Rejtélyes eltűnések,hihetetlen esetek I.
Minden korban tűntek el emberek. Egész családok szívódtak nyomtalanul, megmagyarázhatatlanul fel, elszigetelt egyének párologtak el, expedíciók enyésztek semmivé, házaspárokat raboltak el, autósok váltak köddé. A tényeknek ez a kétségbevonhatatlan felhalmozódása nyugtalanító.
1707-ben – így számolt be a történtekről Georges Langelaan – Károly főherceg Spanyolország megrohanására készült. Négyezer állig felfegyverzett, háborúra készülődő embere ütött tehát tábort egy este az egyik pireneusi hegyi folyó partján. Másnap hajnalban felszedték sátorfájukat, és gyors léptekkel elindultak a hegyekbe. Senki sem látta őket soha többé, és sem fegyverzetüknek, sem málhájuknak soha senki sem akadt többé nyomára...
1858-ban, amidőn Franciaország megrohanta Kokinkínát, hatszázötven zuáv harcos tört előre, fegyverrel a vállán, a Saigon előtt elterülő nagy síkságon. Húsz kilométerre sem voltak a fővárostól, és egyszerre csak menetelés közben, minden harc nélkül, a legcsekélyebb lövöldözés nélkül semmi sem maradt belőlük, mintha a föld nyelte volna el valamennyiőjüket. Sohasem találták meg éket! A nem egészen két kilométerrel utánuk előrenyomuló és őket szemmel tartó csapattest semmit sem hallott, semmit sem látott, és már senkit sem talált közülük...
Nem szabad megfeledkeznünk arról a rendkívüli rejtélyről sem, amely a Li Fu-sien ezredes parancsnoksága alatt levő, háromezer emberből álló hadtest 1939. november 10-én bekövetkezett eltűnését veszi körül. Nanking eleste után ennek a hadtestnek kellett volna a japán előnyomulást feltartóztatni, amikor rádiókészülékeik váratlanul elnémultak. Csak fegyvereket és tábortűznyomokat találtak a helyszínen. A japán katonai levéltár irataiban még csak említés sem történik semmiféle ezred fogságba ejtéséről sem. Az eltűntek családtagjai azóta sem kaptak semmiféle hírt.
1780. május 9-én sűrű sötétség borította el délelőtt 10 órakor Kanadát, New York keleti és Pennsylvania északkeleti részét...
Az egész úgy kezdődött, hogy északnyugaton köd keletkezett, amely az erős széllel gyorsan továbbterjedt. Minden lámpát meg kellett gyújtani. Délután egy órakor az égbolt olybá tűnt, mint egy csillagtalan éjszakán. Lassanként pánik fogta el a lakosságot, nagy sietve a templomokba menekültek, abban a hitben, hogy elérkezett az utolsó ítélet napja...
Délután öt óra felé már egy mindössze néhány centiméternyire az arc elé tartott fehér papírlapot sem lehetett felismerni. Majd amikor a legmélyebb volt a sötétség, halvány fénysugár tört át rajta. És ekkor minden tárgy valami furcsa, fantasztikus színárnyalatot öltött, miközben zöldes világosság szűrődött át a homályon. Csak másnap éjjeli egy óra körül kezdett valamivel világosabb lenni. Végre kibukkant a vérvörös színű hold. Azután megpirkadt, és újra megjelent a nap, mintha mi sem történt volna...
Az idő tájban, amikor 1965. november 9-én az Egyesült Államok északkeleti részében, New Yorktól Maine-ig harmincmillióan, valamint Kanadában még néhány millióan munkahelyükről hazafelé tartottak, hirtelen arra döbbentek rá, hogy megszűnt az áramszolgáltatás!...
Minden fény pontosan abban a pillanatban aludt ki, amikor éjszakai homály borult az érintett területekre. Tizenhét óra huszonöt perckor egész városok süllyedtek sűrű sötétségbe és teljes bizonytalanságba. Amerikaiak százai maradtak bezárva a metrószerelvényekben, mások a menet közben megállt felvonókban. Odakint, szerencsére, ragyogott a hold.
A televízió, lámpák, távközlő berendezések és radarkészülékek megszűntek működni. Minden előzetes ígérgetéssel ellentétben a jelenség még a katonai támaszpontokat is érintette. Csupán a gépkocsilámpák vetettek tétova fényt a homály borította övezetekre; a repülőgépek a gépkocsisorok fényszórói közül az éjszakában csak azokhoz igazodhattak, amelyek a repülőterek felé irányultak.
Szorongás lett úrrá az összes érintett tájon. Láthatatlanul mindenütt ott lebegett a veszedelem a negyedmillió négyzetkilométer kiterjedésű terület fölött. Azután így mesélte el az egyik tanú az eseményeket: "Nem volt már ugyanaz a világ. Az volt a benyomásom, hogy kísértetek járnak közöttünk..." Másnap hajnalig ezer meg ezer tanú figyelte meg azokat a furcsa fényeket, amelyek fel-felvillantak az égbolton, miközben a legteljesebb csend honolt. "Tűzgolyókat" láttak a magasfeszültségű vezetékek fölött, és kékes meg narancssárgás tárgyakat figyeltek meg az ég különböző pontjain, azokon a helyeken, amelyek a homályba borult területet elhatárolták.
1886-ban Wisconsinban, a nappal kellős közepén, általános megdöbbenésre olyan tökéletes sötétség keletkezett, mintha éjfél lenne. Az emberek eszüket vesztve futkostak összevissza. Ugyanez a jelenség következett be 1904 decemberében a Tennessee államban levő Memphisben délelőtt tíz órakor, és meglepő tapasztalatra adott alkalmat: mindössze egy negyedóra hosszat a legtökéletesebb sötétség uralkodott, és egyes kerületekben, mint Louisville-ben (Kentucky) általános pánikot keltett; félóráig tartó hatalmas jégzápor és vihar után egyszerre úrrá lett a rémület.
1707-ben – így számolt be a történtekről Georges Langelaan – Károly főherceg Spanyolország megrohanására készült. Négyezer állig felfegyverzett, háborúra készülődő embere ütött tehát tábort egy este az egyik pireneusi hegyi folyó partján. Másnap hajnalban felszedték sátorfájukat, és gyors léptekkel elindultak a hegyekbe. Senki sem látta őket soha többé, és sem fegyverzetüknek, sem málhájuknak soha senki sem akadt többé nyomára...
1858-ban, amidőn Franciaország megrohanta Kokinkínát, hatszázötven zuáv harcos tört előre, fegyverrel a vállán, a Saigon előtt elterülő nagy síkságon. Húsz kilométerre sem voltak a fővárostól, és egyszerre csak menetelés közben, minden harc nélkül, a legcsekélyebb lövöldözés nélkül semmi sem maradt belőlük, mintha a föld nyelte volna el valamennyiőjüket. Sohasem találták meg éket! A nem egészen két kilométerrel utánuk előrenyomuló és őket szemmel tartó csapattest semmit sem hallott, semmit sem látott, és már senkit sem talált közülük...
Nem szabad megfeledkeznünk arról a rendkívüli rejtélyről sem, amely a Li Fu-sien ezredes parancsnoksága alatt levő, háromezer emberből álló hadtest 1939. november 10-én bekövetkezett eltűnését veszi körül. Nanking eleste után ennek a hadtestnek kellett volna a japán előnyomulást feltartóztatni, amikor rádiókészülékeik váratlanul elnémultak. Csak fegyvereket és tábortűznyomokat találtak a helyszínen. A japán katonai levéltár irataiban még csak említés sem történik semmiféle ezred fogságba ejtéséről sem. Az eltűntek családtagjai azóta sem kaptak semmiféle hírt.
1780. május 9-én sűrű sötétség borította el délelőtt 10 órakor Kanadát, New York keleti és Pennsylvania északkeleti részét...
Az egész úgy kezdődött, hogy északnyugaton köd keletkezett, amely az erős széllel gyorsan továbbterjedt. Minden lámpát meg kellett gyújtani. Délután egy órakor az égbolt olybá tűnt, mint egy csillagtalan éjszakán. Lassanként pánik fogta el a lakosságot, nagy sietve a templomokba menekültek, abban a hitben, hogy elérkezett az utolsó ítélet napja...
Délután öt óra felé már egy mindössze néhány centiméternyire az arc elé tartott fehér papírlapot sem lehetett felismerni. Majd amikor a legmélyebb volt a sötétség, halvány fénysugár tört át rajta. És ekkor minden tárgy valami furcsa, fantasztikus színárnyalatot öltött, miközben zöldes világosság szűrődött át a homályon. Csak másnap éjjeli egy óra körül kezdett valamivel világosabb lenni. Végre kibukkant a vérvörös színű hold. Azután megpirkadt, és újra megjelent a nap, mintha mi sem történt volna...
Az idő tájban, amikor 1965. november 9-én az Egyesült Államok északkeleti részében, New Yorktól Maine-ig harmincmillióan, valamint Kanadában még néhány millióan munkahelyükről hazafelé tartottak, hirtelen arra döbbentek rá, hogy megszűnt az áramszolgáltatás!...
Minden fény pontosan abban a pillanatban aludt ki, amikor éjszakai homály borult az érintett területekre. Tizenhét óra huszonöt perckor egész városok süllyedtek sűrű sötétségbe és teljes bizonytalanságba. Amerikaiak százai maradtak bezárva a metrószerelvényekben, mások a menet közben megállt felvonókban. Odakint, szerencsére, ragyogott a hold.
A televízió, lámpák, távközlő berendezések és radarkészülékek megszűntek működni. Minden előzetes ígérgetéssel ellentétben a jelenség még a katonai támaszpontokat is érintette. Csupán a gépkocsilámpák vetettek tétova fényt a homály borította övezetekre; a repülőgépek a gépkocsisorok fényszórói közül az éjszakában csak azokhoz igazodhattak, amelyek a repülőterek felé irányultak.
Szorongás lett úrrá az összes érintett tájon. Láthatatlanul mindenütt ott lebegett a veszedelem a negyedmillió négyzetkilométer kiterjedésű terület fölött. Azután így mesélte el az egyik tanú az eseményeket: "Nem volt már ugyanaz a világ. Az volt a benyomásom, hogy kísértetek járnak közöttünk..." Másnap hajnalig ezer meg ezer tanú figyelte meg azokat a furcsa fényeket, amelyek fel-felvillantak az égbolton, miközben a legteljesebb csend honolt. "Tűzgolyókat" láttak a magasfeszültségű vezetékek fölött, és kékes meg narancssárgás tárgyakat figyeltek meg az ég különböző pontjain, azokon a helyeken, amelyek a homályba borult területet elhatárolták.
1886-ban Wisconsinban, a nappal kellős közepén, általános megdöbbenésre olyan tökéletes sötétség keletkezett, mintha éjfél lenne. Az emberek eszüket vesztve futkostak összevissza. Ugyanez a jelenség következett be 1904 decemberében a Tennessee államban levő Memphisben délelőtt tíz órakor, és meglepő tapasztalatra adott alkalmat: mindössze egy negyedóra hosszat a legtökéletesebb sötétség uralkodott, és egyes kerületekben, mint Louisville-ben (Kentucky) általános pánikot keltett; félóráig tartó hatalmas jégzápor és vihar után egyszerre úrrá lett a rémület.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése