Akaratlan időutazók
Az utóbbi 150 évben legalább 200 olyan eset történt, amikor emberek véletlenül „átcsúsztak" egyik időből a másikba. Tudunk két olyan, bizonyítható esetről is, amikor egy- egy jövőből jött időutas került a földi hatóságok markába; az egyik a néhai Szovjetunióban történt 1946-han, a másik 2003-ban az Egyesült Államokban .Az idő szövete talán nem olyan sűrű és erős, mint hisszük. Mi van, ha
valaki időutazás részese lesz, pedig ilyesmi eszébe sem jutott? Mi van,
ha „belesik egy időlyukba", és eltűnik ebből a világból? Hová kerül, mi
lesz vele? Kérdések, amelyekre (még) nincs válasz. Ám az eset, ami most következik, több mint árulkodó.
Kalóztámadás 1983-ban
1983. július 12-án a Millena teherhajó az Indiai-óceánon viharba került, elromlott a motor, a vihar miatt a rádiókapcsolata is megszűnt a szárazfölddel, a hajó sodródott a tengeren. Egy nappal később elmúlt a vihar, derültté vált az idő, és a legénység egy hajót látott közeledni. A tengerészek nem hittek a szemüknek: szemlátomást több száz évvel korábbi vitorlás volt, furcsán öltözött férfiak érthetetlen nyelven kiabáltak és fegyvereket lóbáltak fenyegetően. A legénység hamarosan rájött, hogy ezek kalózok és klasszikus módon megtámadják a Millenát. A tengerészek a kezükbe került tárgyakkal védekeztek, ám a csata csak akkor dőlt cl, amikor a kapitány kihozta a kabinjában őrzött géppisztolyt és lőtt is vele, ugyanakkor beindították a tűzoltáshoz használatos fecskendőt. A két fegyverrel sikerült elűzni a kalózokat. Egyetlen agyonlőtt idegen maradt a fedélzeten. A hullát levetkőztették és betették egy mélyhűtőbe, majd megjavították a
motort Jött még egy vihar, nagyon hasonló az előzőhöz, villámlott, dörgött - és a kalóz teste rejtélyes módon eltűnt a hűtőből. Végre lehetett rádiózni, jelentették Bombaynak az esetet. A válasz döbbenetes volt: Bombayben nagyon örültek, hogy megvan a Millena - hiszen már három hónapja, hogy eltűnt!
A legénység csak két nap késésről tudott Amikor Bombaybe értek, kitört a botrány. A hajó meg a rakomány tulajdonosa már be is perelte a kapitányt, meg voltak győződve, hogy valahol egy kikötőben dorbézoltak három hónapig (ami, ismerjük el, igen késéssé valószínű). Még a Times is írt az esetről, tőle szokatlan hevességgel tanácsolva, hogy az ilyen hazudós matrózokat az őrültek házába kéne zárni, ha efféle eszement történetekkel állnak elő.
Ám a tengerészek megtudták azt is, hogy a kérdéses első napon más hajóknak is gondjaik voltak a rádiózással, megszakadtak az adások, amit persze a szakértők időjárási anomáliákkal és viharokkal magyaráztak. Még jó, hogy a hűtőbe meztelenül tették be a halott kalózt - így elővehették a ruháit és beadták vizsgálatra egy laboratóriumba. Az ottani szakértők megállapították, hogy ilyen öltözet a 16.-17. században volt divatos, és akkori anyagból készült Mi az igazság? Gyanúnk szerint az „időjárási anomália”, azaz nagy vihar időcsúszást, vagy dimenziócsúszást eredményezett, esetleg mindkettőt egyszerre. Valószínű, hogy a Millena a maga fizikai valóságában visszakerült a földi múltba, az 1500- 1600-as évekbe. De erre nincs elég bizonyíték.
„Mama, hol vagy..?"
1928 novemberében Michael Norton, egy farmer 12 éves fia tűnt el. A Burton Falls közelében lévő farmon a gyerek reggel kiment az istállóba a fejőszékkel és egy vödörrel a kezében, és köddé vált. Később sem került elő, a rendőrség kutyákkal is kerestette Két nap elteltével a szülei valahonnan meghallották Michael hangját azt kiabálta:" Mama". Mintha ködben bolyongana, kereste az anyját fél órával később még egyszer hallották a kétségbeesett hangot:"Mama hol vagy?" Aztán többé már nem kiabált.
Vendégek és kirándulók
1929 nyarán négy fiatal amerikai autóval járta be Franciaországot. A Tam megyei Rabastens városában leparkoltak a főtéren, és gyalog kerestek egy vendéglőt, ahol ebédelhetnének. Találtak is egyet, amely „A szép tiszafa" nevet viselte. A személyzet a századelőn divatos ruhákat viselte, az asztalon egy 1903-as újság hevert Az amerikaiak őrültek, hogy a húsz-harminc évvel korábbi atmoszférát éhezhetik, ettek, ittak, fizettek és elmentek. Pár nappal később ismét azon a környéken jártak, úgy döntöttek, ismét ugyanott ebédelnek. Döbbenten látták, hogy az épület romokban hever, felverte a gyom, szemlátomást régóta elhanyagolták... A városházán megtudták, hogy az éttermet még 1908-ban, a tulajdonos halála után bezárták és többé ki sem nyitották.
Vagyis az történt, hogy a négy turista egy földrajzilag és fizikai kiterjedésében egyetlen háznyi méretre korlátozott időrésbe, időlyukba került és tudtán kívül valóban 1903-ban töltött el pár órát!
Az angol Peter Bred a huszadik század második felében feleségével, Elsával egy őszi hétvégén kirándulni ment az angol vidékre. Egy tó partján verték fel sátrukat, majd sétáltak egy erdőben. Egyszer csak valami történt - de hogy mi, sohasem derült ki. Az erdős táj a két ember szeme előtt elfoszlott, megváltozott, hirtelen forró nyár lett, lábuk alatt macskakövek tűntek fel, egy furcsa kisvárosban találták magukat. Régies öltözetű emberek bukkantak fel, rájuk mutogattak és kiabáltak. Nyilván az ó huszadik századi ruhájuk keltett feltűnést.Elsa rájött, hogy franciául beszélnek, ezt a nyelvet ö is tanulta, szóba elegyedett hát valakivel és megtudták, hogy I. Ferenc király uralkodik - azaz az 1500-as évek első felében, Franciaországban voltak!
A két brit ijedten rohanni kezdett, kifutottak a városkából, remélve, hogy beérnek az erdőbe, hogy elmúlik ez a rémálom. Végül kimerültén a földre rogytak. Percekkel - vagy órákkal? -később Bred magához tért, és csakugyan az angol erdőben feküdt a földön. Ám a felesége nem volt sehol - és soha többé nem került elő.
Bred sokáig kereste asszonyát, mindenkinek elmondta a történetet, persze sehol sem hitték el. Végül egy elmegyógyintézetbe került, a rendőrség pedig azzal gyanúsította, hogy megölte és elásta feleségét. Bredet végül szabadon engedték, és ezt követően minden ősszel elment oda, ahol ez történt, remélve, hogy a felesége egyszer csak felbukkan. De hiába várta.
Akiknek nyomuk veszett
Rengeteg eltűnési esetről tudunk, legalább húszat-harmincat időről időre közölnek a különböző források. Ám én itt most olyanokat választottam, amelyekről 1) ritkán esik szó, 2) semmi közük az UFO-khoz és más rejtélyekhez, és 3) arról szólnak, hogy az eltűnt személyeknek kifejezetten az idővel és vagy más térrel, dimenzióval támadt sajátos,.konfliktusa”. Amelyekben kivétel nélkül ők vesztettek. Közös még bennük az is, hogy ezek az illetők soha többé nem kerültek elő.
1809. november 26-án a brit diplomata, Benjámin Bathurst Bécsből Londonba tartott. A jelzett napon egy német kisváros, Perleberg fogadója előtt megállt pár percre kíséretével együtt, hogy fáradt lovaikat pihentekre cseréljék. Indulás előtt körbejárta a kocsit, hogy minden rendben van-e a járművel - és egyszerűen szétfolyt a levegőben, nyoma veszett. Maga Napóleon kerestette őt sokáig, mert a brit kormány őt vádolta a diplomata elrablásával - de Bathurst soha többé nem került elő.
De egyszerűbb emberekkel is megesett ugyanaz. 1854 júliusában az alabamai Selmában (USA) O. Williams farmer átvágott az udvaron, hogy üdvözölje éppen érkező barátait. Az udvar közepén a többiek - a felesége is kint volt - szeme láttára egyszer csak eltűnt. Napokig kerestették 300 emberrel, hiába.
1873. szeptember 2-án egy korai hosszútávfutó az angliai Coventry városából futott 40 mérföldet egy másik városba, a barátai pedig lovas kocsin követték. Egyszer csak a futó megbotlott, de mielőtt elesett volna, a levegőben szétfolyt, eltűnt.
Egy amerikai farmer kisfiának 1878 novemberében, a havas udvaron veszett nyoma. Kiment a kúthoz vízért, és mivel nem tért vissza, keresni kezdték. A nyomai a hóban vezettek a kút felé, de egyszer csak abbamaradtak... Ó sem került elő.
Hasonló eset történt egyszerre három emberrel is. 1900. december 15-én a Külső-Hebridák zord szigetvilágában egy világítótoronyban szolgált Thomas Marshall, Donald McArthur és James Ducat. Másnap érkezett csónakon negyedik társuk, és a három embernek nyomát sem lelte, helyesebben csak a nyomaikat. De a három férfira nem találtak rá.
A huszadik század sem nélkülözte az efféle eseteket. 1928. július 29-én a belga multimilliomos, Alfréd Loewenstein saját privát Fokker gépének utasaként repült. Menet közben bement a toalettre és... abból már soha többé nem jött ki. Amikor kinyitották az ajtót, ő nem volt bent. Máig emlegetik ezt a rejtélyt.
Szándékosan nem említem a háborús történeteket, mert azok esetében elég nagy az esélye annak, hogy egy, vagy több tíz, esetleg több száz ember is eltűnt, de harci cselekmények nyomán. Viszont 1945. november 12-én az amerikai Vermont állam Middle Rivers városában egy 75 éves idegenvezetőnek veszett nyoma az általa vezetett turistacsoport szeme láttára. Ment a csoport előtt, és egyszer csak mintha belépett volna egy láthatatlanná tévő függöny vagy fal mögé...
Hadd említsek meg egy esetet, amikor nem egy mai ember élt át a múltba, hanem egy múltbeli esemény „köszönt át" ide, a jelenbe. 1955 áprilisában Susannah Stone a skóciai Tain in Ross városában késő este kocsiján hazavitte barátnőjét. Útközben a város szélén észrevették, hogy ég egy ház! Közelebb mentek, és azon tanakodtak, ki kéne hívni a tűzoltókat, ám az égő ház hirtelen... eltűnt. Az emberek napokig kerestek a környéken hamut, pernyét, égett tárgyakat, bármit, de hiába. Az a tűz nem ebben a világban és sejthetően nem is ebben az időben tombolt. Ki tudja, hol - és mikor..? 1969-ben egy amerikai kisfiú a szüleivel ment kirándulni a Great Smoke Mountains vidékére. A hétéves gyerek végig a szülei mellett ment, majd egyszer csak szétfolyt, eltűnt a levegőben. Rendőrök keresték, nyomozókutyát is hoztak, de az is megtorpant ott, ahol a fiú eltűnt. Onnan tovább már nem vezettek nyomok. legalábbis nem ebben a dimenzióban, nem ebben az időben...
Nem tudjuk megmagyarázni ezeket a jelenségeket ,mivel általában egyéni tragédiák is egyben, tudományosan tudtommal még sehol sem foglalkoztak kutatásukkal. Ehhez számos esetnek kéne utánajárni, feltárni, mi bennük a közös, mi az egyedi. Hol, mikor, hogyan történnek? Ám erre nincs pénz, nincs kutatási keret, sót valljuk be, talán szélesebb társadalmi igény sincsen. Az embereket csak akkor izgatja fel egy-egy ilyen esemény, ha az eltűnt áldozat családtagjuk, közeli barátjuk, ismerősük. Bizony még akkor is nehéz elhinni őket. Kételkedni csak azok nem szoktak, akiknek a szeme láttára történt az eset. Olyan, mint egy rémálom, és bizony a szemtanúkat nemegyszer félelemmel tölti el a jelenség. Csakugyan ijesztő belegondolni, hogy ez bármikor bekövetkezhet - velünk is...-
Lifttel a jövőbe?
Azok, akik visszatértek erről a sajátos kirándulásról, általában a múltban jártak . Ám tudunk egy esetről, amikor egyszerre két hölgy feltehetően a jövőbe tett szerfölött rövid kirándulást.
Az amerikai Seattle (Washington állam, USA) egyik kórházában esett meg a dolog 1959 júniusában. Gladys Calvin ápolónő és kolléganője, Rosemary együtt mentek a lifthez, hogy az alagsori gyógyszerraktárból felhozzanak valamit. A liftbe szállva megnyomták a legalsó gombot, a gomb lámpája kigyulladt, ám a lift felfelé indult. Egészen a legfelső emeletre vitte őket, majd kinyílt az ajtó. A döbbent ápolónők nem hittek a szemüknek. Ahol tartózkodtak, az bizony nem a kórház volt. A szokásos fehér falak helyett faberakásos falakat, valamint vastag, drága szőnyeget láttak. Az egész olyan benyomást keltett, mintha egy jövőbeni szálloda halijába léptek volna. Ultramodern világítás, ismeretlen tárgyak... A két nő visszamenekült a liftbe. Később soha nem sikerült megismételni a dolgot, és a legfelső emeleten is a kórház helyiségeit találták, akárhányszor mentek fel ismét. Úgy gyanítják, hogy a lift a jövőbe vitte őket, pár percet töltöttek abban az időben, amikor azt az épületet már nem kórházként használták, hanem valamikor a jövőben átépítették (átépítik majd!), és ők ezt látták.
A gazdátlan léghajó esete
Tengeri hajókkal sokszor megesett már, hogy legénységének nyoma veszett és a hajóra találók nem tudták mire vélni, hogy még meleg az étel a konyhában, hogy füstölög egy szivar a hamutartóban, de a tengerészek eltűntek. Nos, történt egy ilyen eset léghajóval is. 1942-ben az USA nyugati partvidékén japán
légitámadásoktól féltek, ezért többek között San Franciscóban is léghajókat engedtek fel, amelyek legénysége figyelte az óceán fölötti légteret (radarok még nem voltak). Egy léghajó gondolájában két tiszt Cody hadnagy és Adams zászlós ült A motoros léghajó két óra hosszat körözött a város tengeröble fölött. Később viszont kezdett sodródni, majd délelőtt 1030-kor lezuhant San Francisco egyik elővárosában. A járókelők rögtön odarohantak segíteni, de a gondola ajtaja nyitva volt, benne a felszerelés, sőt az ejtőernyők is, meg a tengeri mentőtutaj - éppen „csak” a két katona hiányzott. A léghajó egész repülése alatt a lakosság szeme előtt volt, máig nem érteni, hogyan tűnhettek el belőle az emberek? Hacsak nem egy időrésbe estek...
Forrás:Nemere István/Hihetetlen magazinban megjelent cikke alapján/
Kalóztámadás 1983-ban
1983. július 12-án a Millena teherhajó az Indiai-óceánon viharba került, elromlott a motor, a vihar miatt a rádiókapcsolata is megszűnt a szárazfölddel, a hajó sodródott a tengeren. Egy nappal később elmúlt a vihar, derültté vált az idő, és a legénység egy hajót látott közeledni. A tengerészek nem hittek a szemüknek: szemlátomást több száz évvel korábbi vitorlás volt, furcsán öltözött férfiak érthetetlen nyelven kiabáltak és fegyvereket lóbáltak fenyegetően. A legénység hamarosan rájött, hogy ezek kalózok és klasszikus módon megtámadják a Millenát. A tengerészek a kezükbe került tárgyakkal védekeztek, ám a csata csak akkor dőlt cl, amikor a kapitány kihozta a kabinjában őrzött géppisztolyt és lőtt is vele, ugyanakkor beindították a tűzoltáshoz használatos fecskendőt. A két fegyverrel sikerült elűzni a kalózokat. Egyetlen agyonlőtt idegen maradt a fedélzeten. A hullát levetkőztették és betették egy mélyhűtőbe, majd megjavították a
motort Jött még egy vihar, nagyon hasonló az előzőhöz, villámlott, dörgött - és a kalóz teste rejtélyes módon eltűnt a hűtőből. Végre lehetett rádiózni, jelentették Bombaynak az esetet. A válasz döbbenetes volt: Bombayben nagyon örültek, hogy megvan a Millena - hiszen már három hónapja, hogy eltűnt!
A legénység csak két nap késésről tudott Amikor Bombaybe értek, kitört a botrány. A hajó meg a rakomány tulajdonosa már be is perelte a kapitányt, meg voltak győződve, hogy valahol egy kikötőben dorbézoltak három hónapig (ami, ismerjük el, igen késéssé valószínű). Még a Times is írt az esetről, tőle szokatlan hevességgel tanácsolva, hogy az ilyen hazudós matrózokat az őrültek házába kéne zárni, ha efféle eszement történetekkel állnak elő.
Ám a tengerészek megtudták azt is, hogy a kérdéses első napon más hajóknak is gondjaik voltak a rádiózással, megszakadtak az adások, amit persze a szakértők időjárási anomáliákkal és viharokkal magyaráztak. Még jó, hogy a hűtőbe meztelenül tették be a halott kalózt - így elővehették a ruháit és beadták vizsgálatra egy laboratóriumba. Az ottani szakértők megállapították, hogy ilyen öltözet a 16.-17. században volt divatos, és akkori anyagból készült Mi az igazság? Gyanúnk szerint az „időjárási anomália”, azaz nagy vihar időcsúszást, vagy dimenziócsúszást eredményezett, esetleg mindkettőt egyszerre. Valószínű, hogy a Millena a maga fizikai valóságában visszakerült a földi múltba, az 1500- 1600-as évekbe. De erre nincs elég bizonyíték.
„Mama, hol vagy..?"
1928 novemberében Michael Norton, egy farmer 12 éves fia tűnt el. A Burton Falls közelében lévő farmon a gyerek reggel kiment az istállóba a fejőszékkel és egy vödörrel a kezében, és köddé vált. Később sem került elő, a rendőrség kutyákkal is kerestette Két nap elteltével a szülei valahonnan meghallották Michael hangját azt kiabálta:" Mama". Mintha ködben bolyongana, kereste az anyját fél órával később még egyszer hallották a kétségbeesett hangot:"Mama hol vagy?" Aztán többé már nem kiabált.
Vendégek és kirándulók
1929 nyarán négy fiatal amerikai autóval járta be Franciaországot. A Tam megyei Rabastens városában leparkoltak a főtéren, és gyalog kerestek egy vendéglőt, ahol ebédelhetnének. Találtak is egyet, amely „A szép tiszafa" nevet viselte. A személyzet a századelőn divatos ruhákat viselte, az asztalon egy 1903-as újság hevert Az amerikaiak őrültek, hogy a húsz-harminc évvel korábbi atmoszférát éhezhetik, ettek, ittak, fizettek és elmentek. Pár nappal később ismét azon a környéken jártak, úgy döntöttek, ismét ugyanott ebédelnek. Döbbenten látták, hogy az épület romokban hever, felverte a gyom, szemlátomást régóta elhanyagolták... A városházán megtudták, hogy az éttermet még 1908-ban, a tulajdonos halála után bezárták és többé ki sem nyitották.
Vagyis az történt, hogy a négy turista egy földrajzilag és fizikai kiterjedésében egyetlen háznyi méretre korlátozott időrésbe, időlyukba került és tudtán kívül valóban 1903-ban töltött el pár órát!
Az angol Peter Bred a huszadik század második felében feleségével, Elsával egy őszi hétvégén kirándulni ment az angol vidékre. Egy tó partján verték fel sátrukat, majd sétáltak egy erdőben. Egyszer csak valami történt - de hogy mi, sohasem derült ki. Az erdős táj a két ember szeme előtt elfoszlott, megváltozott, hirtelen forró nyár lett, lábuk alatt macskakövek tűntek fel, egy furcsa kisvárosban találták magukat. Régies öltözetű emberek bukkantak fel, rájuk mutogattak és kiabáltak. Nyilván az ó huszadik századi ruhájuk keltett feltűnést.Elsa rájött, hogy franciául beszélnek, ezt a nyelvet ö is tanulta, szóba elegyedett hát valakivel és megtudták, hogy I. Ferenc király uralkodik - azaz az 1500-as évek első felében, Franciaországban voltak!
A két brit ijedten rohanni kezdett, kifutottak a városkából, remélve, hogy beérnek az erdőbe, hogy elmúlik ez a rémálom. Végül kimerültén a földre rogytak. Percekkel - vagy órákkal? -később Bred magához tért, és csakugyan az angol erdőben feküdt a földön. Ám a felesége nem volt sehol - és soha többé nem került elő.
