Furcsa, rémisztő történetek
1936.
február 13-án a 19 éves Giuseppe Verardi holttestét a Siano és Catanzano
közötti híd alatt találták meg, Olaszországban. A ruhái szétszórva
hevertek körülötte, csak alsónemü volt rajta.
A városi hatóság
öngyilkosság mellett döntött, a fiú hozzátartozói viszont nem értettek
egyet, mivel sérülései komolyabbak voltak annál mint amit a tízméteres
zuhanás okozott volna.
1939. január 5-én különös eset történt. A 17 éves Maria Talarico, aki nem ismerte Giuseppe-t,
éppen a hídon
ment át a nagyanyjával, amikor hirtelen térdre rogyott, és delíriumba
esett. A nagyanyja egy járókelő segítségével hazakísérte a lányt. Amikor
a lány magához tért, már nem önmaga volt. Idegen férfihang szólalt meg a szájából, és azt állította, ö Giuseppe Verardi.
Giuseppe nyughatatlan szelleme teljesen hatalmába kerítette Mariát, még levelet is írt az anyjának a saját kézírásával.
Ugyanezen a
napon, este a kísértet különös pantomimra kényszerítette Mariát,
amelyben újraélte az utolsó estéjét Sianoban. Eljátszotta, hogy iszik és
kártyázik, mint Giuseppe azon a végzetes estén. A kísértet rengeteg
bort ivott, bár
Maria soha nem
fogyasztott többet egy pohárkánál étkezés után. Ezután Maria verekedést
színlelt a kártyapartnerekkel, amely feltehetöleg a hídon zajlott le.
Giuseppe anyja másnap meglátogatta Mariát. A szellem azonnal megismerte
és leírta sérülései jellegét. A gyilkosait is megnevezte, akik közül
csak kevesen éltek már Sianoban. Maria ugyanezen a napon, még mindig
megszállott
Állapotban, elment a végzetes hídhoz. Levette ruháit, és pontosan úgy feküdt le a földre, ahogy a fiú testét megtalálták.
Néhány perc múlva felébredt és semmire nem emlékezett.
Olaszország egyik
leghíresebb lelki jelenségekkel foglalkozó tudós, Ernesto Bozzano
tanulmányozta az esetet és 1940-ben beszámolót írt róla.
EMBERI ÖNGYULLADÁSOK
1951.
július 2.-án, a floridai St. Petersburgben a 67 éves Mary Reeserrel
végzett a tűz, csak a mája, lába és a koponyája egy darabja maradt meg.
1964. november 8.-án, a pennsylvaniai Upper Darby-ban az 51 éves Helen
Conway kapott lángra.
Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg. Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki.
Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg. Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki.
1985.
január 8-án a 17 éves Jacqueline Fitzsimmons, aki szakácsnak tanult a
Halton Technikal College-ban az angliai Cheshire Widnes nevű városában,
már kiment a konyhából, és az osztálytársaival beszélgetett a folyosón,
amikor hirtelen lángra lobbant.
J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak.
- J. azt mondta, nem érzi jól magát - mesélte Karen. - Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt.
A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat. Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt.
Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben.
- Hét szemtanút is kikérdeztem - mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét.
A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség" követkztében halt meg, ami igaz is.
J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak.
- J. azt mondta, nem érzi jól magát - mesélte Karen. - Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt.
A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat. Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt.
Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben.
- Hét szemtanút is kikérdeztem - mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét.
A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség" követkztében halt meg, ami igaz is.
Egy igazán ijesztő eset
Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához.
A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától.
A titokzatos Caspar Hauser
1828. május – Németország, Nürnberg:
Egy
tavaszi május reggelen a jószívű Georg Weichmann varga, szerencsétlen
kinézetű, tizenhat éves forma fiút látott meg a házával szembeni téren. A
fiú rongyokba öltözve, egy pár, lábára nem illő cipőben cammogott és
nagyon szánalmas benyomást keltett. A varga megsajnálta őt és azonnal
odalépett hozzá, hogy megkérdezze ki ő és mit keres. A legényke nem
tudott egyetlen értelmes szót sem kibökni, majd hirtelen egy borítékot
nyomott a férfi kezébe. Ez volt ráírva: „A 4. század kapitányának, 6. huszárezred.”
A
tanácstalan foltozóvarga erre a kapitány közeli házába vitte a fiút, aki
nem tartózkodott otthon. A szolga, míg a házigazdára vártak, étellel
kínálta őket. Weichmann legnagyobb csodálkozására, a kiéhezettnek látszó
gyermek nem nyúlt sem a húshoz, sem a kolbászhoz, ellenben a kenyeret
mohón majszolni kezdte.
Végre megérkezett a kapitány. Felbontotta a borítékot, amelyben két levél volt. Az egyikben ez állt: „Küldök
magának egy fiút, aki ég a vágytól, hogy katonaként szolgálja hazáját.
Csecsemőkorában tették ki a küszöbömre. Tíz saját gyerekről kell
gondoskodjam, nem tarthatom őt tovább.” A levél kegyetlen fordulattal folytatódott: „Ha nem tart rá igényt, ölje meg, vagy akassza fel a kéménybe.”A másik levelet a gyermek igazi anyja írta és 1812-ben kelt: „Gondoskodják a gyermekemről. Az apja a 6. huszárezredben szolgált.”
A
kapitány undorodva nézett a hanyagkülsejű kamaszra és a varga
tiltakozása ellenére a közeli rendőrőrsre kísérték, ahol fogdába
vetették. Míg sorsáról nem döntöttek, itt őrizték. A foglár megdöbbent
azon, amit látott. A fiú órákig képes volt mozdulatlanul ülni
egyhelyben, jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot és úgy
mozgott benne, akár egy macska. A foglár mindennap, órákat szánt arra,
hogy a fiút írni-olvasni tanítsa, aki amúgy igen eszes gyerek volt. Az
egyik szó, amit gyakran leírt, a reiter volt, mely a huszár német jelentése. A másik pedig egy név:Caspar Hauser. Utóbbiról úgy hitték, talán a fiú neve lehet.Caspar
mindössze hat hét után már képes volt arra, hogy elmesélje nyomorult
életének történetét. Egész nap és egész éjjel bezárva tartották egy
sötét helyiségben, ami alig lehetett nagyobb 3-4 négyzetméternél.
Rongyokból vetett durva ágyon aludt és soha nem látott se bemenni, se
kijönni senkit. Valahányszor felébredt, egy tálon kenyeret és egy korsó
vizet talált. Néha sós íze volt a víznek és mély álomba merült tőle.
Amikor felébredt észrevette, hogy míg aludt, a haját és a körmét
levágták. Csak egyetlenegyszer került kapcsolatba emberi lénnyel, amikor
egy kéz papírt és tollat nyújtott be cellája ajtaján, és segített neki
leírni ezt a három szót: reiter, Caspar Hauser. Egy napon cipőt húztak a lábára, borítékot nyomtak a kezébe és mire felocsúdott, már Nürnberg utcáit rótta céltalanul.
A fiú
története futótűzként terjedt a városban, s Casparból egyszerre ismert
ember lett. Az egész országban meghirdették, jelentkezzen az, aki ismeri
a fiút vagy bármit tud róla. Persze jelentkezett mindenféle szélhámos,
nem beszélve a napvilágot látott különböző pletykákról.
A
vallásos emberek azt pusmogták, csakis az ördög fattya lehet. A
misztikusok úgy vélték, talán egy idegen bolygóról került a Földre,
mások meg voltak győződve arról, hogy Caspar királyi vérből való.
Bármilyen
furcsa, utóbbi teória nem is volt olyan hihetetlen, mint amilyennek
elsőre tűnik. 1812-ben, amikor Caspar született, a tartomány
uralkodójának Károly nagyhercegnek, és nejének Stephanie nagyhercegnőnek
fia született. Ám agyhártyagyulladásban meghalt, legalábbis ezt mondták
az orvosok. A házaspárnak nem született több gyermeke, s mikor 1829-ben
a nagyherceg meghalt, az uralkodás átszállt a hochbergi grófnő
férfirokonaira.
Tehát
Caspart a város szárnyai alá vette és George Daumer professzor, a
köztiszteletben álló filozófus és tanár házában élt. A professzor rövid
idő alatt megtanította a fiúnak a helyes viselkedést és Caspar hamarosan
az előkelő szalonok kedvenc figurája lett.
Egyik
éjjel, a hazaérkező professzor vérbe fagyva találta meg Caspart a ház
alagsorában. Számos szúrásnyom látszott az arcán és a nyakán, s csak a
csodával határos módon sikerült életben tartani. Miután Caspar
rendbejött, elmesélte, hogy egy álarcos férfi támadta meg. Hamarosan
szárnyra kelt a pletyka, miszerint a férfi bérgyilkos lehetett, akit
Hochberg grófnő bérelt fel, hogy a jogos örököst eltegye láb alól.
Egyre
többen voltak azok is, akik kételkedtek Caspar történetében. Az még
hagyján, hogy a talált gyerek érdekes múlttal rendelkezik, dehogy
mindjárt királyi vérből származzon…abszurd. A rendőrség kénytelen volt
Caspart védőőrizet alá venni, de ekkorra a város hangulata annyira a fiú
ellen fordult, hogy az már visszafordíthatatlanná vált. Elegük lett
belőle.
Ekkor a
véletlen Caspar segítségére sietett. A városban járt egy angol gróf,
bizonyos Lord Stanhope, aki megismerve a fiú történetét, nagy
érdeklődést tanúsított Caspar iránt és rávette a városi tanácsot, hogy
adják át neki a fiú törvényes gyámságát. 1831-ben bejárta Európát, hogy a
csodafiúval elkápráztassa a szalonokat. Később a gróf Magyarországra vitette a fiút „abban a reményben, hogy itt fény derülhet Caspar származásának rejtélyére”. (azt nem írja a forrás vajon mi vezetett ehhez a következtetéshez - megjegyzés: Csiribusz)
Kétévi
utazgatás után aztán a nemes lord ráunt „játékszerére”, nem vállalta
tovább a fiú tartását és Caspar ismét földönfutó lett. Egy Meyer nevű
puritán, gonosz lelkész gondjaira bízta és a Nürnberghez közeli Ansbach
városába került. Itt könyvkötő lett az akkor már huszonegy éves
ifjúból.
1833
decemberének egyik estéjén, éppen hazafelé tartott egy parkon keresztül a
munkából, amikor ismeretlen tettes rátámadt és késsel többszörösen
mellbe szúrta. A halálos sebesülés ellenére Caspar haza tudott
támolyogni, ám a lelkész egyetlen szavát sem hitte el. Azzal vádolta a
fiút, hogy csak feltűnősködni akart és ezért sebezte meg magát. Ágyba
fektették, de a rendőrséget nem értesítették. Három nappal később Caspar
belehalt sérüléseibe.
A rendőrség később kiszállt a tetthelyre és találtak egy fekete tárcát, benne a következő levélkével: „Hauser
meg tudja magának mondani, hogy ki vagyok. De hogy megkíméljem őt ettől
a feladattól, inkább megmondom magam. A bajor határról, …-ból való
vagyok…A nevem MLO.”A gyilkost soha nem találták meg.
Amikor
Caspar halálának híre ment, állítólag Stephanie nagyhercegnő
összeroppant és azt zokogta, hogy úgy érzi, a meghalt Caspar tényleg az ő
elvesztett fia volt. A kis templomkertben temették el Ansbachban. Ott nyugszik mind a mai napig. Sírkövén egyszerű felirat olvasható: „Itt nyugszik Caspar Hauser, ki maga a rejtély. Születése ismeretlen, halála örök titok.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése