Angyalok, démonok és idegenek

Mesékből, mondákból, vallásos legendákból ismerjük már mindannyiukat: a tündéreket, manókat és angyalokat. Csakhogy igen keveseknek közülünk jelentek meg ezek a valóságban.

1858. február 14-én a 14 éves Bernadetté Soubirous még egyszer meglátogatta a lourdes-i barlangot, annak reményében, hogy megint megpillanthatja azt a csodálatos női alakot, aki három nappal korábban ott látomásként megjelent számára. A paraszt-lányka valóban újra találkozhatott a csodálatos jelenséggel, habár társai, akik kísérték, ebből semmit sem voltak képesek észlelni, Bernadetté egy kis üvegcsét húzott elő a táskájából, és szentelt vizet szórt belőle az alakra.

Csodás vízió
Milliók hittek Bernadetté látomásainak valódiságában, jóllehet néhányan szentségtörésnek tartották. Az összes történet közül, amelyek Lourdes városáról szólnak, talán ez a leginkább oktató jellegű. Az a tény, hogy Bernadetté második barlangbeli látogatásánál már magával vitte a szenteltvizet, arra utal, noha teljesen biztos volt abban, hogy valamit látott az első alkalommal, kétségei voltak a dolog természetével kapcsolatban: felmerült benne, esetleg az ördögtől való a jelenés. Ha így lett volna, amint megöntözi a szenteltvízzel, köddé vált volna az alak, hiszen köztudott, hogy az ördög ezt nem állhatja. Minthogy azonban a csodás alak nem változott, Bernadetté meggyőződéssel jelentette ki magában, hogy ez egy Istentől származó látomás kell, hogy legyen - amire a megjelent nőalak mosolyogva rá is bólintott.-
Szent Bernadetté gyermekként Mária-jelenések tanúja volt



Bernadetté ennek ellenére ezután is bizonytalan maradt. Egy ismerős papnak, aki azt mondta, a Szűzanyát látja, még hat látott jelenés után is azt válaszolta: „Nem tudom, hogy ő-e az, nem mondta nekem." Miért nem mondta meg az alak, kicsoda ő valójában? A teológusok ezt a problémás kérdést úgy válaszolják meg, azért nincs válasz, mert ez teszi próbára az ember hitének erősségét. Ámde az nem látható be, hogy miért lett volna szükség a kis Bernadetté hitének újbóli próbatételére. A vizionált alak viselkedése csak akkor lehet világos számunkra, ha eredetét Bernadetté kedélyében és jellemében keresve próbáljuk megérteni.
Az emberek mindig, minden kultúrkörben hittek természetfeletti lények létezésében, melyek csak időnként mutatják meg előttünk magukat. Ez a hit nem csupán a vallásokkal kapcsolódik össze, már a régi pogány mondák és legendák is mesélnek ilyen látogatásokról, mind a felvilágosodottabb nyugati népeknél, mind pedig a természeti népek esetében. Ilyen látomásszerű figurák sokféle formában kereshetnek fel minket. Vannak köztük olyanok, akikkel együtt népesítjük be a Földet: törpék, manók és hasonlók. Mások közülük mennyei tájakról érkeznek hozzánk, vagy éppen a pokolból: az angyalok és a démonok. S ne felejtsük el mindezek mellett a földönkívüliek látogatásait sem.

Még ezek között is számtalan különböző variációval lehet dolga az embernek, nincs olyan szeglete a világnak, ahol az ott élő népeknek ne volnának meg az ezekhez hasonló lényekről

Milliók hisznek Soubirous Bernadett látomásaiban
szóló történetei - minden megismerhető csodás lény osztályozásához egy élet munkája sem volna elegendő. A francia írónő, George Sand azt írta egyszer, hogy a Berry provinciában élő paraszti származású szomszédjai elképesztően sok, mondákból ismerhető lényben hisznek, melyek közül némelyiket barátságosnak, a legtöbbet közülük azonban gonosznak tartanak. „Ami engem illet, még soha, egyszer sem volt semmilyen éjszakai látomásban részem. Sokszor sétáltam éjjelente a földeken keresztül, egyedül vagy barátokkal, de néhány ártalmatlan üstökösön, illetve egy halványan foszforeszkáló fán kívül egyetlen fantasztikus lénnyel sem találkoztam. Ez persze nem jelenti azt, hogy a földművesek meséit egyszerű humbugnak tartom. Ezek a dolgok ugyanis léteznek, tényleg megtörténnek, éppolyan valósak, mint egy tükörbeli reflexió."

Itt támad egy alapvető kérdés: mennyire tekinthető egy-egy ilyen vízió igazinak? Ahogy George Sand hitt szomszédjai szavahihetőségében, ahogy millió keresztény elfogadja Szent Bernadetté látomásait, talán nekünk sem kellene megkérdőjelezni a számtalan szemtanú állításait, akik ma beszélnek a nem e világról származó dolgokkal való találkozásaikról.

Csak agyi képzelődések?

Vagyis természetszerűleg csak a szemtanúk őszinteségében hihetünk, és ennek ellenére megkérdőjelezzük élményeik valódiságát. Azonban még
kétkedésünk között sem foghatjuk rájuk, hogy tisztán képzelet szülötte dolgokról volna szó. Miért képzelnek be egyes emberek ilyen dolgokat, és mások miért nem? És honnan származik a meggyőződésük, hogy jelenéseik nem álomképek, sem a fantázia szüleményei, hanem valódi lények? Hogy mennyire bizonyosak némelyek látomásaikban, az a beszámoló is bemutatja, amely 1977-ben a Fate című újságban jelent meg: „Anyám és én a kertben voltunk otthon nálunk, Somersetben. Hirtelen anyám egyik ujját az ajkára tette, és némán egy virágra mutatott. Megdöbbenve láttam, amit minden bizonnyal ő is, egy mintegy 15 centiméter magas női alakot csillámló, szitakötőéhez hasonló szárnyakkal. A figura egy kis botot tartott, amelynek felső végén egy csillagszerű fény világított. A végtagjai rózsaszínűek voltak, és átfénylettek köntöse alatt. Hosszú, ezüst színű haja auraként fogta körbe. Legalább két percen keresztül lebegett vibráló szárnymozdulatokkal a rózsa-virág előtt, egy kolibrihez hasonlóan, míg el nem tűnt. A legelképesztőbb az volt, hogy a kicsiny lény a legapróbb részletekig megfelelt a mondák és legendák által leírt tündérek archetípusának.”

Cynthia Montefiore, a szemtanú egyetlen pillanatig sem kételkedett ennek az élménynek a valódiságában, amelyről anyjától is megerősítést kapott. Az volt számára csak kérdéses, miért hasonlíthatott ennyire a jelenség a képeskönyvek tündéreire. Még ha el is fogadjuk az ezekhez hasonló lények létezését, akkor is ki kell jelentenünk, hogy ők egy másik valóságból származnak, mint a miénk, hiszen az általunk ismert természeti törvényeket ők minden probléma nélkül képesek áthágni. Megjelennek és eltűnnek, megváltoztatják alakjukat, és mindenféle varázslatot visznek véghez. Ironikus módon ezeket a lényeket fölöttünk állónak gondoljuk, hiszen olyan tudással bírnak, amilyennel mi halandók nem, még akkor is, ha csodálatos tetteik számunkra bizarrnak vagy banálisnak tűnnek.

Valamiféleképpen a szemtanúk világképébe azonban ezek a látomások beleillenek, helyénvalónak tűnnek. Például Bernadetté reakciója is víziójára, hogy szenteltvízzel hinti meg az alakot, az általa elfogadott, több száz év alatt kialakult nézet válasza volt az ilyen esetekre, amely a sátántól származó isteninek tűnő látomásokat lehetséges eseményként fogta föl, és útmutatást adott a velük kapcsolatos helyes hozzáállásra. így mielőtt valaha is víziója lett volna, a kis Bernadetté már rég tudta, hogy hasonló esetben miként reagáljon.

A démonok hatalma

Az ilyen doktrinér viselkedésmód ma is hatásos. Az amerikai evangelizátor, Billy Graham például úgy hiszi, hogy a világunk ténylegesen angyalok által körülvett. Vallásos fundamentalisták pedig szemmel láthatólag a legjobban informáltnak tekinthetők a különböző démoni erőkről, célokról és praktikákról. John Weldon és Clifford Wilson Close Encounters A Better Explana-tion című művükben [Találkozások más lényekkel - egy jobb magyarázat) így figyelmeztetnek: „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a démonok képesek az elektromágneses jelenségek kontrollálására. Ha akarnák, a világ összes tudósa számára nehézség nélkül küldhetnének üzeneteket." Mi alapján állítják ezt a szerzők, és vajon miért ilyen biztosak ebben?

Edward L. Gardner teozófus és több tündérekről szóló könyv szerzője is belebonyolódott a vitatott Cotting-ley-esetbe. ü, ahogy akkor hitték, az egészséges emberi hozzáállást képviselte. Hogy a tündérek lefényképezhe-tőek, fizikai mivoltukból szükségszerűen kell, hogy következzék. Mindenesetre ehhez még hozzátette: „A ma rendelkezésünkre álló, általunk érzékelhető fizikai spektrumban több különböző sűrűség van, amelyek a hétköznapi érzékelés határán kívül esnek." Gardner megfontolásai, amelyek következetesnek és kézenfekvőnek tűnnek, Sir Arthur Conan Doyle könyvében, a The Corning of the Fai-ries (A tündérek érkezése) című műben részletesen idézettek.

„A tündéreknek van testük, amelyet mint a gáznál is könnyebbet jellemezhetnénk. Hiba volna azonban emiatt azt feltételezni, hogy nincs anyagi valójuk. A maguk módján épp olyan valóságosak, mint mi. A tündérek nem úgy születnek, mint mi, és nem is úgy halnak meg. Kis emberszerű alakjuk, amilyet mindenki maga elé képzel, nagyobbrészt inkább az emberi képzelőerőnek, napjaink legintenzívebb kreatív energiája művének tekinthető."

E szerint az olvasat szerint a tündérek azért olyan kicsikék, mert így illenek bele a róluk alkotott elképzeléseinkbe, mivel valószínűleg a kezdetektől ügy tartjuk, az ilyen lények pusztán kistermetűek lehetnek.

„A valódi teste egy manónak vagy tündérnek sem egy emberéhez, sem más szilárd alakhoz nem hasonlítható, és ebben kereshető sok olyan jelenségnek a magyarázata a természeti szellemekkel kapcsolatosan, amely homályos és zavarkeltő a számunkra. Általában ezek a lények nem rendelkeznek határozott alakkal, inkább olyan kis, elmosódott szélű, színes fényfelhőcskékként írhatóak le, melyek egy még ragyogóbb világos belső maggal bírnak.”

Bármilyen alakban
Hogyha egy konkrét alakot öltenek, két dolog befolyásolja őket: a fizikai, külső adottságok és a belső, intelligens törekvések. Amennyiben egyszer elhatározták magukat egy adott alak mellett, ezek a lények könnyedén képesek annak bőrébe bújni. Conan Doyle így folytatja: „Minden ilyen természeti szellem, még ha ideiglenesen is, egy meghatározott individualitást vesz fel, melyben jól is érzi magát. Egy miniatűr emberré való átalakulás, néha groteszk törpévé vagy manóvá, aztán megint bájos tündérré, egy szempillantás alatt történhet.” „Hogy miért azt a bizonyos alakot választja, és hogyan változik azzá, tisztázatlan. Úgy is spekulálhatnánk, hogy a választást az emberi lélek, önmagában vagy kollektíván, alapvetően befolyásolja."

Az emberi szellem ereje természetesen minden magyarázat esetében elsőrendű fontosságú, kivéve a fundamentalista teológusoknál és az olyan
okkultistáknál, akik hisznek a jó és rossz szellemek valódi létezésében. Gardner nagy előrelátásról tett tanúságot, mikor hozzáfűzte a kitételt, hogy „önmagában vagy kollektíván”. Ahogy látni fogjuk, az a feltevés, hogy a tündérekkel való találkozások csak az ember fejében játszódhatnak le, egy „közös élményre" is visszavezethető, nem csak az egyes ember tapasztalására. Érvelésével, hogy tulajdonképpen amorf elemi szellemekről van szó, amelyek tetszőleges alakot vehetnek fel, nem áll egyedül. Az amerikai John Keel ufológus hasonló teóriát dolgozott ki: „Ez a jelenség a bolygónkon mindig is és igen sokféle formában létezett. Néhány ezek közül a hihetetlen figurák közül talán csak álcája a központi jelenségnek. Akkor öltenek fizikai valót, akkor materializálódnak, hogyha villám cikázik keresztül az égen, vagy bizonyos mágneses körülmények állnak fenn. Nem a megszokott értelemben vannak fizikailag jelen, de éppen eléggé, míg látszanak. Megjelenhetnek egyszemű óriásokként, hatalmas repülőgépekként vagy hosszú ujjú ázsiaiakként fekete Cadillacekben furikázva, akik a levegőben köddé válnak... Trükkjeik évezredek óta új vallási és okkultista gondolatok megszületéséhez vezettek. A tevékenységükről szóló beszámolók könyvtárakat tölthetnének meg.

Alaktalan, de intelligens elemi szellemek, akiknek módjában áll bármilyen formát felvenni - lehet, hogy ez volna a magyarázata összes tündér-megfigyelésünknek, démoni víziónknak és földönkívüliekkel való találkozásainknak?
Veszélyben
Egy német nő 1950-ben névtelenül beszámolt arról, hogy mit élt át, mikor a bajor Alpokban túrázott. Egy útelágazáshoz érve azt az utat választotta, amelyről tudta, hogy minden baj nélkül egy völgybe vezeti majd. De túl későn kelt útra, lassan beesteledett, és hirtelen, minden előjel nélkül életveszélyes helyzetben találta magát - egy olyan helyen, ahol egy évvel később egy fiatal lány valóban a halálát lelte. „A helyzetem kilátástalannak tűnt" - mesélte utóbb az asszony. Váratlanul egy fénygömbűt vett észre, amely egy magas, kínainak tűnő férfivá változott. Csak az volt a különös neki, hogy semmilyen félelmet nem érzett, még csak meg sem
A gyermekek világát még benépesítik a természetfeletti lények
lepődött. A férfi meghajolt, szólt néhány szót, majd visszavezette a helyes útra. Aztán újra mint fénygömb, eltűnt.

Fénygömbök gyakran bukkannak fel ilyen beszámolókban. A tűzlabdák és gömbvillámok ismert, leírt természeti jelenségek. Sok szemtanú mindenesetre azt meséli, hogy ezek a fényes golyók meglepő módon mintha intelligenciával bírnának. Elméletileg abból indulhatunk ki, hogy a hegymászónő esetében nem játszottak külső faktorok szerepet, de milyen messze visz ez a teória?

1953 nyarán a Hight házaspár az új-mexikói sivatagban urán után kutatott. Mr. Hight már egy hete úton volt, mialatt felesége egy tömbházban várta. Míg távol volt, a nő súlyosan megbetegedett, és néhány nap múlva halál közeli állapotba került. „Mikor egyik délután ott feküdtem, és töprengtem, az egyik sarokban váratlanul egy fényes pontocska jelent meg, amely pár másodperc alatt egy nagy, világos fénylabdává nőtt. Felém mozgott, és eközben egy geometrikus kerékké alakult át, amely a testemen átgörgött, és kellemes frissességérzést hagyott maga után bennem. Visszatért az életerőm, felálltam, és ismét teljesen egészségesnek éreztem magam."

A gyógyító kerekeket és bohókás manókat, fenyegető démonokat, földönkívülieket és szent látomásokat mintha világok választanák el egymástól - de talán a világító kerék ugyanazt jelképezte Mrs. Hight számára, mint amit a kínai úr a német hegymászónőnek, vagy a Szűz Mária a kis Bernadette-nek.

Forrás :UFO magazin