Bred sokáig kereste asszonyát, mindenkinek elmondta a történetet, persze sehol sem hitték el. Végül egy elmegyógyintézetbe került, a rendőrség pedig azzal gyanúsította, hogy megölte és elásta feleségét. Bredet végül szabadon engedték, és ezt követően minden ősszel elment oda, ahol ez történt, remélve, hogy a felesége egyszer csak felbukkan. De hiába várta.
Akiknek nyomuk veszett
Rengeteg eltűnési esetről tudunk, legalább húszat-harmincat időről időre közölnek a különböző források. Ám én itt most olyanokat választottam, amelyekről 1) ritkán esik szó, 2) semmi közük az UFO-khoz és más rejtélyekhez, és 3) arról szólnak, hogy az eltűnt személyeknek kifejezetten az idővel és vagy más térrel, dimenzióval támadt sajátos,.konfliktusa”. Amelyekben kivétel nélkül ők vesztettek. Közös még bennük az is, hogy ezek az illetők soha többé nem kerültek elő.
1809. november 26-án a brit diplomata, Benjámin Bathurst Bécsből Londonba tartott. A jelzett napon egy német kisváros, Perleberg fogadója előtt megállt pár percre kíséretével együtt, hogy fáradt lovaikat pihentekre cseréljék. Indulás előtt körbejárta a kocsit, hogy minden rendben van-e a járművel - és egyszerűen szétfolyt a levegőben, nyoma veszett. Maga Napóleon kerestette őt sokáig, mert a brit kormány őt vádolta a diplomata elrablásával - de Bathurst soha többé nem került elő.
De egyszerűbb emberekkel is megesett ugyanaz. 1854 júliusában az alabamai Selmában (USA) O. Williams farmer átvágott az udvaron, hogy üdvözölje éppen érkező barátait. Az udvar közepén a többiek - a felesége is kint volt - szeme láttára egyszer csak eltűnt. Napokig kerestették 300 emberrel, hiába.
1873. szeptember 2-án egy korai hosszútávfutó az angliai Coventry városából futott 40 mérföldet egy másik városba, a barátai pedig lovas kocsin követték. Egyszer csak a futó megbotlott, de mielőtt elesett volna, a levegőben szétfolyt, eltűnt.
Egy amerikai farmer kisfiának 1878 novemberében, a havas udvaron veszett nyoma. Kiment a kúthoz vízért, és mivel nem tért vissza, keresni kezdték. A nyomai a hóban vezettek a kút felé, de egyszer csak abbamaradtak... Ó sem került elő.
Hasonló eset történt egyszerre három emberrel is. 1900. december 15-én a Külső-Hebridák zord szigetvilágában egy világítótoronyban szolgált Thomas Marshall, Donald McArthur és James Ducat. Másnap érkezett csónakon negyedik társuk, és a három embernek nyomát sem lelte, helyesebben csak a nyomaikat. De a három férfira nem találtak rá.
A huszadik század sem nélkülözte az efféle eseteket. 1928. július 29-én a belga multimilliomos, Alfréd Loewenstein saját privát Fokker gépének utasaként repült. Menet közben bement a toalettre és... abból már soha többé nem jött ki. Amikor kinyitották az ajtót, ő nem volt bent. Máig emlegetik ezt a rejtélyt.
Szándékosan nem említem a háborús történeteket, mert azok esetében elég nagy az esélye annak, hogy egy, vagy több tíz, esetleg több száz ember is eltűnt, de harci cselekmények nyomán. Viszont 1945. november 12-én az amerikai Vermont állam Middle Rivers városában egy 75 éves idegenvezetőnek veszett nyoma az általa vezetett turistacsoport szeme láttára. Ment a csoport előtt, és egyszer csak mintha belépett volna egy láthatatlanná tévő függöny vagy fal mögé...
Hadd említsek meg egy esetet, amikor nem egy mai ember élt át a múltba, hanem egy múltbeli esemény „köszönt át" ide, a jelenbe. 1955 áprilisában Susannah Stone a skóciai Tain in Ross városában késő este kocsiján hazavitte barátnőjét. Útközben a város szélén észrevették, hogy ég egy ház! Közelebb mentek, és azon tanakodtak, ki kéne hívni a tűzoltókat, ám az égő ház hirtelen... eltűnt. Az emberek napokig kerestek a környéken hamut, pernyét, égett tárgyakat, bármit, de hiába. Az a tűz nem ebben a világban és sejthetően nem is ebben az időben tombolt. Ki tudja, hol - és mikor..? 1969-ben egy amerikai kisfiú a szüleivel ment kirándulni a Great Smoke Mountains vidékére. A hétéves gyerek végig a szülei mellett ment, majd egyszer csak szétfolyt, eltűnt a levegőben. Rendőrök keresték, nyomozókutyát is hoztak, de az is megtorpant ott, ahol a fiú eltűnt. Onnan tovább már nem vezettek nyomok. legalábbis nem ebben a dimenzióban, nem ebben az időben...
Nem tudjuk megmagyarázni ezeket a jelenségeket ,mivel általában egyéni tragédiák is egyben, tudományosan tudtommal még sehol sem foglalkoztak kutatásukkal. Ehhez számos esetnek kéne utánajárni, feltárni, mi bennük a közös, mi az egyedi. Hol, mikor, hogyan történnek? Ám erre nincs pénz, nincs kutatási keret, sót valljuk be, talán szélesebb társadalmi igény sincsen. Az embereket csak akkor izgatja fel egy-egy ilyen esemény, ha az eltűnt áldozat családtagjuk, közeli barátjuk, ismerősük. Bizony még akkor is nehéz elhinni őket. Kételkedni csak azok nem szoktak, akiknek a szeme láttára történt az eset. Olyan, mint egy rémálom, és bizony a szemtanúkat nemegyszer félelemmel tölti el a jelenség. Csakugyan ijesztő belegondolni, hogy ez bármikor bekövetkezhet - velünk is...-
Lifttel a jövőbe?
Azok, akik visszatértek erről a sajátos kirándulásról, általában a múltban jártak . Ám tudunk egy esetről, amikor egyszerre két hölgy feltehetően a jövőbe tett szerfölött rövid kirándulást.
Az amerikai Seattle (Washington állam, USA) egyik kórházában esett meg a dolog 1959 júniusában. Gladys Calvin ápolónő és kolléganője, Rosemary együtt mentek a lifthez, hogy az alagsori gyógyszerraktárból felhozzanak valamit. A liftbe szállva megnyomták a legalsó gombot, a gomb lámpája kigyulladt, ám a lift felfelé indult. Egészen a legfelső emeletre vitte őket, majd kinyílt az ajtó. A döbbent ápolónők nem hittek a szemüknek. Ahol tartózkodtak, az bizony nem a kórház volt. A szokásos fehér falak helyett faberakásos falakat, valamint vastag, drága szőnyeget láttak. Az egész olyan benyomást keltett, mintha egy jövőbeni szálloda halijába léptek volna. Ultramodern világítás, ismeretlen tárgyak... A két nő visszamenekült a liftbe. Később soha nem sikerült megismételni a dolgot, és a legfelső emeleten is a kórház helyiségeit találták, akárhányszor mentek fel ismét. Úgy gyanítják, hogy a lift a jövőbe vitte őket, pár percet töltöttek abban az időben, amikor azt az épületet már nem kórházként használták, hanem valamikor a jövőben átépítették (átépítik majd!), és ők ezt látták.
A gazdátlan léghajó esete
Tengeri hajókkal sokszor megesett már, hogy legénységének nyoma veszett és a hajóra találók nem tudták mire vélni, hogy még meleg az étel a konyhában, hogy füstölög egy szivar a hamutartóban, de a tengerészek eltűntek. Nos, történt egy ilyen eset léghajóval is. 1942-ben az USA nyugati partvidékén japán
légitámadásoktól féltek, ezért többek között San Franciscóban is léghajókat engedtek fel, amelyek legénysége figyelte az óceán fölötti légteret (radarok még nem voltak). Egy léghajó gondolájában két tiszt Cody hadnagy és Adams zászlós ült A motoros léghajó két óra hosszat körözött a város tengeröble fölött. Később viszont kezdett sodródni, majd délelőtt 1030-kor lezuhant San Francisco egyik elővárosában. A járókelők rögtön odarohantak segíteni, de a gondola ajtaja nyitva volt, benne a felszerelés, sőt az ejtőernyők is, meg a tengeri mentőtutaj - éppen „csak” a két katona hiányzott. A léghajó egész repülése alatt a lakosság szeme előtt volt, máig nem érteni, hogyan tűnhettek el belőle az emberek? Hacsak nem egy időrésbe estek...
Forrás:Nemere István/Hihetetlen magazinban megjelent cikke alapján/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése