberek érzik, a nagy többség pedig nem.

Arra emlékeztettek, hogy Taos igen közel van az 1947-es állítólagos ufóbaleset színhelyéhez, Roswellhez. De akadtak olyanok is, akik szerint a zörej nem más, mint a túlvilág suttogása (!], ami bizonyos körülmények között ide áthallatszik... Megint mások úgy vélték, hogy idegen civilizációk üzennek ezen a módon. Végső soron azonban senki sem tudott magyarázatot adni olyan alapvető kérdésekre, hogy miért csak a Föld egyes pontjain lép fel a jelenség, aztán megszűnik, hogy másutt jelentkezzen, és mitől függ, hogy mennyi ideig tart.

Az is nagyon zavaró volt, hogy ahonnan eltűnt, az ott élők megnyugodtak és élvezték a visszanyert nyugalmat. Csakhogy egy idő után ismét jelentkezett a kellemetlen hatás, és ez igen rosszul esett azoknak, akik korábban már fél évig vagy tovább voltak kénytelenek eltűrni a dolgot. Az pedig senkit sem nyugtat meg, hogy a tudomány emberei még most, bő fél évszázaddal a jelenség első feltűnése után sem tudnak mit kezdeni a dologgal, ráadásul nemhogy gyógymódot nem tudnak ajánlani, de halvány fogalmuk sincs arról, egyáltalán mivel is állunk szemben.   
A baj nem jár egyedül

Ahol csak feltűnik a ZAJ, és az emberek elkezdik felkeresni orvosaikat, nemegyszer szinte tömegesen, a jó tanács mindig az: túl sokat dolgoztak, pihentessék fáradt szervezetüket. Sajnos ez nem ilyen egyszerű, mert a hatás tartós fáradtságot, alvászavarokat, idegességet vált ki, ami hónapok alatt sem múlik el, pláne ha ezenközben a hang sem szűnik meg.

Egyes orvosi vizsgálatok, amelyek talán még nem kerültek be a szakmai lapokba, azt sugallják, hogy a zörej hatásai tartós változásokat okoznak az érintettek tudatában. Ezek a pszichés elváltozások pedig semmi jót sem jósolnak. De talán az a legrosszabb, hogy az emberek továbbra is ki vannak téve ilyen orvul érkező, ismeretlen eredetű, és feltehetően nagy károkat okozó hatásoknak.