Lehetséges, hogy a Földön minden élőlény bevándorló
Tudósok úgy gondolják, hogy az Univerzum eddig ismeretlen részéről érkezett az élet a bolygónkra.
A földi élet kialakulásáról és elterjedéséről már egészen részletes képe van az emberiségnek, csak egyetlen pont homályos túlságosan: az első lépés. Vajon, hogyan jöttek létre az első egysejtűek? Vagy inkább úgy kellene feltenni a kérdést, hogy honnan jöttek?
Egy friss kutatás szerint az élet egy vírushoz hasonlít, amelyik a
világegyetemben terjed: „magjai” bolygóról bolygóra szállnak, és ahol
alkalmas rá a környezet gyökeret eresztenek, majd különböző fajokat
hoznak létre.
A tudósok szerint ez két módon lehetséges: egy nagyon fejlett faj járja az univerzumot és hinti el a megfelelő helyeken az élet magjait, vagy ezek a magok becsapódó üstökösök, és aszteroidák hátán érkeznek a bolygókra. A szakértők utóbbit tartják sokkal valószínűbbnek.
„Az elméletünk szerint az élet különböző formái úgy nőnek és fejlődnek, mint a buborékok egy lábas forró vízben” – mondja Dr. Henry Lin, a kutatás vezetője.
A teória szerint a Tejútrendszer alaposan fertőzött ilyen életbuborékokkal, ám még így is kétséges, hogy rábukkanunk-e egy másik, élettel teli világra. A csillagok, és a csillagrendszerek ugyanis folyamatos mozgásban vannak egymáshoz képest, a közeli szomszédok így eltávolodnak évmilliók alatt.
A földi élet kialakulásáról és elterjedéséről már egészen részletes képe van az emberiségnek, csak egyetlen pont homályos túlságosan: az első lépés. Vajon, hogyan jöttek létre az első egysejtűek? Vagy inkább úgy kellene feltenni a kérdést, hogy honnan jöttek?
A tudósok szerint ez két módon lehetséges: egy nagyon fejlett faj járja az univerzumot és hinti el a megfelelő helyeken az élet magjait, vagy ezek a magok becsapódó üstökösök, és aszteroidák hátán érkeznek a bolygókra. A szakértők utóbbit tartják sokkal valószínűbbnek.
„Az elméletünk szerint az élet különböző formái úgy nőnek és fejlődnek, mint a buborékok egy lábas forró vízben” – mondja Dr. Henry Lin, a kutatás vezetője.
A teória szerint a Tejútrendszer alaposan fertőzött ilyen életbuborékokkal, ám még így is kétséges, hogy rábukkanunk-e egy másik, élettel teli világra. A csillagok, és a csillagrendszerek ugyanis folyamatos mozgásban vannak egymáshoz képest, a közeli szomszédok így eltávolodnak évmilliók alatt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése