Farkasbőrben
Ha
farkasemberekről hallunk, akkor általában régi legendák jutnak
eszünkbe, amelyekben olyan főurakról esik szó, akiket vadászat közben
megharapott egy farkas, és a nemes hamarosan maga is ordassá változott,
mikor megpillantotta a teliholdat. Ám a lycantropia – ahogy a
határtudományokban jártasak nevezik a jelenséget – nem csupán a sötét
középkorra jellemző, akár a közelmúltban is találhatunk rá egészen
„véres” példákat.
1974
júliusában, mindaddig példanélkülinek számító események történtek a
Kansas államban található kisváros, Delphos térségében. Az unalmas
porfészek hamarosan a parakutatók, és egyéb megszállott vizsgálódók
figyelmének központjába került, sőt, még olyan heves vérmérsékletű
kalandorok is megjelentek itt, akiknek puskájában ezüstből öntött golyó
lapult…
A
pánikhangulatot nem más idézte elő, mint egy farkasember, pontosabban
egy „farkaslány”. A szemtanúk egyértelműen nőneműként azonosították az
általuk látott lényt, amely felegyenesedve, két lábon járt, viszont
egész megjelenése olyan volt, mintha egy farkast egy emberrel
kereszteztek volna. Az egyik szemtanú dr. Jack Monroe, a
körzeti orvos volt. Ő úgy írta le a lényt, mint a legelvetemültebb elme
által végbevitt biológiai kísérlet torz eredményét, amilyet csak
horrorfilmekben látni.
Első alkalommal egy piknikező család pillantotta meg a farkaslányt. Kevin Marsh feleségével
és két kisfiával New Yorkból érkezett Delphosba rokonlátogatóba. Itt
tartózkodásuk második napján úgy döntöttek, felfedezik a környéket, és a
városka melletti erdős területre indultak kirándulni. Dél tájban annak
rendje és módja szerint leültek a fűbe, és elkezdtek falatozni a
magukkal hozott elemózsiás kosárból.
Egyszer
csak Kevin a közeli bokor furcsa zizegésére lett figyelmes, majd úgy
rémlett neki, mintha valami meg is mozdult volna arrafelé. Ekkor még nem
tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak, úgy vélte, biztosan egy
nyúl vagy valami hasonló állat rejtőzködik ott. Azonban egy idő után
egyre inkább az volt az érzése, mintha árgus tekintettel figyelné őket
valami vagy valaki. Kevin nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak, és a
bozót felé indult. Mivel rossz előérzete támadt, magához vette a
vadászpuskáját is, amelyet azért hozott magával, mert a nagyobbik fiát
régóta szerette volna megtanítani célba lőni, és erre ez a mostani
kirándulás remek alkalomnak kínálkozott.
A bozótból ekkor már egyértelműen valamiféle élőlény morgását és fújtatását lehetett hallani, és Kevin felesége Mary, valamint a két gyerek, John és Mike is
igen idegesek voltak. A férfi abbéli meggyőződésében, hogy talán egy
kukkolóval van dolguk, felszólította az illetőt, hogy jöjjön elő. Erre
azonban választ nem kapott, csak a monoton morgás és mozgolódás
hallatszott a bokorból továbbra is. Kevin tehát a puskáját előre
szegezve megközelítette a helyet, és a növényzet közül hirtelen, teljes
életnagyságban előbukkant a furcsa hangok forrása. A rémület, amelyet a
család a lényt megpillantva érzett, egy életen át kísérteni fogja őket…
A
farkas és ember egyértelmű hibridjének tűnő lény úgy 175 cm magas
lehetett, hajlott testtartással, de felegyenesedve járt. A lábai sokkal
vastagabbak voltak a farkasénál, de sokkal inkább állatiak voltak, mint
emberiek. A két karja izmoktól duzzadt, és minden ujja hosszú, sárga
karomba végződött. Egész testét vastag, barna szőrzet borította,
mellkasán azonban a bundája ellenére is világosan látszott két melle,
amelyekről a későbbi megfigyelők is említést tettek. A legrettenetesebb
azonban a feje volt: úgy nézett ki, mintha egy (feltehetően nőnemű)
emberi lény arcából egy farkas pofája „nőtt volna ki”. A lény folyton
vicsorgott, eszelősen forgatta a szemeit, éles metszőfogairól nyál
csöpögött a földre. Kevin a döbbenettől remegő kézzel a vállához emelte
fegyverét, mire a farkaslány hirtelen sarkon fordult, és sebesen
eliszkolt a fák közé.
Marshék
rettenetes élményének hamar híre ment a környéken, de senki sem vette
komolyan a dolgot. Hiába állította váltig Kevin, hogy a gyerekeket nem
szabadna az erdőbe engedni, és mostantól mindenki vigyen magával puskát,
a helybéliek általában letudták a dolgot egy vállrándítással,
vagy azzal a csípősnek szánt megjegyzéssel, hogy Marsh és családja
jobban tennék, ha kevesebbet néznék a tévét, és akkor legközelebb nem
fognak ennyire vad dolgokat hallucinálni.
A
lakosoknak azonban hamar arcára fagyott a gúnyos nevetés. 1974. július
14-én – azaz három nappal Marsh figyelmeztetésének elhangzása után – egy
erdőszélen lakó család kislányát holtan találták meg a közeli
vízmosásban. A gyermek testét borzalmasan szétmarcangolta valami, ami
valószínűleg farkas lehetett. A helybéliek, ha nem is hittek még
Marshnak, azért elkezdtek vadászcsoportokat szervezni, hogy kézre
kerítsék a fenevadat.
1974.
július 20-án azonban egyszerre négy bejelentés érkezett, ezúttal
kizárólag helyi lakosoktól, hogy látták a nőstény farkasembert. Mivel
dr. Monroe, a városka orvosa is látta a lényt – és őt mindenki
szavahihető, talpig becsületes embernek ismerte –, most már mindenki
elhitte Marsh néhány napja még a fantázia szüleményének tartott
beszámolóját.
Az
álmos kisváros lakói talán némileg perverz módon élvezték is, hogy
végre valami történik Delphosban. Az esetről hamarosan cikkezni kezdtek a
lapok is, és Kansas állam más tájairól is elkezdtek ideszállingózni a
legfurább szerzetek. Jöttek kissé habókos parakutatók, akik abban
reménykedtek, hogy sikerül, ha nem is puska-, de legalább lencsevégre
kapniuk a lényt. Viszont megérkeztek a „hivatásos” kalandorok és
keményfiúk is nagy dzsipjeikkel, terepszínű ruháikban, és őket bizony
már sokkal komolyabb szándék vezérelte: mindenképp végezni akartak a
farkasemberrel, felvenni a lény fejére kitűzött hatezer dolláros
vérdíjat, és esetleg egy szép fotót csináltatni magukról, amint a tetem
mellett pózolnak.
A farkaslány utáni hajsza óriási fejetlenségbe torkollott volna, ha Joe Stout seriff
nem hoz néhány rendelkezést, amelyekkel szabályozni akarta a kétes hírű
kompánia tevékenységét. Ám az óvintézkedések kutyafülét sem érnek, ha
fütyülnek rájuk. Három kalandor túl messzire táborozott le a többiektől
az erdő belsejében, és az éj leple alatt kettőjükkel is végzett a
rejtélyes teremtmény. Harmadik társuk a sátrában, takarója alatt remegve
hallgatta végig, ahogy a tábortűz mellett üldögélő, kissé már pityókás
társait darabokra tépi a nőstény farkasember.
A
véres események hatására pár világfinak inába szállt a bátorsága, és
dzsipjeikkel jó nagy porfelhőt kavarva hajtottak el a helyszínről.
Viszont néhányan maradtak, és ők a seriff vezetésével szabályos
nyomkeresésbe fogtak. Egészen Jim Bancroft, az erdész
házáig követték a lény által hagyott nyomokat, amelyeknek itt végük
szakadt. Alaposan kikérdezték az erdészt, hogy nem látott-,
vagy hallott-e valami furcsát előző este, de ő nemmel válaszolt.
Két nappal később a farkaslány ismét lecsapott, ezúttal azonban rajtavesztett: az autószerelő Ted Taylor fiát, a tizenöt éves Eddie-t
támadta meg, aki azonban óriási lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot,
és vadászkésével addig hadonászott maga körül, míg jó mély vágást nem
ejtett a lény jobb kezének fején, mire az hangosan felüvöltött és
elszaladt. Másnap kora reggel Stuot seriffet felhívta Jim Bancroft, és
elhaló hangon közölte vele, hogy tegnap hajnalban végzett a lányával Peggyvel,
és fel szeretné adni magát. A járőrök azonnal a tett színhelyére, az
erdészházhoz hajtottak, és a farkaslány rejtélye megoldódott.
A
huszonhárom éves, még hajadon Peggyt, júniusban megharapta egy farkas,
miközben tűzifát gyűjtött az erdőben. A sebe már gyógyulni kezdett, de a
lány egyre furcsábban kezdett viselkedni. Többször tűnt el
éjszakánként, és az özvegy Jim sokszor felöltözve, csapzottan lelt rá
másnap reggel, ahogy éppen a küszöbön aludt. Mikor kérdőre vonta, a lány
iszonyatosan dühbe gurult és elviharzott. A kislány meggyilkolása utáni
este azonban nem bírta tovább, bevallotta apjának, hogy ?minden
teliholdas éjjelen? farkasemberré változik, és nem tud ellenállni a vér
szagának.
Az
öreg Bancroft természetesen összeomlott: imádta a lányát, de azt is
tudta, hogy nem segíthet rajta, és fenevadként egyre több ártatlan
emberrel fog végezni. Ezért azon az estén, amikor a megtámadott fiú
megsebesítette a lányt, az idős férfi már várta farkassá változott
lányát otthon, és ahogyan belépett az ajtón, hogy szobájába surranjon,
apja agyonlőtte. Az eseményt megelőző napon, az egyik vérdíjra vágyó
vadásztól elkért egy ezüstgolyót, hogy mindenképp biztosra menjen. A
kiérkező rendőrök meg is találták a holttestet, amely azonban addigra,
teljes mértékben visszanyerte eredeti emberi formáját: egy gyönyörű
huszonéves lányé volt, akinek jobb kézfején csúnya seb éktelenkedett.
Semmiféle
bizonyíték nem került elő arra nézve, hogy Bancroft az igazat mondta
volna. Az esküdtszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A férfi a lánya
elvesztése felett érzett fájdalmát nem bírta sokáig elviselni: két
hónappal később felkötötte magát a cellájában.
Hiába
nem hitt a bíró Bancroftnak, tény, hogy Peggy halálát követően a
farkaslány nyomtalanul eltűnt, soha többé nem támadott meg senkit. A
városka lakóit azonban továbbra sem hagyta nyugodni valami: mi lett
vajon azzal a farkassal, amelyik annak idején a lányt megharapta? Mert
ha Peggy tőle kapta el a „kórt”, akkor az a lény is farkasember volt…
Vajon hová tűnhetett? Sosem derült ki, mindenesetre 1976 májusában
Delphostól 250 kilométernyire, egy vadász szétmarcangolt hullájára
bukkantak egy kirándulócsapat tagjai. A gyilkos kilétére azóta sem
derült fény…
Forrás: Hihetetlen magazin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése