Szörnyek vagy tengeralatjárók

1956-ban történt, hogy a Salamon-szigetekhez tartozó New Georgia sziget lakói egy furcsán mozgó objektumot pillantottak meg a parthoz közeledni. Hamarosan egy rozsdás tengeralattjáró futott fel az egyik öböl homokos strandjára.

A szigetlakók közül valaki felkapaszkodott a roncsra és kinyitotta a torony tetejét, ahol egy emberi csontvázat talált. Később beljebb merészkedtek, de azon az egy csontvázon kívül más, a legénység tagjainak sorsára utaló nyomot nem találtak. Később az odaérkező katonai szakértők a külső oldalon lévő, már lekopott, de még kibetűzhető felfestés alapján a vízi járművet az F-657-es számú amerikai tengeralattjáróval azonosították, amely 1945 tavaszán tűnt el.

A mai kor embereinek nem jelenthet különösebb problémát, egy ilyen, tengeren sodródó tárgy azonosítása. De vajon hogyan írtak le egy tengeralattjáróval való találkozást az ókori kommentátorok, vagy miként adták tovább az archaikus törzsek szóbeli hagyományát őrző mesélők?

Tutae-poroporo

Az új-zélandi maorik egyik legendájában felbukkan egy furcsa vízi szörny, melynek a neve: Tutae-poroporo. Ez a valami akkora volt, mint egy bálna, de sem bálnához, sem cápához nem hasonlított Azt tartották róla, hogy valójában egy taniwha (szellem) volt. Felfelé úszott a folyón, és egy mély medencében alakította ki az otthonát Egyetlen csónak sem jutott át rejtekhelyén, mert a Tutae-poroporo feljött a mélyből, és elnyelte az utasokat.

Végül az egész környék elnéptelenedett Ekkor Aokehu, a híres taniwha-ölő, készített egy olyan nagy és jól záródó ládát, amelyben elfért ő maga a fegyvereivel együtt. Amikor a láda készen volt, Aokehu elhelyezkedett benne, majd társai a ládát beledobták a folyóba, pont ott, ahol a Tutae lakott. A Tutae elnyelte a ládát, és a folyó fenekére ereszkedett. Ekkor Aokehu elfűrészelte a ládát, s belülről megtámadta a taniwha testét. A taniwha oldalára fordult és elpusztult. Az emberek kihúzták a partra, felnyitották a testét, és kiszabadították Aokehut Mindezek után kihordták a szörnyből a hullákat és méltó módon eltemették őket

Ez a történetet 1961-ben jelent A. Reed Maoriföld mítoszai és legendái című művében. Néhány évvel később, mintha a legendában szereplő Tutae-poroporo elevenedett volna meg újra, titokzatos, úszó tárgyak bukkantak fel a vízből az új-zélandi partok közelében. 1965. január 12-én, egy kis repülő pilótája furcsa tárgyat pillantott meg Hellensville városka mellett, a folyó torkolatánál épült kikötő sekély vizében. Alacsonyabbra ereszkedett, hogy közelebbről megnézze azt a valamit, melyről először azt hitte, hogy egy szürkésfehér bálna. Amikor közelebbről megnézte, úgy látta, hogy valamiféle fémszerkezet lehet. Fémes színű, áramvonalas és szimmetrikus teste volt, melyen semmiféle kidomborodást vagy szereléket nem látott A test közepe táján mintha egy nyílásfedél nyomai látszottak volna, mégsem tűnt közönséges tengeralattjárónak. A pilóta harminc méteresre becsülte a hosszát, legnagyobb szélességét pedig öt méterre. Nem feküdhetett tíz méternél mélyebben, mert jól ki lehetett venni az alakját A tengerészeti hatóságok álláspontja szerint nem lehetett tengeralattjáró, mert az a folyó torkolatába nem tudott volna bejutni. Hasonló vízi járművet figyeltek meg 1965 novemberében Új-Zéland déli részén, a Bugged-szigetektől néhány száz méterre. Két halász azt állította, hogy a hajójuktól háromszáz méternyire emelkedett ki a tengerből. Elvékonyodó alakja körülbelül három méterre állt ki a vízből. Sem periszkópot, sem más hagyományos szerkezetet nem láttak rajta. Néhány másodperc után a víz örvényleni kezdett, és a dolog eltűnt. A hivatalos álláspont szerint nem valószínű, hogy egy idegen hatalom tengeralattjárója volt, mert az a tengerrész tele van sziklákkal, és öngyilkos vállalkozás lett volna arra hajózni. Az említett idegen hatalmon természetesen, még ha azt nem is mondták ki, a Szovjetuniót értették.


Bizonyára sokaknak feltűnik az új-zélandi legenda és a Bibliában olvasható, Jónás prófétáról szóló történet hasonlósága.

Az a bizonyos nagy hal

„Mivel az a célom, hogy megírjam népemnek egészen hiteles történetét, szükségesnek tartom, hogy mindent felemlítsek, amit a héberek könyveiben erről a prófétáról olvastam" - írta bevetőként Josephus Flavius A zsidók története című művének Jónás prófétáról szóló fejezete elé.

Jónást állítólag lenyelte egy cethal, s három nap és három éjjel után elevenen kidobta a Fekete-tenger partján, és a haja szála sem görbült meg. Miután Istenhez imádkozott bűne bocsánatáért, elment Ninive városába.

Mint az Flavius munkájából kiderül, ez az eset Jeroboám király uralkodása alatt történt a Kr.e. VIII. században.Az a bizonyos „cethal" szó sokak szerint csak fordítási hiba. A legrégebbi szövegekben használat kifejezés nem csak cethalnak, hanem egyszerűen nagy halnak is olvasható.

A Josephus Flavius által leírtak kiegészítik a bibliai történetet, ugyanis kiderül belőle, hogy a próféta mindössze három nap alatt jutott el Joppéból, a mai Jaffa városából a Fekete-tenger partvidékére. A Jónás könyvében található cethalhoz hasonló lények a Közel-Kelettől távol élő népek elbeszéléseiben is fel-felbukkannak.

Afrikában, a Ghánában élő, tsi nyelvet beszélő népeknek van egy „istenségük” akit Bonsahnunak hívnak. A bonsu szó bálnát jelent, az ahnu szó jelentése pedig „száj”. Ebből a két szóból ered az istenség neve, melynek jelentése: „az emberek elnyelője"

Az észak-amerikai tlingit indiánok elbeszélésében, Holló, a törzs mitikus őse, elnyelette magát egy cethallal. Elhelyezkedett a gyomrában és tüzet gyújtott A cethal arra kérte, hogy ne sértse meg a szívét Holló azonban addig csipkedte a cethal szívét, míg az elpusztult. A cet szája azonban szorosan be volt zárva, és Holló nem tudta, hogyan meneküljön ki a testéből. Szerencséjére a cethal partra sodródott, ahol az emberek nekiláttak, hogy lefejtsék a zsírját. Mikor az egyik ember mélyebben belevágott a hal testébe, Holló meglátta a hasadékot és kimászott.

A nevettee indiánok úgy tudják, hogy egyik hősüket, Tlesagylát elnyelte egy cethal, de ő belülről megölte a halat, és kijött a gyomrából. A hős neve azt jelenti, hogy „fénycsináló". Egy melanéziai történetben Kamakayut elnyelte egy nagy hal, és úszott vele valamerre az ismeretlenbe. A hős azonban szétvágta a hal gyomrát, kimászott a résen és a tengerbe vetette magát. Rövidesen nagy fényesség támadt, azt látta, hogy közvetlenül mellette felkelt egy másik nap a tengerből.

E két utóbbi legendában a nagy hal pusztulását ismeretlen, váratlanul megjelenő fény-jelenség kíséri. Mi történhetett? Mintha a leírások valamiféle robbanásra utalnának. A tengerből felbukkanó másik nap képe bennünk az atomrobbanás látványát idézi fel. Ebben az esetben úgy tűnik, mintha valamilyen nukleáris meghajtású hajó pusztulásáról lenne szó.

Gyakori motívum az is, hogy a hős tüzet rak a hal gyomrában, és azzal öli meg az állatot. A hal a legtöbb történetben beszélni is tud. Könyörög a hősnek, hogy oltsa el tüzet, vagy kímélje meg az életét.
Még sok hasonló beszámolót találhatunk, melyekben közös, hogy a hőssel együtt kiszabadultak mindazok „akiket a hal elnyelt”, vagyis akik addig a hal gyomrában voltak.

A trójai eset

A görög mitológia legősibb, talán Föníciából származó rétegeiből ránk marad elbeszélésének hőse Héraklész, akit Laomedon, Trója alapítója fogadott fel, hogy védje meg városát. Tróját a főisten, Zeusz parancsára az istenek építették. Segítségükért Laomedon jutalmul nekik ígérte a csodálatos lovakat, melyeket a főistentöl kapott. ígéretét nem tartotta be, sőt még sértegette, és meg is fenyegette őket, hogy összekötözi kezüket, lábukat, levágja fülüket és eladja őket rabszolgának. Így Poszeidónt és Apollónt annyira magára haragította, hogy az istenek bosszút forraltak ellene. Apollón döghalált küldött a városra, Poszeidón pedig földrengést támasztott és egy hatalmas tengeri szörnyet küldött Trója partjaihoz. Ekkor Laomedon, hogy a város megmentse, felfogadta Héraklészt, akinek fizetségképpen odaígérte a lovakat. A trójaiak Pallasz Athéné segítségével egy sáncot emeltek, amely mögé Héraklész elrejtőzhetett. Mikor a szörny a parthoz közelített, a hős beleugrott a száján át odabent három napig küzdött, mire sikerült megölnie. Mire az elpusztult a rémség száján kimászott, teljesen megkopaszodott, minden haja szála kihullott. Laomedon persze őt is becsapta, nem kapta meg a csodálatos lovakat. Mielőtt elhajózott volna, még megfenyegette a királyt, hogy visszatér és megöli. Héraklész sereget toborzott, és hat hajóból álló flottájával megjelent Trója előtt. Megrohanták és feldúlták a várost. Laomedont megölték, és fiait is egy kivételével lemészárolták. Az egyetlen életben maradt fiúból lett később, Priamosz néven, Trója utolsó királya.



Curtius Rufus Nagy Sándor életéről írt könyvében említést tesz egy Türosz ostrománál történt csodás eseményről: „Egyszerre csak egy irgalmatlan nagy tengeri szörny bukkant föl a habok közül, és irdatlan testével a makedónok emelte móló felé tartott. Mindkét oldalról láthatták, amint a habokat szántva kiemelkedik a vízből. Aztán a hídfőnél újból a tengerbe merült, és hol magasra szökellt a habok közül, hol meg a keresztülcsapó hullámtaréjok mögé rejtőzött, végül is a városfalaktól nem messze eltűnt a vízben. Mindkét fél örömmel szemlélte a szörnyet. A makedónok úgy vélekedtek, hogy megmutatta, miképpen építsék tovább az ostromművet; a türosziak meg azt hitték, hogy a tenger háborgatását megtorló Neptomus nyelte el a szörnyet, s persze hamarosan lerombolja a mólót"


Eltitkolt ismeretek

Felmerül annak lehetősége, hogy ezekről a járművekről néhányan talán többet is tudtak annál, mint amennyi abban az időben a nyilvánosság elé került.

A későbbiekben, a középkor folyamán több írásmű is említ tengeralattjáró szerkezeteket. Egy ismeretlen német szerző eposzában, a Salman és Morolfban, melyet szerzetesek másoltak le egy kódexbe 1190-ben, a főhős, Morolf egy bőrcsónakot épített, melynek segítségével alámerült a tengerfenékre, és így kereket oldott az őt üldöző hajók elől. Morolf két hetet töltött a tenger alatt, miközben a levegőt egy hosszú csövön át kapta a felszínről. A következő sorokról első pillanatban azt gondolhatnánk, hogy Verne Gyula írt őket a XIX. század végén. De nem! Ezeket a gondolatokat hatszáz évvel korábban, 1270-ben jegyezte le egy ferences rendi szerzetes, Roger Bacon, akinek többek között a puskapor, a szemüveg és a távcső feltalálását is tulajdonítják:„Hajózó gépek készíthetők, hatalmas folyami és tengeri hajók. Ezek evezők nélkül haladnak, egyetlen ember jobban elkormányozhatja őket, minta mostaniakat a teljes legénységük... Lesznek majd kocsik is, melyek lovak nélkül mozognak, óriási sebességgel.Repülő szerkezetek is készíthetők. Egy ember ül majd a közepén, és úgy irányít valamit, ami csapkodásra készteti a gép mesterséges szárnyait. Építhetünk gépet víz alatti utazáshoz, tengerekre és folyókra. Ez az emberek veszélyeztetése nélkül merül le a fenékre. Nagy Sándor használt ilyen eszközt, ahogy azt Ethicustól, a csillagásztól tudjuk.Bacon mindezek után még hozzátette: „Ilyen szerkezeteket készítettek régen, és készítenek napjainkban is..."  
 
Elveszett atom-tengeralattjárók

Nem csak az elpusztult halból feltörő gombafelhő látványa idézi egy atommeghajtású hajó katasztrófáját.A világ számos részén felbukkanó történetek gyakran ismétlődő mozzanata az is, hogy a halból kiszabadult hősnek kihullott a haja. Ez pedig egyértelműen sugárzásra utaló jel. Napjainkig jó néhány atom-tengeralattjáró tűnt el a tengereken; közülük több is rejtélyes, megmagyarázhatatlan módon.A statisztikákból kiderül, hogy mind ez ideig az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetéből kettő,
a hajdani szovjet, most már orosz haditengerészetéből pedig hat nukleáris meghajtású tengeralattjáró nyugszik valahol a tengerben. Az biztosan tudható, hogy az orosz hajók közül kettő nukleáris töltetű fegyverekkel is fel volt fegyverezve. Ezeken kívül az is ismert, hogy egy régi típusú, dizel-elektromos meghajtású, de nukleáris töltettel felszerelt ballisztikus rakétákat hordozó szovjet tengeralattjáró is elsüllyedt valahol az óceánon.