2015. október 11., vasárnap

Támadás a Fehér Ház ellen-Akik célba vették az elnöki rezidenciát


Lassan már nem telik el egyetlen hónap sem úgy, hogy valaki ne akarna behatolni a Fehér Házba. Legutóbb április 19-én éjjel mászott át egy férfi az elnöki rezidencia kerítésén, és egy gyanús csomagot vitt. A behatolót, az 54 éves kaliforniai Jerome R. Huntot az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyenruhás őrei azonnal őrizetbe vették.
Ám amíg Hunt feltehetően csak egy ártatlan elmebeteg volt, akadtak olyanok, akik korántsem bizonyultak őrültnek.

Az elmúlt 50 évben több mint harminc alkalommal hatoltak be a Fehér Ház területére illetéktelenek, és olyanok is akadtak, akik magába az épületbe is bejutottak.

Az akciófilmekben látottakkal ellentétben azonban mindig magányos behatolókkal kellett szembe nézni az Elnöki Hivatal biztonságáért fellelős Secret Service embereinek. Ám ők sohasem tudhatják, hogy épp egy szellemileg labilis, kábítószeres alakkal,  feltűnési vágytól fűtött személlyel, vagy valódi veszélyt fenyegető  támadóval, netán egyszerű politikai aktivistával, egy ártatlan tüntetővel állnak-e szemben.
 

A hetvenes évek elején egy 20 éves amerikai fiatalember, Robert K. Preston álma az volt, hogy egy nap katonai helikopter vezetőjeként harcolhasson Vietnamban. Fel is vették a hadsereg kiképzési alakulatához, de a vietnami csapatkivonás már megkezdődött, így pilótákra már nem volt szükség olyan nagy számban. Ráadásul az ambiciózus fiatalember megbukott a műszeres repülés vizsgán. Preston azonban be akarta bizonyítani, hogy márpedig ő kiváló pilóta. 1974. február 17-én éjjel egy órakor a marylandi Fort Meade támaszponton beült a  reggeli repülésre előkészített,tankolt UH-1 -esek egyikébe, és felszállt vele. Néhány percet töltött a bázis fölött, majd elindult Washington felé. Meglehetősen különös útvonalon, hihetetlenül alacsonyan repülve haladt, és többször le is szállt, többek közt egy autóparkolóban. Amikor egy rendőr, felfigyelve a gépre, feléje indult a kocsijával, Preston közelében, egyértelműen állítják, hogy a pilóta remekül bánt a gépével. Ami még elképesztőbb volt: az UH-1-es háborítatlanul kelt át a Baltimore-Washington nemzetközi repülőtér légterén, majd a férfi, miután a tanúk szerint tökéletes technikával vezette a gépet villanyvezetékek és a fák között, megérkezett a szövetségi fővárosba. A Fehér Ház őrizetére kirendelt erők a szabályzatuk szerint addig nem lőhettek semmiféle repülő szerkezetre, amíg annak lezuhanása veszélyeztette volna mások testi épségét.Ekkor rendőrségi helikopter tűnt fel, hogy leszállásra kényszerítsék.A légi fogócska a Washington emlékmű körül folytatódott, majd visszatértek a Fehér Házhoz, ahol Preston leereszkedett az épület mellett, és a fű fölött lebegett egy-két méter magasan. Miközben az üldöző helikopter elrepült fölötte, hogy letörte az antennáját. Ekkor különös légi üldözés vette kezdetét a város fölött, miközben az egyik helikoptert sikerült is leráznia magáról. Az üldöző pilóták később szintén megerősítették, hogy Preston kiválóan bánt a gépével így Preston hat teljes percen át lebegett az épület fölött. Preston ekkor döntött úgy, hogy eleget mutatott a tudásából az Egyesült Államok elnökének. Letette a gépet, és megadta magát. Richard Nixon azonban Floridában tartózkodott, így csak később értesült a vakmerő fiatalember repüléséről. Prestont őrizetbe vették, és átadták a katonai igazságszolgáltatásnak. Miután megállapították, hogy tökéletesen beszámítható, a katonai bíróság egy év börtönre ítélték. Miután szabadult, gyakorlatilag eltűnt a világ szeme elől.


Alig egy héttel Preston mutatványa után a 44 éves tönkrement pennsylvaniai kereskedő, Sámuel J. Byck úgy döntött, hogy az ő csődjéért az elnök a felelős, és elhatározta, hogy eltérít egy utasszállító repülőgépet és nekivezeti a Fehér Háznak. Ugye milyen ismerős' Gondoljunk csak 2001. szeptember 11-ére, az United Airlines 93-as esetére!1974. február 22-én Byck egy lopott revolverrel és egy házilag összeállított bombával felfegyverkezve a Baltimore-Washington nemzetközi repülőtéren megrohamozta a Delta Airlines 523-as járatát Megölt egy rendőrt és egy pilótát, majd amikor egy másik rendőr bejutott a gépbe és rálőtt, maga ellen fordította a fegyvert, és fejbe lőtte magát. Mivel tervét, hogy meg akarja ölni az elnököt, valamint ezzel kapcsolatos gondolatait gondosan magnóra mondta, kiderült, hogy az ötletet Preston néhány nappal korábbi helikopteres behatolásától kölcsönözte.

10 évvel később a 38 éves, csődbe jutott, lelkileg instabil, munkanélküli veterán, Frank Eugene Corder tervezett kamikaze akciót a Fehér Ház ellen. A drogrehabilitációból nemrégiben szabadult Corder 1994. szeptember 11-én ittasan és bekábítószerezve a marylandi Aldino repülőtérről ellopott egy Cessna 150 típusú kisrepülő-gépet, amelyet a Fehér Háznak irányított. A kis gépet nem tudták megállítani, és az valamivel éjfél után az elnök hálószobája alatti fa lobkoronáját áttörve a Fehér Ház falának csapódott. A támadás egyetlen áldozata maga Corder volt. Az elnöki család különféle belső felújítási munkák miatt aznap az elnöki vendégházban éjszakázott.

Magányos támadók

A Fehér Ház minden bizonnyal egyik legveszélyesebb, vagy legőrültebb(?) támadója Francisco Martin Duran volt, aki 1994. október 29-én az Északi Gyep kerítése előtt nézelődő turisták között elvegyülve, hirtelen elővett a hosszú ballon kabátja alól egy kínai gyártmányú 7,62-es SKS félautomata fegyvert, és több sorozatot, összesen 29 lövést adott le a Fehér Ház előtt álló öltönyös alakokra, mert ahogy azt az egyik szemtanú később megjegyezte, Duran azt hitte, az egyik illető Bill Clinton elnök. Mire a titkosszolgálat tisztjei és a rendőrök akciót indíthattak volna, a kerítés mentén ácsorgó turisták közül három bátor férfi, Harry Rakosky, Ken Davis, és Robert Haines rávetette magát felfegyverzett merénylőre,akit később az elnök elleni merénylet és tiltott fegyverviselés miatt 40 év börtönre ítéltek. A legkülönösebb incidens azonban Oscar R. Ortega-Hemandez nevéhez fűződik, aki 2011. november 11-én úgy adott le több mint 700 méterről (!) lövéseket az épületre, hogy négy napon át nem vették észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. A lövéseket ugyan hallották az ügynökök, de a golyónyomokat csak a takarító személyzet fedezte fel.

Az egyik lövedék átütötte a Fehér Ház második emeleti nappalijának ablakát is, de a mögötte lévő golyóálló üvegen nem tudott áthatolni. Az incidens idején az Obama családból csak az elnök kisebbik lánya, Sasha, és a first lady édesanyja tartózkodott az épületben.Ortega 25 évi börtönbüntetést kapott.

2014. szeptember 19-én a 42 éves Omar J. Gonzalez zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával egyszemélyes támadást hajtott végre az épület ellen. Miután átugrotta a kerítést, végigfutott a gyepen, berohant az északi oszlopcsarnok nyitott ajtaján, ahol szó szerint legyűrte az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld Terem előtt elfutva eljutott az ünnepségek helyszínéül szolgáló, 24 méter hosszú Keleti Terembe, ahol az ügynököknek végül sikerült feltartóztatni őt.

Mint kiderült, a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint. Gonzálezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kellett volna tenniük, így tettével a férfi beírta magát a történelembe azon közé a kevesek közé, akik sikeresen behatoltak a Fehér Házba. Ez korábban csak Michael Winter-nek (1912. április 13.) Robert Lufidnak (1985. január 20.) valamint az indiai miniszterelnök, Manmohan Szingh tiszteletére rendezett állami vacsorán illetéktelenül megjelent és egészen Obama elnökig eljutó Michaele Salaidnak és Tareq Salahinak sikerült. (2009. november 24.) Washingtonban még most is keresik a felelősöket, és az, hogy meg is fogják találni őket, abból a fejhullásból is sejthető, amely a Secret Service-nél bekövetkezett, miután Gonzalez bejutott a Fehér Házba.

Postás landolt a Capitolium előtt
Idén áprilisában nagy botrányt kavart Washingtonban, hogy egy floridai vidéki postás, Doug Hughes az amerikai kampányfinanszírozás korruptsága elleni tiltakozása jeléül egyszemélyes girokopterrel
(nyitott, a helikopterre hasonlító repülő eszköz) leszállt a kongresszus épületének nyugati pázsitjára, hogy azonos szövegezésű tiltakozó leveleit személyesen adja át az 535 szövetségi törvényhozónak, egyet-egyet minden szenátornak és képviselőnek. Mivel a kongresszus és az amerikai kormányzati épületek környéke repüléstilalmi övezet és Washington légterébe berepülni csak külön engedéllyel szabad, most áll a bál Washingtonban, mivel Hughes érkezését az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) egyáltalán nem vette észre, és nem tudott róla a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA), a zárt légtérbe való belépés engedélyezője sem. Pedig Hughes két és fél éven át készült a küldetésére, korábban kihallgatta őt az amerikai elnök biztonságáért felelős Secret Service, mivel szándékát előre jelezte. A postás azt állította, hogy akciójáról előre levelet írt Barack Obamának, és értesítette róla a hatóságokat is, sőt felszállása előtt még sajtónyilatkozatot is adott.