Eltérítések
Egy néhány évvel ezelőtt végzett közvélemény-kutatás szerint az
Egyesült Államokban több mint 4 millió ember érzi úgy, hogy már
eltérítették őt a földönkívüliek. Vannak olyanok, akik azon a véleményen
vannak, hogy az idegenek tanulmányoznak minket, és vannak olyan kutatók
is, akik szerint az eltérítések mögött titkos kormányzati vagy katonai
szervezetek állnak.

Az eltérítések.
Korán reggel volt, amikor D. asszony egy sötét, elhagyatott úton haladt a kocsijával, valahol a 101-es főút és az 5-ös autópálya között. Oregonból hazafelé tartott és útközben szeretett volna megállni Santa Barbarában, ahol néhány barátja lakott. Amikor megérkezett. nagy örömmel fogadták. Kezdetben nem értette a túlzott lelkesedést, ám kiderült, hogy három napot késett! Ezzel vették kezdetüket a különös és rémisztő események.
Az eltérítettek a zavarodottság és félelem egyfajta keveredésében élnek, ami végigkíséri egész életüket. Tudatos és tudattalan emlékek bukkannak fel bennük, amelyek igen gyakran a gyermekkortól kezdődnek. Mint számtalan más eltérített, D. asszony sem volt biztos benne, hogy mindaz, ami vele történik, valóság vagy csak a képzelet játéka.
Nem sok kiesett időre emlékszem – mondta – de annál több megszakadt terhességre, amelyek az elmúlt tíz év során történtek velem. Az orvosok mindig azt hitték, hogy abortuszom volt, de én sosem voltam terhesség-megszakításon. D. asszony a későbbiekben felfedezett egy csomót a lábában. Két orvosnál is járt, mindkét helyen készültek röntgenfelvételek, ám a szakemberek tanácstalanok voltak. Így került D asszony. dr. Roger K. Leirhez.
Dr. Leir kezdetben teljesen szkeptikus volt a földönkívüliek látogatásaival kapcsolatban. Amikor Alice Leavy meghívására ellátogatott egy UFO-konferenciára, Darrel Sims mutatott neki néhány röntgenképet. Az egyiken két sötét árnyék látszott egy kézfejben, a másikon egy lábujjak tövénél beágyazódott test körvonalai voltak kivehetők. A felvételek elemzése után dr. Leir úgy vélte, hogy a gyanús foltok egy korábbi operáció nyomai lehetnek. Amikor közölték vele, hogy az illetőknek nem volt műtétje és hogy minden valószínűség szerint idegen lények által beültetett implantátumokról van szó, a következőket mondta:
Ha ez így van, akkor nemcsak hogy vállalom az eltávolítását, de ráadásul ingyen fogom megcsinálni!
1995. augusztus 19-én került sor az operációkra, amelyek során három implantátumot távolítottak el a két páciensből. Azóta dr. Leir további ötöt operált ki. 1996. május 18-án fogadta D. asszonyt és kivette a lábából az idegen testet.
1998. augusztus 17-én szintén sor került egy operációra, amely azért volt különleges, mert az egész műtétet rögzítette az NBC televíziós társaság stábja. A felvételek alapján készült dokumentumfilm házigazdája Whitley Strieber volt, és a filmet 1999 februárjában mutatták be a nyilvánosságnak. A kioperált mag alakú implantátumot a San Antonió-i Texas egyetemre vitték további elemzés céljából.
Az eltérítettekből eltávolított implantátumok vizsgálatára komoly intézmények tesznek kísérleteket, amerikai, valamint európai egyetemek és laboratóriumok kutatói próbálják elemezni a mintákat. A legtöbb implantátumnak hihetetlenül kemény, fém magja van, amelyet sötétszürke, igen erős membrán vesz körbe. Ezt a burkot még éles szikével sem lehet felvágni. Persze nem minden beültetés egyforma. Vannak olyanok, amelyek hengeres alakúak és fehér védőburok fedi őket.
– A membránok összetétele valamiféle protein alapú szövet, amely legfőképp vér- és bőrmolekulákból áll – magyarázza dr. Leir. – Ez a burkolat felelős azért, hogy az implantátum a testben maradjon és a szervezet ne vesse ki, mint szövetidegen anyagot. Másik feladata, hogy megelőzze a gyulladásokat az implantátum körül. Ha sikerülne modellezni ezt a szövetet, az nagy előrelépés lenne a mi orvostudományunk számára.
Metallurgiai és más analízisek azt mutatták, hogy a fémmag anyaga nagyon hasonló a meteoritok anyagához, csak az implantátumok nem tartalmaznak nikkelt.
Élet az implantátumok eltávolítása után.
A legtöbb eltérített személy nem emlékszik vissza a vele történtekre. Emlékezetük valamiféleképpen blokkolt, a feltételezések szerint az idegenek beavatkozásának köszönhetően. Sokan szenvednek orvosi jelenetekkel tarkított rémálmoktól, amelyek során fejükbe vagy végtagjaikba beültetnek valamiféle apró tárgyakat vagy éppen ellenkezőleg, valamit eltávolítanak a testükből. Azok, akik vállalkoznak a regressziós hipnózisra, gyakran szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a rémálmaik valóságosak. Amióta dr. Leir az implantátumok eltávolításával foglalkozik, igen érdekes tapasztalat birtokába jutott. – Nagyon érdekes jelenség, hogy az implantátumok eltávolítása után az eltérítettek sokkal realisztikusabb és elfogadhatóbb élményekről számolnak be, mint korábban tették
– A beültetés kioperálása után minden velem történt esemény jóval részletgazdagabban jelentkezett – mondta D. asszony a műtét után. – Néhány élmény sokkal tudatosabb most. Bár nem emlékszem minden apró momentumra, mégis az egész kép valahogy sokkal összetettebb.
Egy másik eltérített nő, Alice, akinek szintén dr. Leir segített eltávolítani az implantátumát, így emlékszik vissza a vele történtekre:
Tizenhárom éves voltam, amikor a mamám és én egy nagyon nagy, narancsszínű tűzgolyót láttunk resedai otthonunk mellett. Néhány percig ott lebegett a házunk körül, majd gyorsan távozott. Ez az eset teljesen megváltoztatta a világnézetemet, hiszen most már tudtam, hogy ők itt vannak.
Alice később a MUFON UFO-kutató szervezet tagja lett és másodszor akkor látott UFO-t, amikor a csoporttal egy terepmunkán voltak.

– Tudom, hogy a földönkívüliek valóságosak, mert már kétszer is láttam az űrhajóikat. Habár nekem nincsenek emlékeim eltérítésekről, mégis volt implantátum a testemben. Azóta, hogy már nincs bennem, nem változott semmi. Csupán villogó fényekre, alakok elmosódott körvonalaira emlékszem és néha egészen furcsa rémálmaim vannak. Néha ezeket az álmokat órákig tartó fejfájás, émelygés követi.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mire szolgálnak az implantátumok, a következőt válaszolta:
– Szerintem több célt is szolgálnak és gyakran nem azt, amire eredetileg szánták. Legfontosabb feladatuk, hogy nyomjelzőként működjenek, és az idegenek megtalálják az illetőt. Ezenfelül egyfajta ellenőrzést és megfigyelést tesznek lehetővé. Gyakran érzik úgy az eltérítettek, hogy valahová menniük kell, hogy ott az idegenekkel találkozzanak. Legtöbbször nem egy beültetés van egy eltérítettben, hanem több. Talán különböző feladatokat látnak el, talán csak a biztonság kedvéért van több belőlük. Mindenesetre nagyon összetett szerkezetek. Az implantátumok eltávolítása azért, hogy megszűnjenek az eltérítések, nem járható út. Sok esetben pont az ellenkező hatást érik el vele, az eltérítések gyakorisága inkább növekszik.
Természetesen a kutatók között nem számít népszerűnek ez a fajta vizsgálódás. Sokan féltik a pozíciójukat és presztízsüket, és megpróbálnak távol maradni az implantátumok tárgykörétől. Mindazonáltal vannak olyanok, mint dr. Leir vagy John Mack harvardi professzor, akik komolyan veszik ezt.
– A tudóstársadalom lassan kezdi felismerni, hogy valami folyik itt –mondja Whitley Strieber. – És ez nagyon jó, hiszen a teljes tagadás álláspontja nem tartható tovább az újabb adatok és tények ismeretében. Dr. Leir és Darrel Sims kutatásai éppen ezért lényegesek. Itt már megfogható bizonyítékokról van szó. Röntgenfelvételekről és fizikai tárgyakról beszélünk! Meteoritfémek nem kerülnek az emberek testébe csak úgy véletlenül. Senki sem él túl egy meteoritzáport! Nagyon sok kutató kíséri figyelemmel dr. Leir és társai munkáját még akkor is, ha maguk nem lépnek a nyilvánosság elé és látszólag nem foglalkoznak a témával. Sokan tudják ugyanis, hogy mit jelent mindez.
Titkos földi kísérletek.
Dr. Steven Greer elszánt kutató, aki meg van győződve róla, hogy földönkívüliek látogatják a Földet. Afelől is biztos, hogy barátságosan kell közelednünk feléjük. Amikről azonban gyökeresen mások az elképzelései, mint az UFO-kutatók többségének, azok az eltérítések.
– Valójában nem egy jelenséggel állunk szemben, hanem többel. Véleményem szerint az eltérítettek kilencven százaléka félreértelmezi saját találkozását az idegenekkel, amelyek valójában titkos földi kísérletek. Az eltérítések zöme igencsak emberi eredetű, az UFO-kkal kapcsolatos félretájékoztatás része. Mind a módszer, mind pedig a cél elszomorító.
Greer véleménye szerint az amerikai kormány, illetve hadsereg valamiféleképpen elsajátította a földönkívüliek technológiájának egy jelentős részét. Erre a tudásra a lezuhant űrhajók tanulmányozásával tett szert. Nemcsak meghajtási módszerekről van szó, hanem kommunikációs metódusokról is.
– Az igazi földönkívüli esetek elvesznek a csalások és stimulált élmények rengetegében. Jelenleg a titkos programok olyan szinten vannak, hogy képesek UFO-kat gyártani, komplex lényeket klónozni és nem-hagyományos kommunikációt folytatni. Nem nehéz felfedezni annak nyomait, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a valóság leplezésére, és hogy milyen eszközökkel manipulálnak – mondja Greer.
Az igazság egyes elemeinek összekeverése a hazugságokkal csak egy módszer. Gyakran a megcélzott közönség szájíze szerint alakítják a történetet, hogy az minél hihetőbbé váljon. Minden kultúrának megvannak a sztereotip elvárásai a földönkívüliekkel kapcsolatban, és ezeket széles skálában ki is használják. A valóságos eltérítéseket titokban tartandó, maguk az emberek is végeznek emberrablásokat. Ezek közben a már említett saját készítésű UFO-kat használják.
Természetesen nem csak a félreinformálás a cél, hanem ezen esetek kapcsán gyakran járatják le a kutatókat, és ezzel próbálják a tudóstársadalom kedvét elvenni az ilyen irányú kutatások felvállalásától.
Mit gondolnak maguk az eltérítettek erről a véleményről?
– Emlékszem, az egyik hipnózis alkalmával egy katonaruhát viselő férfit láttam –mondja D. asszony. – Az eset 1992-ben történt. Egy korábbi eltérítésem során, 1950 vagy 1951 körül, szintén láttam egy egyenruhás embert az űrhajón.
Darrel Sims UFO-kutató és az implantátumok szakértője a CIA alkalmazásában állt a vietnami háború idején, ezért ismeri a titkosszolgálati oldalát ezeknek a dolgoknak.
– Véleményem szerint van valami nem emberi elem az eltérítésekben. Azonban az utóbbi években tagadhatatlanul megnövekedett azon esetek száma, amikor a beszámolókban megjelenik az egyenruhások csapata. Azt kell mondanom, hogy mára az eltérítéseknek igenis van emberi vonatkozása.
Jól tudjuk, hogy a földönkívüliek megjelenése bizonytalanná teszi az egész eseményt. Ha az idegenek szerepelnek a történetben, akkor máris kétségessé válik, hogy mi a valós és mi a képzelt elem az eltérítésben. Ám a dolog visszafelé is jól működik.
Miért akarna két, M–16-osokkal felfegyverzett katona elrabolni egy hálóinges asszonyt? Ha egy kemény vagy fenyegető szó is elég volna, miért kell állig felfegyverzett katonákat küldeni? Vagy nincsenek is katonák, és ez is csak az idegenek által gerjesztett téves emlékkép, amit az eltérített memóriájába plántálnak? És ha valóban a hadsereg követi el az elrablásokat, miért teszik ezt ilyen nyíltan? Fegyverek és egyenruhák? Így mindenki tudja, hogy ők voltak! Persze ha én egy titkosszolgálati csoport volnék, alkalmaznám a katonaság álcáját, hogy rájuk tereljem a gyanút. Ez egy nagyon régi trükk. Szóval valószínűleg nem a hadsereg áll a földi eltérítések mögött. Nagyon sok civilizáció van odakint a világűrben – teszi hozzá Sims. – A szürkék csak egy közülük. De ők is csak alvállalkozói valaki másnak.
Alice, aki többszörös eltérített, a következőket jelenti ki ezzel kapcsolatban:
– Az eltérítések világszerte előfordulnak, nemcsak az Egyesült Államokban. Nem hiszem, hogy a mi hadseregünk állna mindezek mögött. Ám abban biztos vagyok, hogy az amerikai esetek egy jelentős része valamely titkos szervezet vagy csoport számlájára írható.
– Amennyiben megfelelő bizonyítékunk van, akkor hitelt adok ezeknek a véleményeknek – mondja dr. Leir. – Steven Greer kiváló munkát végez, és ehhez megvannak a forrásai, informátorai a legmagasabb körökből. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyetértenék vele. Az eltérítések terén nekem sokkal több tapasztalatom van. Én azon a véleményen vagyok, hogy az esetek többsége földönkívüli eredetű.
Dr. Leir elfogadja, hogy vannak birtokunkban lezuhant űrhajók, és hogy ezek alapján itt a Földön magunk is képesek vagyunk UFO-kat készíteni. Ám abban kételkedik, hogy ennél sokkal több is lenne a kezünkben, olyan technológiák, amelyeket az eltérítések során alkalmaznak az idegenek.

– A mi fajunk fiatal faj és függetlenül attól, hogy mit értünk el ezen rövid idő alatt, nem hasonlíthatjuk magunkat egy nálunknál jóval idősebb civilizáció szintjéhez. Földönkívüli eltérítések igenis történnek. Világszerte előfordulnak és meggyőződésem szerint egy genetikai kutatóprogram részei, amely az emberiség fejlődésével és jövőjével kapcsolatos – fejezi be véleményének kifejtését dr. Leir.
Másrészről viszont Greer mögött százötven tanú áll, akik készek akár a Kongresszus vagy a televízió nyilvánossága előtt is tanúsítani, hogy részesei voltak titkos kormányprogramoknak és hogy napjainkban is folyik a leplező hadművelet.
Dr. Leir, Sims, Alice és a többi eltérített ugyanakkor annak bizonyításán fáradoznak, hogy az eltérítések földönkívüli eredetűek. Az ő véleményüket is százak képviselik: eltérítettek és kutatók, mint például Budd Hopkins, John Mack, Whitley Strieber és mások.
Ezek után mindenki azt hiszi el, amit jobbnak ítél. Darrel Sims így látja a helyzetet:
– Nem hiszem, hogy egymás álláspontjainak támadása előrébb vinne bennünket. Mindannyian azért dolgozunk, hogy megtaláljuk a választ arra, hogy miért vannak itt, mit akarnak és miért ennyire titkolódzóak.
forrás:http://greatwhy.webnode.hu/news/elteritesek/

Megjegyzések
Megjegyzés küldése