Nessie és társai (Egy kis kriptozoológia)
A hatvanas évek végén Szibériában, a Jakutföldön dolgozott egy geológuscsoport. A moszkvai egyetem diákjai és oktatói egy tó partján ütötték fel táborukat, amelyről a környékbeliek sok titokzatos dolgot meséltek. A Laptyevov-tengerhez közeli vidéken történt mindez. Egy napon az expedíció egyik tagja vízért ment a közeli tóhoz, és váratlanul egy állatot pillantott meg a parton: kicsi feje, fénylő, hosszú nyaka és óriási teste volt, feketéskék bőrrel borítva. A geológus riasztotta kollégáit, azok fegyverrel kezükben szaladtak oda, de akkorra már csak a parton letaposott füvét látták és a tó vizén szétszaladó gyűrűket... A szörny néhány nappal később ismét megjelent. Ekkor már többen is látták. De mivel geológusok és nem zoológusok voltak, később a hatóságoknak adott leírásuk alapján nem lehetett eldönteni, miféle állatot is láttak.
A “bomba" csak később robbant; tudósok kezdték tanulmányozni a geológusok szavait, és kiderült: rendkívül hasonlóan írják le az ismeretlen állat külsejét azokhoz, akik a távoli Angliában állítólag látták a Loch Ness-i szörnyet. A leírás alapján ugyanarról a fajról lehet szó. Fel is állítottak egy elméletet, amely szerint ezek a “szörnyek" valaha a nyílt tengerben éltek, majd egy-egy öbölben vagy tóban rekedtek, mikor geológiai események kapcsán ezek a vízterületek elzáródtak a nyílt tengerektől. Más bizonyítékai is vannak a ténynek, hogy a Loch Ness-i lény nincs egyedül. Azt már kevesebben tudják, hogy alig 50 kilométerre a skóciai Loch Ness-tótól, a Loch Morar-tóban él egy másik “szörny", akit a környékbeliek Moragnak becéznek. “Nessie "-vel ellentétben ez viszont állítólag agresszív. Egy szemtanú – helybeli halász, aki több társával együtt látta az állatot állítja: “Morag" mintegy húsz méter hosszú és két méter széles testű. Mellesleg egy régi skót dal is szól róla: “Morag a halál hírnöke, óriási állat a mély, smaragdszínű tóban, melynek nincs feneke… Ott él a szörny." A dalt természetesen nem kell szó szerint venni – tény azonban, hogy a tónak 1500 méter a mélysége, ami Európában az egyik legnagyobb mélység. Másrészről a dal évszázados volta azt is jelenti, hogy a Loch Morar szörnyei már régóta ismertek. Nessie-féle élőlényekkel minden földrészen találkozhatunk. A Buenos Aires-i állatkert igazgatója az argentínai Fehér-tó vizén megfigyelt egy, csak éjszaka mutatkozó hatalmas állatot. Az afrikai vizekben rengeteg hasonló létezik, ezek közül húsz már saját külön elnevezéssel is rendelkezik, ami arra utal, hogy a helyi lakosság hosszabb ideje figyeli, tud róla. Egy kameruni tóban él egy kb. 10 méteres állat, amely vízilovakat szokott elpusztítani – mondják.
Vannak zoológusok, akik határozottan állítják, hogy ezek a szörnyek csupán a képzelet termékei, a valóságban nem léteznek. Mások viszont kétkednek, mert – mint nagyon helyesen érvelnek – csak a XX. században, amikor már azt hittük, mindenről tudunk, ami a Földön él – 30 addig teljesen ismeretlen állatfajt fedeztek fel. Köztük például az eddig ismert legnagyobb emberszabású majom, a hegyi gorilla példányait (1903-ban Közép-Afrikában). Ez az állat 250 kg-ot nyom, magassága eléri a két métert – mégis, századokon át senki sem tudott róla, hisz oly rejtőzködő életmódot folytatott. 1938-ban Madagaszkár közelében kifogtak egy halat (később Coela canthus lett a tudományos neve), amelyről a tudósok azt állították, hogy... 60 millió éve kihalt. 1911-ben még ismeretlen ember is előkerült: Kalifornia hegyeiből lejött az utolsó Ishi-indián – róluk addig azt feltételezték, hogy már régen kihaltak. Hát akkor miért nem akarjuk elhinni – kérdezik egyes zoológusok – hogy valahol, megközelíthetetlen vagy zord klímájú helyeken, például a Himalájában – élhet a yeti, a havasi ember is ...?
A yetit rengeteg serpa – nepáli bennszülött – látta már. Állításaikban nincs okunk kételkedni, hiszen semmiféle anyagi előnyük nem fűződik a yetik létéhez vagy nemlétéhez. A tudósok eddig csak lábnyomait látták (néha 48-as férfiláb mérete). Az első, nagy nehézségek és sok fáradság árán készített rajzok is a bennszülöttek leírásai alapján készültek. E beszámolók szerint a yeti nemegyszer 250 centiméter magas, erős testalkatú lény, sötétbarna vagy vöröses szőr borítja, karjai (“kezei") hosszúak, arca a majomhoz hasonlatos. A tibeti kolostorokban őrzött és a yetinek tulajdonított skalpokról viszont egytől egyig kiderült, hogy hamisítványok; medvebőrökből preparálták őket. Nessiehez hasonlóan a yeti sincs egyedül a világban. Még annak idején vándoroltak át a Behring-szoroson száraz lábbal – vélik egyes tudósok, mivel Kanadában és az USA északnyugati részén is fel-feltűnnek hasonló lények.
Arrafelé Bigfoot-nak, Nagylábúnak nevezik őket. Állítólag látták őket a nyugati part hegyeiben, a sűrű erdőkben. Itt ma is akadnak még több százezer négyzetkilométeres, gyakorlatilag szinte lakatlan erdős területek. Sokan állítják, hogy ezek a “félintelligens" lények itt élnek. Megtalálhatók Észak-Kalifornia hatalmas erdőségeiben is. Egy farmer – Roger Patterson – 1967-ben 9 méter hosszú, életlen színes filmdarabot forgatott egy ilyen lényről. A tudósok e dokumentumot máig sem ismerték el egyértelmű bizonyítéknak. (Legalábbis Amerikában nem. Mert Londonban és Moszkvában viszont hitelesnek találták a lefolytatott vizsgálatok után.) Ugyanis – e kétkedők szerint - a filmen látható lény mozgása túlságosan emberszerű .. .
A szovjet tudományos körök különbizottsága évekig kutatta a Kaukázusban az ott állítólag rejtőzködő havasi emberek nyomait. Bár konkrét bizonyítékokra nem akadtak, több francia tudóssal együtt annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy ezek a lények alighanem... neandervölgyi ősemberek(!), akiknek egy része nem pusztult el kb. 60-40 000 évvel ezelőtt, hanem visszavonulva a megközelíthetetlen helyekre, elrejtőzött a diadalmas homo sapiens elől. Ugyanakkor egyesek másért aggódnak: megeshet, hogy mielőtt teljesen kiderítenénk a titkot – a gyorsan változó környezeti tényezők, az iparosítás, az őserdők kiirtása stb. miatt ezek a lények is kipusztulnak...
A fenti, sajtóba szánt kis összefoglaló után lássuk a yeti-módra rejtőzködő lényeket. Kezdjük azzal, hogy ilyen vagy olyan formában a tudomány is foglalkozik ezekkel a rejtélyekkel. A yeti vagy a Loch Ness-i lény kapcsán kisebb a paramedicina területén oly élesen szemben álló “hivatalos tudomány" ellenkezése, sőt, egyes esetekben ilyesmiről nem is beszélhetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy “itt van már a Kánaán" – a kétségek még erősen élnek mindenfelé.
Az viszont már biztos, hogy létezik a kriptozoológia.
A címszóval minden ma élő “rejtélyes" állatot vagy csak arról szóló hírt, jelentést, legendát kutató tudományágat jelöljük. Létezik Nemzetközi Kriptozoológiai Társaság; tagjai ma is kutatják-keresik ezeket a lényeket. Ott vannak a Loch Ness-tó partján, hol meg Kongóban állítólag látott dinoszauruszokat üldöznek, Kínában és Nepálban yeti-nyomon haladnak. Nem eleve szkeptikusok, de nem is hisznek minden szenzációhajhász hírverésben. A társaság mindenre elszánt tagjai nemegyszer fantasztikus expedíciókat szerveznek. Már kétszer jártak Kongóban, mert makacsul ismétlődnek a hírek, hogy ott egy hatalmas, hosszú nyakú és aligátorfarkú állatot láttak. Az expedíció vezetője, Roy Mackal, a chicagói egyetem biológusa az őserdei pigmeusoknál igen bölcsen látott munkához: gorillák és csimpánzok fényképeit mutatta az általa felkeresett települések bennszülött lakóinak. Igen, igen – bólogattak a kérdezettek, ilyen állatokat gyakran látunk a környéken. Mackal aztán tigrist és medvét mutatott nekik – nem, ilyeneket soha nem láttunk, felelték. (Persze, mert ezek nem is élnek Afrikában, ám erre a trükkre az igazmondást tesztelendő volt szükség.) Amikor aztán a kutatók előrukkoltak a növényevő dinoszaurusz mai zoológusok által rajzolt képével, a bennszülöttek felélénkültek: igen, ezt ismerik, látták néhányan, ők Mokele-Mbembének nevezik!
Felmerül a kérdés, nem valamilyen éretlen tréfáról van-e szó, amellyel a pigmeusok az amerikaiakat akarták becsapni. A válasz határozott “nem" – ugyanis Mackal nagy területen, legalább ötven forrásból szerezte értesüléseit a Mokele-Mbembéről, olyan törzsek között, amelyek egymással semmiféle kapcsolatot sem tartanak fenn. A kriptozoológiai expedíció kutatói beszéltek vadászokkal is, akik látták a “dinoszaurusz" friss nyomait. Ám Mackal expedíciója mégsem találta meg Mokele-Mbembét. Egyik cikkükben Roy Mackal és James Powell azt állítják, hogy “Afrika távoli vidékein élnek brontoszauruszok". Ezt arra alapozzák, hogy 1980-ban több ember saját szemével látott ilyen állatokat (amelyekről a tudomány állítja, hogy 70 millió évvel ezelőtt kipusztultak!) füvet legelni Zaire és a Kongói Köztársaság nehezen megközelíthető vidékein. Mint már a fejezet elején is említettük, a tengerekben is élnek eddig ismeretlen állatok. Ezt bizonyítja a következő eset. 1978 májusában uruguayi halászok Montevideo közelében egy rejtélyes állatot emeltek ki hálójukból. A körülbelül 2 méter hosszú, csaknem egy tonna súlyú testet páncél borította, akár a teknősbékát, ám jókora uszonyai és halfarka volt. Mindeddig sem a halászok, sem a segítségül hívott tudósok nem láttak hasonlót. Tulajdonképpen “nem is szabadna léteznie", hiszen semmiféle szakkönyvben és az állatfajok hivatalos listáin sem szerepel...
Ne feledjük el, hogy a világtengereknek csak nagyon kevés pontjáról mondhatjuk el: itt az ember már 1000 méternél mélyebbre is lemerült. Jártunk a Holdon, de gyakorlatilag szinte semmit sem tudunk a mély tengerek élővilágáról és az ottani biológiai viszonyokról. Élnek ott 20 métert meghaladó testű állatok, például a fehér cápa (Carcharodon rondeleti), a 25 méterre is megnövő bálnacápa (Rhincodon typicus) stb. így nem csoda, hogy olykor olykor régen kihaltnak hitt fajok képviselői is előkerülnek. Az 1950-52-es dán tudományos expedíció Galathea nevű hajóján fogták ki például azt a puhatestűt (Neopilina galathea), amelyet szintén még a devon-korban (350 millió évvel ezelőtt) kihaltnak hittek.
Ezért nem csodálhatjuk, hogy némely szakember szerint a mély tengerekben – akár egy sajátságos rezervátumban – máig fennmaradhattak azok az állati szervezetek, amelyek képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
A “bomba" csak később robbant; tudósok kezdték tanulmányozni a geológusok szavait, és kiderült: rendkívül hasonlóan írják le az ismeretlen állat külsejét azokhoz, akik a távoli Angliában állítólag látták a Loch Ness-i szörnyet. A leírás alapján ugyanarról a fajról lehet szó. Fel is állítottak egy elméletet, amely szerint ezek a “szörnyek" valaha a nyílt tengerben éltek, majd egy-egy öbölben vagy tóban rekedtek, mikor geológiai események kapcsán ezek a vízterületek elzáródtak a nyílt tengerektől. Más bizonyítékai is vannak a ténynek, hogy a Loch Ness-i lény nincs egyedül. Azt már kevesebben tudják, hogy alig 50 kilométerre a skóciai Loch Ness-tótól, a Loch Morar-tóban él egy másik “szörny", akit a környékbeliek Moragnak becéznek. “Nessie "-vel ellentétben ez viszont állítólag agresszív. Egy szemtanú – helybeli halász, aki több társával együtt látta az állatot állítja: “Morag" mintegy húsz méter hosszú és két méter széles testű. Mellesleg egy régi skót dal is szól róla: “Morag a halál hírnöke, óriási állat a mély, smaragdszínű tóban, melynek nincs feneke… Ott él a szörny." A dalt természetesen nem kell szó szerint venni – tény azonban, hogy a tónak 1500 méter a mélysége, ami Európában az egyik legnagyobb mélység. Másrészről a dal évszázados volta azt is jelenti, hogy a Loch Morar szörnyei már régóta ismertek. Nessie-féle élőlényekkel minden földrészen találkozhatunk. A Buenos Aires-i állatkert igazgatója az argentínai Fehér-tó vizén megfigyelt egy, csak éjszaka mutatkozó hatalmas állatot. Az afrikai vizekben rengeteg hasonló létezik, ezek közül húsz már saját külön elnevezéssel is rendelkezik, ami arra utal, hogy a helyi lakosság hosszabb ideje figyeli, tud róla. Egy kameruni tóban él egy kb. 10 méteres állat, amely vízilovakat szokott elpusztítani – mondják.
Vannak zoológusok, akik határozottan állítják, hogy ezek a szörnyek csupán a képzelet termékei, a valóságban nem léteznek. Mások viszont kétkednek, mert – mint nagyon helyesen érvelnek – csak a XX. században, amikor már azt hittük, mindenről tudunk, ami a Földön él – 30 addig teljesen ismeretlen állatfajt fedeztek fel. Köztük például az eddig ismert legnagyobb emberszabású majom, a hegyi gorilla példányait (1903-ban Közép-Afrikában). Ez az állat 250 kg-ot nyom, magassága eléri a két métert – mégis, századokon át senki sem tudott róla, hisz oly rejtőzködő életmódot folytatott. 1938-ban Madagaszkár közelében kifogtak egy halat (később Coela canthus lett a tudományos neve), amelyről a tudósok azt állították, hogy... 60 millió éve kihalt. 1911-ben még ismeretlen ember is előkerült: Kalifornia hegyeiből lejött az utolsó Ishi-indián – róluk addig azt feltételezték, hogy már régen kihaltak. Hát akkor miért nem akarjuk elhinni – kérdezik egyes zoológusok – hogy valahol, megközelíthetetlen vagy zord klímájú helyeken, például a Himalájában – élhet a yeti, a havasi ember is ...?
A yetit rengeteg serpa – nepáli bennszülött – látta már. Állításaikban nincs okunk kételkedni, hiszen semmiféle anyagi előnyük nem fűződik a yetik létéhez vagy nemlétéhez. A tudósok eddig csak lábnyomait látták (néha 48-as férfiláb mérete). Az első, nagy nehézségek és sok fáradság árán készített rajzok is a bennszülöttek leírásai alapján készültek. E beszámolók szerint a yeti nemegyszer 250 centiméter magas, erős testalkatú lény, sötétbarna vagy vöröses szőr borítja, karjai (“kezei") hosszúak, arca a majomhoz hasonlatos. A tibeti kolostorokban őrzött és a yetinek tulajdonított skalpokról viszont egytől egyig kiderült, hogy hamisítványok; medvebőrökből preparálták őket. Nessiehez hasonlóan a yeti sincs egyedül a világban. Még annak idején vándoroltak át a Behring-szoroson száraz lábbal – vélik egyes tudósok, mivel Kanadában és az USA északnyugati részén is fel-feltűnnek hasonló lények.
Arrafelé Bigfoot-nak, Nagylábúnak nevezik őket. Állítólag látták őket a nyugati part hegyeiben, a sűrű erdőkben. Itt ma is akadnak még több százezer négyzetkilométeres, gyakorlatilag szinte lakatlan erdős területek. Sokan állítják, hogy ezek a “félintelligens" lények itt élnek. Megtalálhatók Észak-Kalifornia hatalmas erdőségeiben is. Egy farmer – Roger Patterson – 1967-ben 9 méter hosszú, életlen színes filmdarabot forgatott egy ilyen lényről. A tudósok e dokumentumot máig sem ismerték el egyértelmű bizonyítéknak. (Legalábbis Amerikában nem. Mert Londonban és Moszkvában viszont hitelesnek találták a lefolytatott vizsgálatok után.) Ugyanis – e kétkedők szerint - a filmen látható lény mozgása túlságosan emberszerű .. .
A szovjet tudományos körök különbizottsága évekig kutatta a Kaukázusban az ott állítólag rejtőzködő havasi emberek nyomait. Bár konkrét bizonyítékokra nem akadtak, több francia tudóssal együtt annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy ezek a lények alighanem... neandervölgyi ősemberek(!), akiknek egy része nem pusztult el kb. 60-40 000 évvel ezelőtt, hanem visszavonulva a megközelíthetetlen helyekre, elrejtőzött a diadalmas homo sapiens elől. Ugyanakkor egyesek másért aggódnak: megeshet, hogy mielőtt teljesen kiderítenénk a titkot – a gyorsan változó környezeti tényezők, az iparosítás, az őserdők kiirtása stb. miatt ezek a lények is kipusztulnak...
A fenti, sajtóba szánt kis összefoglaló után lássuk a yeti-módra rejtőzködő lényeket. Kezdjük azzal, hogy ilyen vagy olyan formában a tudomány is foglalkozik ezekkel a rejtélyekkel. A yeti vagy a Loch Ness-i lény kapcsán kisebb a paramedicina területén oly élesen szemben álló “hivatalos tudomány" ellenkezése, sőt, egyes esetekben ilyesmiről nem is beszélhetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy “itt van már a Kánaán" – a kétségek még erősen élnek mindenfelé.
Az viszont már biztos, hogy létezik a kriptozoológia.
A címszóval minden ma élő “rejtélyes" állatot vagy csak arról szóló hírt, jelentést, legendát kutató tudományágat jelöljük. Létezik Nemzetközi Kriptozoológiai Társaság; tagjai ma is kutatják-keresik ezeket a lényeket. Ott vannak a Loch Ness-tó partján, hol meg Kongóban állítólag látott dinoszauruszokat üldöznek, Kínában és Nepálban yeti-nyomon haladnak. Nem eleve szkeptikusok, de nem is hisznek minden szenzációhajhász hírverésben. A társaság mindenre elszánt tagjai nemegyszer fantasztikus expedíciókat szerveznek. Már kétszer jártak Kongóban, mert makacsul ismétlődnek a hírek, hogy ott egy hatalmas, hosszú nyakú és aligátorfarkú állatot láttak. Az expedíció vezetője, Roy Mackal, a chicagói egyetem biológusa az őserdei pigmeusoknál igen bölcsen látott munkához: gorillák és csimpánzok fényképeit mutatta az általa felkeresett települések bennszülött lakóinak. Igen, igen – bólogattak a kérdezettek, ilyen állatokat gyakran látunk a környéken. Mackal aztán tigrist és medvét mutatott nekik – nem, ilyeneket soha nem láttunk, felelték. (Persze, mert ezek nem is élnek Afrikában, ám erre a trükkre az igazmondást tesztelendő volt szükség.) Amikor aztán a kutatók előrukkoltak a növényevő dinoszaurusz mai zoológusok által rajzolt képével, a bennszülöttek felélénkültek: igen, ezt ismerik, látták néhányan, ők Mokele-Mbembének nevezik!
Felmerül a kérdés, nem valamilyen éretlen tréfáról van-e szó, amellyel a pigmeusok az amerikaiakat akarták becsapni. A válasz határozott “nem" – ugyanis Mackal nagy területen, legalább ötven forrásból szerezte értesüléseit a Mokele-Mbembéről, olyan törzsek között, amelyek egymással semmiféle kapcsolatot sem tartanak fenn. A kriptozoológiai expedíció kutatói beszéltek vadászokkal is, akik látták a “dinoszaurusz" friss nyomait. Ám Mackal expedíciója mégsem találta meg Mokele-Mbembét. Egyik cikkükben Roy Mackal és James Powell azt állítják, hogy “Afrika távoli vidékein élnek brontoszauruszok". Ezt arra alapozzák, hogy 1980-ban több ember saját szemével látott ilyen állatokat (amelyekről a tudomány állítja, hogy 70 millió évvel ezelőtt kipusztultak!) füvet legelni Zaire és a Kongói Köztársaság nehezen megközelíthető vidékein. Mint már a fejezet elején is említettük, a tengerekben is élnek eddig ismeretlen állatok. Ezt bizonyítja a következő eset. 1978 májusában uruguayi halászok Montevideo közelében egy rejtélyes állatot emeltek ki hálójukból. A körülbelül 2 méter hosszú, csaknem egy tonna súlyú testet páncél borította, akár a teknősbékát, ám jókora uszonyai és halfarka volt. Mindeddig sem a halászok, sem a segítségül hívott tudósok nem láttak hasonlót. Tulajdonképpen “nem is szabadna léteznie", hiszen semmiféle szakkönyvben és az állatfajok hivatalos listáin sem szerepel...
Ne feledjük el, hogy a világtengereknek csak nagyon kevés pontjáról mondhatjuk el: itt az ember már 1000 méternél mélyebbre is lemerült. Jártunk a Holdon, de gyakorlatilag szinte semmit sem tudunk a mély tengerek élővilágáról és az ottani biológiai viszonyokról. Élnek ott 20 métert meghaladó testű állatok, például a fehér cápa (Carcharodon rondeleti), a 25 méterre is megnövő bálnacápa (Rhincodon typicus) stb. így nem csoda, hogy olykor olykor régen kihaltnak hitt fajok képviselői is előkerülnek. Az 1950-52-es dán tudományos expedíció Galathea nevű hajóján fogták ki például azt a puhatestűt (Neopilina galathea), amelyet szintén még a devon-korban (350 millió évvel ezelőtt) kihaltnak hittek.
Ezért nem csodálhatjuk, hogy némely szakember szerint a mély tengerekben – akár egy sajátságos rezervátumban – máig fennmaradhattak azok az állati szervezetek, amelyek képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése