A világ legnagyobb katasztrófái I.
Barringer-kráter(kb. Krisztus előtt 50 000)
Az amerikai Arizona-sivatag kellős közepén, nem messze Winslow városától találunk egy tölcsér alakú krátert, melynek átmérője 1280, mélysége 175 méter. Neve Barringer-, vagy Meteor-kráter.A Barringer-kráter kb. 50 000 évvel ezelőtt jött létre, amikor egy nagyobb meteorit - a világűrből származó kőzetdarab - becsapódott itt a Föld felszínébe. A becsapódó meteorit súlya körülbelül 900 000 tonna lehetett, átmérője pedig valószínűleg megütötte a 100 métert. A becsapódás ereje akkora volt, hogy 40 méternyire megemelte a talajt a környező sivatag szintjéhez képest.
A legtöbb meteorit feldarabolódik vagy kigyullad, amikor a Föld légkörének ellenállásába ütközik. A tudósok számításai szerint ez a darab olyan hatalmas volt, és akkora sebességgel mozgott, hogy a Föld légköre alig tompította a becsapódás sebességét, és felaprítani sem tudta a meteoritot. A becsapódás során a meteorit felrobbant, kőzáporral öntve el a környező területet. Ezekből a kőzetdarabokból sokat megtaláltak és azonosítottak, ám a kráter belsejében folyó ásatások során nem bukkantak nagyobb mennyiségű meteoritdarabra. A tudósok épp ezért a meteorit méretét a kráter méretéből származó becslések alapján állapították meg.
A Barringer-kráter csupán 96 kilométerre található az Arizona állambeli Holrooktól, ahol 1912-én újabb nevezetes meteoritbecsapódás történt. A helybéliek arra lettek figyelmesek, hogy apró kövek esnek alá az égből. Összesen 14 000 tonna ilyen követ sikerült eddig összegyűjteni.
L’Aigle-i meteoritzápor(1803)
1803. április 26-án a Párizstól kb. 160 kilométernyire északra fekvő észak-francia település lakói L’Aigle-ben viharra lettek figyelmesek. Ám nem szokványos viharral találták szembe magukat. Egy 13 kilométer hosszan húzódó meteoritzáporba került a település.A kövek súlya hét gramm és kilenc kilogramm között mozgott. Senki sem sérült vagy halt meg a záporban, ám a falusiak számára rémítő élmény volt. A zápor fényes nappal özönlötte el a falut, ezért sok szemtanúja volt. Sokan számoltak be arról, hogy mielőtt megkezdődött volna a kőzápor, hatalmas dörrenésre lettek figyelmesek, és sugárzó fényt láttak az égen. Mások, akik felvették a lezuhant köveket, beszámoltak róla, hogy azok még forrók voltak.
A francia fizikus. Jean Baptist Biot (1774-1862) vezette az esettel kapcsolatos nyomozást. Szerkezetanalízist végzett a lezuhant köveknél. Arra a megállapításra jutott, hogy a világűrből származó szilárd kőzetdarabokkal áll szemben. Egészen addig a tudósok nem hittek abban, hogy kőzet kerülhet a világűrből földünkre.
A L'Aigle-i eset óta több meteoritzáporról is beszámoltak már. A legnagyobb meteoritzáport 1912-ben, az Arizona állambeli Holbrookban jegyezték fel. A kövek többsége nagyon apró volt, és szőlőmagra emlékeztető alakot formált. Mindegyiknek fekete volt a kérge, mivel az atmoszférán keresztül megtett útjuk során megégtek.
Tunguska tűzgolyó(1908)
Pontosan senki sem tudná megmondani, mi történt az égen Szibéria Tunguska körzetében 1908. június 30-ának hajnalán, azzal mindenesetre tisztában vagyunk. hogy akkora becsapódást okozott, mint egy atombomba felrobbantása. Ez volt a modern idők legrombolóbb természeti katasztrófája. Senki sem látta magát a robbanást, és kráter sem maradt a nyomában. A közép-szibériai Tunguska körzet nem messze fekszik az Északi-sarkkörtől, és csaknem teljesen lakatlan, ezért nem voltak emberi áldozatok, annak ellenére, hogy nagyon sok rénszarvas elpusztult.
A legkézenfekvőbb magyarázata az lenne a tunguskai tűzgolyójelenségnek, hogy egy kisebb meteorit, behatolván a Föld légkörébe, darabjaira robbant, még magasan a felszín fölött. A robbanás ereje a meteorit szilárd alkotóelemeit apró darabokra szaggatta. Ezek egy részét később kimutatták a talajban. Hatalmas károkat okozott a meteorit a környező erdőkben. Több ezer fának hántotta le a kérgét, és döntötte ki a fákat a szélrózsa minden irányába.A tűzgolyó okozta károk nyomai mind a mai napig láthatók.
Hatalmas szerencse, hogy a becsapódás épp ezen a helyen történt. Egy hasonló esemény valamely sűrűn lakott városban több ezer ember életét oltotta volna ki azonnal.
Hasonló, bár valamivel kisebb erősségű esemény következett be ugyancsak Szibériában 1947-ben. Egy, a Vlagyivosztok közelében, a légkör középsó részéig behatoló meteorit robbant fel ekkor is. A tudósok vizsgálatai kimutatták, hogy hatalmas, a meteoritből származó kőzetdarabok fúródtak a helyszín közelében a talajba.
A lisszaboni földrengés(1755)
1755. november 1-jén hatalmas földrengés rázta meg egész Európát. Akkora volt az ereje, hogy a szárazföld belsejében a tavak kiemelkedtek a medrükből. Ám ez még mind semmi volt ahhoz a romboláshoz képest, amelyet a földrengés epicentruma közelében vitt végbe.
A portugál város, Lisszabon termékeny kikötő- és virágzó kereskedelmi központ volt ebben az időben. A földrengés epicentruma az Atlanti-óceán talapzata alatt volt a várostól nyugatra. Semmi előjele nem volt a készülődő katasztrófának, amikor a lisszaboniak egyszerre csak hatalmas rázkódásokat éreztek, egyiket a másik után. A város épületei romba dőltek, tűz ütött ki, tovább fokozva a földrengés okozta károkat, újabb áldozatokat követelve.
Ekkor jött a legrosszabb. A víz alatti rengések szökőárt okoztak, ez összetörte a kikötőben horgonyzó hajókat, és elöntötte a várost.Nagy valószínűséggel a 60 000 áldozat jó része a földrengést követő hatalmas szökőárban fulladt meg.A portugál Lisszabon város elegáns, magas épületeinek csupán egy töredéke vészelte át az 1755-ös nagy földrengést. Számos ember vesztette életét a rájuk omlott épületek alatt.
A lisszaboni földrengés hatósára jutott arra az elhatározásra az angol geológus, John Michell, hogy a történelem során először tanulmányozni kezdi a földrengéseket. Ő jött rá arra, hogy a földrengést a földkéregben tovaterjedő hullámok okozzák. Michell volt a szeizmológia tudományának megalapozója, létrehozva ezzel a földrajztudomány földrengésekkel foglalkozó ágát.
Az amerikai Arizona-sivatag kellős közepén, nem messze Winslow városától találunk egy tölcsér alakú krátert, melynek átmérője 1280, mélysége 175 méter. Neve Barringer-, vagy Meteor-kráter.A Barringer-kráter kb. 50 000 évvel ezelőtt jött létre, amikor egy nagyobb meteorit - a világűrből származó kőzetdarab - becsapódott itt a Föld felszínébe. A becsapódó meteorit súlya körülbelül 900 000 tonna lehetett, átmérője pedig valószínűleg megütötte a 100 métert. A becsapódás ereje akkora volt, hogy 40 méternyire megemelte a talajt a környező sivatag szintjéhez képest.
A legtöbb meteorit feldarabolódik vagy kigyullad, amikor a Föld légkörének ellenállásába ütközik. A tudósok számításai szerint ez a darab olyan hatalmas volt, és akkora sebességgel mozgott, hogy a Föld légköre alig tompította a becsapódás sebességét, és felaprítani sem tudta a meteoritot. A becsapódás során a meteorit felrobbant, kőzáporral öntve el a környező területet. Ezekből a kőzetdarabokból sokat megtaláltak és azonosítottak, ám a kráter belsejében folyó ásatások során nem bukkantak nagyobb mennyiségű meteoritdarabra. A tudósok épp ezért a meteorit méretét a kráter méretéből származó becslések alapján állapították meg.
A Barringer-kráter csupán 96 kilométerre található az Arizona állambeli Holrooktól, ahol 1912-én újabb nevezetes meteoritbecsapódás történt. A helybéliek arra lettek figyelmesek, hogy apró kövek esnek alá az égből. Összesen 14 000 tonna ilyen követ sikerült eddig összegyűjteni.
L’Aigle-i meteoritzápor(1803)
1803. április 26-án a Párizstól kb. 160 kilométernyire északra fekvő észak-francia település lakói L’Aigle-ben viharra lettek figyelmesek. Ám nem szokványos viharral találták szembe magukat. Egy 13 kilométer hosszan húzódó meteoritzáporba került a település.A kövek súlya hét gramm és kilenc kilogramm között mozgott. Senki sem sérült vagy halt meg a záporban, ám a falusiak számára rémítő élmény volt. A zápor fényes nappal özönlötte el a falut, ezért sok szemtanúja volt. Sokan számoltak be arról, hogy mielőtt megkezdődött volna a kőzápor, hatalmas dörrenésre lettek figyelmesek, és sugárzó fényt láttak az égen. Mások, akik felvették a lezuhant köveket, beszámoltak róla, hogy azok még forrók voltak.
A francia fizikus. Jean Baptist Biot (1774-1862) vezette az esettel kapcsolatos nyomozást. Szerkezetanalízist végzett a lezuhant köveknél. Arra a megállapításra jutott, hogy a világűrből származó szilárd kőzetdarabokkal áll szemben. Egészen addig a tudósok nem hittek abban, hogy kőzet kerülhet a világűrből földünkre.
A L'Aigle-i eset óta több meteoritzáporról is beszámoltak már. A legnagyobb meteoritzáport 1912-ben, az Arizona állambeli Holbrookban jegyezték fel. A kövek többsége nagyon apró volt, és szőlőmagra emlékeztető alakot formált. Mindegyiknek fekete volt a kérge, mivel az atmoszférán keresztül megtett útjuk során megégtek.
Tunguska tűzgolyó(1908)
Pontosan senki sem tudná megmondani, mi történt az égen Szibéria Tunguska körzetében 1908. június 30-ának hajnalán, azzal mindenesetre tisztában vagyunk. hogy akkora becsapódást okozott, mint egy atombomba felrobbantása. Ez volt a modern idők legrombolóbb természeti katasztrófája. Senki sem látta magát a robbanást, és kráter sem maradt a nyomában. A közép-szibériai Tunguska körzet nem messze fekszik az Északi-sarkkörtől, és csaknem teljesen lakatlan, ezért nem voltak emberi áldozatok, annak ellenére, hogy nagyon sok rénszarvas elpusztult.
A legkézenfekvőbb magyarázata az lenne a tunguskai tűzgolyójelenségnek, hogy egy kisebb meteorit, behatolván a Föld légkörébe, darabjaira robbant, még magasan a felszín fölött. A robbanás ereje a meteorit szilárd alkotóelemeit apró darabokra szaggatta. Ezek egy részét később kimutatták a talajban. Hatalmas károkat okozott a meteorit a környező erdőkben. Több ezer fának hántotta le a kérgét, és döntötte ki a fákat a szélrózsa minden irányába.A tűzgolyó okozta károk nyomai mind a mai napig láthatók.
Hatalmas szerencse, hogy a becsapódás épp ezen a helyen történt. Egy hasonló esemény valamely sűrűn lakott városban több ezer ember életét oltotta volna ki azonnal.
Hasonló, bár valamivel kisebb erősségű esemény következett be ugyancsak Szibériában 1947-ben. Egy, a Vlagyivosztok közelében, a légkör középsó részéig behatoló meteorit robbant fel ekkor is. A tudósok vizsgálatai kimutatták, hogy hatalmas, a meteoritből származó kőzetdarabok fúródtak a helyszín közelében a talajba.
A lisszaboni földrengés(1755)
1755. november 1-jén hatalmas földrengés rázta meg egész Európát. Akkora volt az ereje, hogy a szárazföld belsejében a tavak kiemelkedtek a medrükből. Ám ez még mind semmi volt ahhoz a romboláshoz képest, amelyet a földrengés epicentruma közelében vitt végbe.
A portugál város, Lisszabon termékeny kikötő- és virágzó kereskedelmi központ volt ebben az időben. A földrengés epicentruma az Atlanti-óceán talapzata alatt volt a várostól nyugatra. Semmi előjele nem volt a készülődő katasztrófának, amikor a lisszaboniak egyszerre csak hatalmas rázkódásokat éreztek, egyiket a másik után. A város épületei romba dőltek, tűz ütött ki, tovább fokozva a földrengés okozta károkat, újabb áldozatokat követelve.
Ekkor jött a legrosszabb. A víz alatti rengések szökőárt okoztak, ez összetörte a kikötőben horgonyzó hajókat, és elöntötte a várost.Nagy valószínűséggel a 60 000 áldozat jó része a földrengést követő hatalmas szökőárban fulladt meg.A portugál Lisszabon város elegáns, magas épületeinek csupán egy töredéke vészelte át az 1755-ös nagy földrengést. Számos ember vesztette életét a rájuk omlott épületek alatt.
A lisszaboni földrengés hatósára jutott arra az elhatározásra az angol geológus, John Michell, hogy a történelem során először tanulmányozni kezdi a földrengéseket. Ő jött rá arra, hogy a földrengést a földkéregben tovaterjedő hullámok okozzák. Michell volt a szeizmológia tudományának megalapozója, létrehozva ezzel a földrajztudomány földrengésekkel foglalkozó ágát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése